Miskolc – A Vidi és a Fradi elleni rangadókról is beszélt.
A Diósgyőr hivatalos honlapja interjút készített Árki Gábor sportigazgatóval a kialakult helyzetről, mert a DVTK még nem nyert mérkőzést a tavasszal. Árki válaszaiból szemezgettünk a legérdekesebbnek tűnő témaköröket kiemelve. A Videoton elleni vereség– Rendkívül csalódott vagyok, mert arra számítottam, hogy egy ilyen rangadó nagyobb tüzet hoz elő a játékosokból a mérkőzésen. Jelenleg jobb csapat nálunk a Videoton, ezt mindenki láthatta, de kis szerencsével, vagy kicsit jobb koncentrációval minimum pontot szerezhettünk volna. Megmérettettünk és könnyűnek bizonyultunk. A Ferencváros elleni hétvégi rangadó– Azt várom el a csapattól, hogy aki felveszi a DVTK címeres mezét, az küzdjön érte, küzdjenek egymásért, a klubért, a szurkolókért és „haljanak meg a pályán”! Tudom, hogy a drukkereknek is ez a tavasz egyik legfontosabb meccse, a másik majd a nyíregyházi keleti derbi lesz. Ki lehet kapni egy rangadón is, de nem mindegy hogy hogyan! A játékoskeretet érintő esetleges változások– Hamarosan. Ilyenkor már javában nézelődünk a játékos piacon és a saját keretünkben is, hogy kikkel képzeljük el a jövőt, de természetesen sok kérdőjel van még. A srácokon a sor, hogy bizonyítsák, a következő évben, vagy években is számíthatunk rájuk. Nem kötelező Diósgyőrben játszani. Nekünk olyan labdarúgók kellenek, akik büszkék arra, hogy a DVTK játékosai.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)