nb1.hu

Lehet, hogy az Újpest tulajdonosáé lesz a Pécs

Budapest/Pécs - Elképzelhető, hogy Duchatelet szerzi meg a PMFC-t.

Továbbra sem hallani semmiféle egyezségről a PMFC-MATIAS labdarúgócsapata kapcsán. A klub továbbra is Matyi Dezsőé, aki információink szerint szívesen eladná, az önkormányzat pedig szívesen megvenné – egy bökkenő van, mégpedig az, hogy míg a tulaj állítólag hatszázmilliót kér, a város csak kétszázat ajánl. Csak nehogy az Újpest kihasználja a kínálkozó lehetőséget! Megnyugtató, bizakodásra okot adó híreket továbbra sem hallani a PMFC kapcsán. A város vezetősége többször is tárgyalt Matyi Dezsővel arról, hogy átvegye tőle a klubot, ám ahogy arra számítani lehetett, ingyen bizony nem adja. Információink szerint a tulajdonos hatszázmilliót szeretne kapni azért a csomagért, amelyben benne van a PMFC Sport Kft. egy NB III.-as indulási joggal, a teljes utánpótlás, valamint a létesítmények vagyonkezelői joga, amit anno ötven évre megkapott. Úgy tudjuk, a város által tett ajánlat sem egy euróról szól már, mint korábban (valljuk meg, elég nevetséges volt): ha minden igaz, kétszázmillióig is elmennének – ám ez ugyebár nagyon messze van a hatszáztól – írta a bama.hu.  Ha pedig továbbra is megy a huzavona, s megy az idő, olyan lépéshátrányba kerül a PMFC a vetélytársakkal szemben, hogy abszolút lemondhat az NB III.-as bajnoki címről szövögetett álmokról. Ráadásul az a baj, hogy a biznisz az biznisz. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy Matyi Dezső úgy adja majd el valakinek a „portékáját”, hogy nem nézi, az üzlet után mi lesz a PMFC-vel, él-e, vagy hal-e. Aki többet ad, viheti alapon az újpesti klubtulajdonos, Roderick Duchatelet markában is kiköthet. Úgy tudjuk, erről a lehetőségről is voltak már tárgyalások, mert a belga üzletember szeretne magának egy utánpótlás-akadémiát, s ha ezt nem kapná meg külön, vinne mindent. Igyekeztünk információt kapni az újpestiektől, ígéretet is kaptunk arra, hogy tájékoztatják lapunkat a klub álláspontjáról, de erre pénteken nem került sor. S hogy mi lenne, ha Duchatelet-hez kerülne a PMFC felnőtt csapata? Sok jóra nem számíthatnának a pécsi szurkolók, a belgának ugyanis semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy feljebb vigye a piros-feketéket az NB III.-ból, az élvonal pedig ugyebár eleve kizárt, hiszen két csapatnak nem lehet ugyanaz a tulajdonosa az első osztályban. 

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC