Budapest – A csatár állítja, megmutatták, milyen csapat a Fradi.
Nagyon fontos meccset nyert meg tegnap a Ferencváros a Videoton ellen a Magyar Kupában. A siker nemcsak a továbbjutás miatt számít sokat a zöld-fehéreknek, hanem azért is – és ezt Thomas Doll is elmondta -, mert bebizonyították, hogy nincsen krízisben a Ferencváros. A találkozó után egyébként az Instagram sztárja volt az a felvétel, ami az FTC öltözőjében készült.
fotó: FradiMédia
– Nem beállított, hanem őszinte a fénykép. Nagyon örültünk a sikernek, mert mindkét sorozat nagyon fontos a számunkra, mindkettőben szeretnénk majd az élen végezni. Ezt egyébként már a szezon elején kijelentettük, ezért is örültünk annyira, hogy már-már vesztett helyzetből sikerült felállnunk – mondta az nb1.hu-nak Varga Roland.
Az FTC-re szombaton is érdekes meccs vár a bajnokságban, mert az a Diósgyőr lesz az ellenfele, amelyik gárda egyre szervezettebb, egyre összeszedettebb, védekezésben is.
– A holnapi edzés után még többet tudunk majd meg az ellenfelünkről a videózás alkalmával. Az viszont általánosságban is elmondható, hogy a Groupama Arénába nem támadni, hanem védekezni szoktak jönni a csapatok, megfontoltak, nem nyílnak ki. Éppen ezért kell mindig gyorsabbnak és jobbnak lennünk a mezőnyben. Mindenki tisztában van azzal, hogy játszottunk már jobban is, mint az első néhány tavaszi meccsünkön. Sokat beszélgettünk a kialakult helyzetről, mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy ezen változtatni kell. Tudtuk, nem vagyunk rossz passzban, nem engedtünk ki. A Videoton elleni kupameccsről tudtuk, hogy gyakorlatilag döntő vár ránk a visszavágón, mindenképpen azért utaztunk Felcsútra, hogy győzzünk és, hogy megmutassuk, milyen csapat is vagyunk valójában.
S. Z.
Videlkedéskódex: Bernd Storck megtudta, mit csinálhat az Eb-n és mit nem!
Hemingway-blog: éles rekció a megrovásra
Thomas Doll az nb1.hu-nak elmondta, több volt a szerdai siker, mint egyszerű győzelem
FIFA-világranglista: a magyar válogatott a 19. helyen
Dárdai Pál: két különböző félidő, igazi munkás siker
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)