Budapest - Többek között lehet majd jegyet venni a meccs napján.
Módosítják a sporttörvényt, változhat a beléptetés rendszere, megszűnhet a kötelező utaztatás, a meccs napján is lehet majd jegyet venni, a rendezőknek pedig nagyobb felelősségük lesz, jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és képviselőtársa, Kubatov Gábor, aki egyben az FTC elnöke. Az MLSZ már a nyáron elengedte a kötelező szurkolói kártyás beléptetést, amit csak egyetlen klub, a Ferencváros tartott meg, a vénaszkenner megmaradt. A szigorúbb beléptetés miatt például a szombati, Újpest FC elleni meccsükre a vendég újpestiek csak úgy tudnak bejutni, ha előbb a saját, Megyeri úti, Szusza Ferenc Stadionjukba mennek, ahonnan szigorú ellenőrzés után busszal szállítják őket a Groupama Arénába, illetve a meccs után szintén busszal vissza. Kósa Lajos azt mondta, kezdeményezik, hogy a rendezvény szervezői maguk dönthessék el: egy-egy eseményre beléptetőrendszer alkalmazásával engedik be a közönséget vagy e nélkül. Ez a nyár óta eddig is így volt. Ugyanakkor közben szigorítanak, a jelenlegi terrorveszély-fokozat ugyanis "mindent felülír", így amíg az hatályban van, a külön törvényben szabályozott sporteseményeken kötelező a regisztráció és az ellenőrzés a beengedésnél, írja az MTI. A szervezőknek nagyobb szabadságot akarnak adni azzal, hogy maguk határozhatnák meg, hány rendező van egy mérkőzésen, de ehhez nagyobb felelősség is társul majd, mert "ha a meccseken balhé van, akkor nekik kell felelősséget vállalni érte", nekik kell állniuk a büntetést – mondta a politikus-klubelnök. A változtatások – amelyekről egyeztettek a klubokkal, a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, a rendőrséggel és a szurkolói csoportokkal is – január 1-jén léphetnek hatályba – összegezte a tényeket az index.hu. Nápoly: Nikolicsék EL-meccse előtt hatalmas verekedés volt az olasz és a lengyel huligánok között. Több letartoztatás volt, sok a sérült. Mutatjuk a videót, hogyan gyújtottak fel egy autót a harcolók. Két Fradi-kulcsjátékos hagyhatja ki a derbit. Gera szerint az Újpest mégiscsak az Újpest. Tovább nőtt az eladott jegyek száma!
Új DVTK-stadion: ennek a hírnek nem fognak örülni a miskolciak!
Újra a pályára lép a ZTE 2002-es bajnokcsapata
Döglégy, Szasza, Stohl és Havas élményei a Derbiről
Ingyen sört és szaloncukrot osztogatnak a derbi előtt
BL: Belga csoda, francia Ágyúdörgés Pireuszban – VIDEÓK
Fradi-Újpest: Ha meglesz a győzelem, nagy bulit csapunk!
Módosított sporttörvény, vége a szurkolók vegzálásának?
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)