Székesfehérvár - A tréner szerint Király Gábor a Hali nagy fogása.
Mint ismert, az NB I 13. fordulójában a Videoton a Haladás vendégeként folytatná a pocsék idénykezdet után a felzárkózást. A Vidi vezetőedzője, Horváth Ferenc latolgatta a meccs előtt az esélyeket. „Azért megyünk Szombathelyre, hogy eltüntessük a két csapat közötti hárompontos különbséget a tabellán, valamint, hogy még közelebb zárkózzunk a közvetlen élmezőnyhöz. Láttam a Haladás korábbi mérkőzéseit, gyors és agresszív csapat, nem lesz könnyű dolgunk, de egész héten azért dolgoztunk, hogy eredményesen szerepeljünk ellenük. A szombathelyiek stabilan védekeznek, Király Gáborral nagyot nyertek a nyáron, nem csak a képességei miatt, hanem mert egy remek sportemberről is beszélünk, aki jól összefogja hátul a társaságot. Próbáltunk minél hatékonyabban dolgozni a Kispest elleni meccs után is, hogy tovább fejlődhessen a csapat és az elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtsanak a játékosok. Reményeim szerint ehhez már most is közelebb léptünk, hiszen újabb egy hetünk volt arra, hogy közösen dolgozzunk“ – mondta a vidi.hu-nak Horváth Ferenc.
Kabát Péter góllal szomorítaná korábbi klubját
Megmaradt a kémia Szivics és a DVTK-szurkolók között
Norvégia-Magyarország: elindult a jegyárusítás
Egervári Bernd Storck döntéseiről: Megmagyarázhatatlan
Szanyó: Csak egy-két ember újpesti cigányozott
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)