Paks – A lila-fehér csapat két góljára nem volt válasz.
Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a múlt héten három vereséget követően a Vasas ellen ismét győzni tudó Paks ezúttal a sereghajtó, ám egyre jobb formát mutató Békéscsabát fogadta.
Az első fél óra nem hozott nagy helyzeteket, egy-két távoli lövést leszámítva nem forogtak veszélyben a kapuk. A Paks irányította az összecsapást, de a Békéscsaba az idő teltével egyre bátrabb volt. Ennek pedig szinte a semmiből, és nem mellesleg egy kiváló kontrának köszönhetően Nathan Ecclestone révén még az első félidőben vezetéshez jutott a viharsarki gárda, így egygólos vendég előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.
(fotó:paksifc.hu)
A szünetben a Békéscsaba vezetőedzőjét a játékvezető kiállította, így Zoran Szpisljak a lelátóról figyelte a folytatást. A második játékrész sem hozott nagy változást, továbbra sem bővelkedett helyzetekben a mérkőzés. Viszont gyakorlatilag ismét a semmiből újra gólt lőtt a Békéscsaba, Bratislav Punosevac góljával már kétgólos volt a vendég előny. Csertői Aurél még hármas cserével is megpróbálkozott, ám nagy változást ez sem hozott. Igaz, a Paks szépíthetett volna kétszer is Balázs Zsolt révén, de ez nem jött össze, így a Békéscsaba nagyon fontos sikert aratott és már csak három pontra van a 10. helyen álló Vasastól.
Paksi FC-Békéscsaba 1912 Előre 0-2 (0-1). Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!
Edzői értékelések az NB I 23. fordulójából
A Vidi majdnem belealudt a Hali elleni meccsbe
Novothny csodacsere volt, pontokat vesztett a Fradi
Az MTK-nak két helyzet elég volt az Újpest elleni győzelemhez
Kilenc emberrel szerzett pontot a Honvéd a Vasas ellen
Őrült első 24 perc, a Loki hatgólos meccsen verte a PAFC-ot
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)