nb1.hu

Összecsapnak a Real Madrid és a Debrecen legendái

Debrecen – Dombi, Sándor, Dzsudzsák vs. Hagi, Michel, Karembeu.

Tíz évvel ezelőtt nyerte meg első bajnoki címét a Debreceni VSC labdarúgócsapata, ebből az alkalomból nagyszabású sporteseményt szerveznek május 30-án a debreceni Nagyerdei Stadionban, amelynek csúcspontja a Real Madrid és a DVSC legendáinak összecsapása lesz – jelentette a távirati iroda. A családi nap hétfői sajtótájékoztatóján Debreceni Péter főszervező emlékeztetett rá, hogy ezután a DVSC még hatszor szerezte meg a bajnoki trófeát.

 

 

Az évforduló alkalmából meghívták a május 30-án sorra kerülő családi napra a Loki 2004-2005-ös csapatát. A DVSC All Starsnak méltó ellenfele is lesz: ebből az alkalomból ugyanis Debrecenbe érkeznek a Real Madrid Legends játékosai.

 

Az egyik oldalon tehát Sándor Tamást, Habi Ronaldot, Dombi Tibort, Dzsudzsák Balázst, Halmosi Pétert, a másikon pedig Fernando Morientest, Christian Karembeu-t, Gheorghe Hagit, Alfonsót, José Emilio Amaviscát vagy Michelt láthatja a közönség – sorolta a fellépőket Debreceni Péter. Hozzátette, hogy a válogatottal játszott barátságos mérkőzésen kívül a Real Madrid éppen húsz éve lépett hivatalos mérkőzésen pályára Magyarországon, a Bajnokok Ligája csoportkörében a Ferencváros ellen.

 

Arról is beszámolt, hogy a gálamérkőzés előtt a Nagyerdei Stadionban a Magyar Hírességek-Debreceni Ikonok labdarúgó-mérkőzésen kergeti majd a labdát mások mellett Kondás Elemér, a DVSC jelenlegi vezetőedzője is.

 

A május 30-ai eseményen a mérkőzések mellett könnyűzenei koncertekkel, játszóházzal, dedikált labdaesővel várják az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionba, ahol ebből az alkalomból családi szektort is kialakítanak.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC