Budapest – Mert túl sokan veregetik a játékosok vállát.
Éppen nehezebb periódusát éli meg a bajnokságot toronymagasan vezető Ferencváros. A zöld-fehérek a bajnokságban nyertek a Békéscsaba és a Puskás Akadémia ellen (nem olyan könnyen, mint arra előzetesen számítani lehetett), majd megérdemelten szenvedtek vereséget Kispesten. Közben becsúszott egy hazai zakó a Magyar Kupa negyeddöntőjének az első mérkőzésén is a Videotontól. A visszavágó ma lesz, ám Thomas Doll még a szombati bajnokiról is beszélt a Fradi TV-ben.
– A legnagyobb probléma az volt, hogy helyzeteket sem tudtunk kialakítani- Látszott, hogy a Honvéd a túlélésért küzd, míg nálunk némely játékos nem volt hajlandó azt nyújtani, amit kell. Nem mentünk bele rendesen a párharcokba, ez pedig ilyen mérkőzéseket eredményez. "Még nem tudom, hogy lesz-e változás a kezdőben a Videoton elleni visszavágóra. De nem is ez a leglényegesebb, hanem hogy egyes futballisták más hozzáállással játsszanak. Túl sokan veregetik a játékosok vállát, de egyelőre nem a nyári időszak kell hogy a fejekben járjon. A futballal és a saját teljesítményükkel kell foglalkozniuk. – mondta Doll.
Hiába az előny, 0-0-ról indul a Vidi a Fradi ellen
A Magyar Kupa mai programja a linkre kattintva tekinthető meg
Szalaiékat piróval támadták a Wolfsburg ultrái – VIDEÓ
Büntessetek még! Ez most tényleg komoly, MLSZ? Vagy a gyíkemberek bosszújától fél a Fegyelmi Bizottság?
MK: Micsoda debütálás! Takács Tamás mesterhármassal Loki-henger a Szpari ellen
Nézők nélküli Európa-bajnokság?
Kubatov szidalmazása miatt fizethet a Honvéd
InStat: Vidi-fölény a 22. forduló csapatában
MK: folytatódik a harc az elődöntőbe jutásért
Csányi Sándor nem ismeri az „M4-es” Sebők Vilmost, az MLSZ elnökét a rejtélyes biciklista a fogadási csalásról is faggatta
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)