nb1.hu

Kik és miért maradtak a légiósok közül Kispesten

Budapest – A 11 távozó után a 7 maradó külföldit vizsgáltuk.

Tegnap jelentette be a Budapest Honvéd vezetősége, hogy különböző okok miatt, 11 légiós hagyja el a gárdát. Közöttük vannak olyanok, akiknek lejárt a kölcsönadási szerződésük és olyanok is, akik másik csapatban folytatják a pályafutásukat. Ezek után érdekes, hogy a jelenlegi (!) helyzet szerint, kik azok a külföldi futballisták, akik a gárdánál maradtak. Arra is próbáltunk rájönni, hogy miért. Íme, a lista:Alekszandar Ignjatovics: Az egyik legkomolyabb tekintéllyel rendelkező középső védő az NB I-ben. Kemény, harcos, helyezkedésével és a már meglévő rutinjával bennmaradást ért a kispestieknek.  Ikenne-King Patrick: Rengeteget dolgozik a meccseken, gyors, és több párharcot is megnyer. A beadások viszont nem az erősségei, ezért is volt szerencséje a Honvédnak azzal, hogy Botka Endre visszakerült a télen, majd felépült a sérüléséből. A légiós előnye viszont az, hogy a középpályán és a támadósorban is bevethető. Kristi Marku: Nem ő volt a leggyengébb kispesti, amikor lehetőséghez jutott, de Joszip Elez érkezésével kiszorult a kezdőből. A horvát védőnek vissza kellett mennie (egyelőre) a Lazióhoz, így az albán védőre szükség lehet a jelek szerint. Anibal Godoy: A panamai válogatott hatalmas munkabírású, Marco Rossi megbízik benne. Sokáig a Honvéd egyik legjobbja volt, ám például az FTC és a Pápa ellen nagyon pontatlanul játszott. Ha visszanyeri a megszokott formáját, akkor a jövőben is erőssége lehet a Honvédnak. Ayub Daud: Az ő helyzete érdekes, mert rengeteget volt sérült, előtte viszont, pontrúgásokból, sok gólt szerzett. Kérdéses, hogy egyáltalán marad-e, mint ahogyan az is, hogy milyen erőállapotba és formába kerülne a bajnoki rajta. Bratisztalv Punosevac: Elezhez hasonlóan erősítést jelentett, ám balszerencsés volt, mert többször is megsérült. Veszélyességét jelzi, hogy az ellenfelek védői hamar rájöttek, hogy a szerbet faragni kell. Szombathelyen lőtt nagyon fontos gólja sokáig emlékezetes marad. Souleymane Youla: Nem a legügyesebb csatár a bajnokságban. Sokszor követ el labdakezelési- és átadási hibákat, ám bivalyerős, gyors, nagy munkabírású és a gárda házi gólkirálya lett, annak ellenére, hogy sokat volt sérült. Ami Ignjatovics hátul, az Youla elől a Honvédban. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC