Budapest - Az új szerzemény holnap csatlakozik a kerethez.
A mai napon Viktor Angelov aláírta szerződését az Újpest FC-hez. A 21 éves, 180 cm magas macedón játékos Németországban született és nevelkedett. Pályafutása elején játszott a Dortmund és a Schalke utánpótlás csapataiban is. A lila-fehérek új játékosa ma vett részt az orvosi vizsgálatokon, ahol mindent rendben találtak. A kötelező papírok aláírása után az új szerzemény adott interjút a klub honlapjának
fotó: ujpestfc.hu
– A Metalurg Szkopje csapatánál játszottál decemberig, mért választottad csapatunkat?
– Enis Bardhival együtt játszottunk az U21-es macedón válogatottban, és beszélgetéseink során nagyon sok jót hallottam az Újpestről. Elmondta, hogy milyen jó a csapaton belüli összhang, és, hogy egy kiváló csapat jött össze erre az évre. Mindig is szerettem olyan csapatokban játszani, ahol van összetartás és kedvelik egymást a játékosok, valamint azt gondolom, ez egy jó fejlődési lehetőség számomra.
– Milyen poszton szeretsz játszani?
– Klasszikus középcsatárként érzem magam a legjobban a pályán, de kedvelem a jobb vagy a bal szélső pozíciókat is.
– Mikor csatlakozol a csapathoz?
– Holnapra van repülőjegyem Törökországba, tehát már az edzőtáborban elkezdem a közös munkát a többiekkel. Fontosnak tartom, hogy mielőbb felvegyem a csapat ritmusát, és beilleszkedjek a társaságba. Szeretném tudásommal a csapatot a dobogón tartani a szezon végén is.
– Jártál már Budapesten?
– Nem, még soha, de amint időm engedi, szeretném körbejárni, megismerni. Amit eddig láttam, az nagyon tetszett.
Dárdai új frontot nyitott a kommunikációs háborúban! A jelek szerint, továbbra sem enged az őszinteségből
Beszámolók a szombati felkészülési mérkőzésekről
Edzői értékelések a szombati felkészülési meccsekről
A Pool a 95. percben húzta be a kilencgólos meccset
FTC: A cseh válogatott még nem adott végleges választ
Hivatalos: Holman Dávid a DVSC-TEVA játékosa
Átigazolási hírek: Kemenes távozik Kispestről?
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)