nb1.hu

Lang hároméves szerződést írt alá a Vidihez

Székesfehérvár – A sportigazgató dicsérte a védőt.

Már hat napja beszámoltunk arról, hogy Lang Ádám a Videoton játékosa lesz. A klub ma nemrég hivatalosan is bejelentette a védő érkezését, az is kiderült, hogy három évre ír alá. A hollandok a Fradi-pályán játsszák ki az UEFA-t, lesz szurkolójuk a meccsen. Lang Ádám 1993. január 17-én született Veszprémben, ott is kezdett el focizni, két évvel ezelőtt igazolt az ETO-hoz, ahol három szezon alatt 57 bajnokit játszott. A magyar válogatottban 2014 májusában, a dánok elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be, amit azóta négy fellépés követett a nemzeti csapatban. 2013-ban bajnoki címet és Szuperkupát nyert a Győrrel.  "Voltak megkereséseim más csapatoktól is, de mindent mérlegelve a Vidi ajánlata volt a legjobb. A Vidi egy nagy klub, amelyik nagy célokért küzd, és amelyikben szem előtt vagyok a válogatott szempontjából is. Ehhez persze először is stabilan kell játszanom, ami nem lesz könnyű, hiszen kitűnő belső védők szerepelnek a Vidiben. De soha nem féltem a munkától, edzéseken és meccseken is mindig a maximumot nyújtom. Új vezetőedzővel kezdtük a szezont, minden játékos tiszta lappal indult. Mindent meg fogok tenni, hogy a kezdőbe kerüljek. Több játékost ismerek a válogatottból, ez is segítette a beilleszkedésemet, de amúgy is társasági embernek tartom magam, és az a tapasztalatom az elmúlt néhány nap alapján, hogy egy roppant befogadó közegbe csöppentem" – mondta Lang Ádám a vidi.hu-nak. "Fiatal kora ellenére rutinos játékos Lang Ádám, aki a klubcsapatában és a válogatottban is kiegyensúlyozott játékot mutatott, legutóbb épp Juhász Roland oldalán a finnek elleni Eb-selejtezőn. A klub hosszú távú koncepciójába illeszkedik. Szerettük volna megszerezni, örülök, hogy sikerült" – nyilatkozta Burcsa Győző klubigazgató. 

Elriaszthatja a török kérőket Dzsudzsák 10 milliós vételára

 

Magyargyalázó pólókkal készülnek a románok Budapestre

 

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC