Székesfehérvár – Kovács Zoltán: a Fradit sem hagyjuk békén.
A nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a célom – mondta Horváth Ferenc, a bajnok Videoton FC kedden kinevezett új vezetőedzője szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
A tréner szerint a klub jelenleg nem azt a helyet foglalja el az OTP Bank Liga tabelláján, amit a játékosállománya alapján kellene.
Úgy vélte, Magyarország egyik legjobb csapatánál dolgozhat, ahol a futballisták egyénileg kiválóak, ám csapatként nem funkcionálnak tökéletesen. Elsődleges feladatának nevezte ezért, hogy a játékosokból igazi csapatot formáljon, amire a bajnoki szünetben lesz lehetősége. Hozzátette: olyan játékosokat szeretne a pályán látni, akik "meghalnak a győzelemért és a Videotonért".
Horváth Ferenc kiemelte: a klub régóta a "szíve csücske", amelyhez komoly érzelmek kötik. Szerződése hét hónapra szól, de akár egyetlen találkozóra is vállalta volna a feladatot – mondta, hozzátéve: mindig is szeretett volna a Videoton edzője lenni, vagyis nagy álma teljesült.
(fotó:mti)
Kovács Zoltán sportigazgató hangsúlyozta, hogy elsősorban külföldi szakemberben gondolkodtak, de az idő rövidsége miatt nem sikerült külföldi edzőt szerződtetniük. Megjegyezte, hogy Horváth Ferenc tökéletesen megfelel annak a profilnak, amit az edzőkeresés elején feltételként felállított, ráadásul komoly fehérvári kötődése van.
Kérdésre válaszolva elmondta: nagy kihívás a szezon megmentése a rossz idénykezdet után, de az edző meg fogja oldani a feladatot. Amennyiben teljesíti a célokat, nagyban megnehezíti majd a vezetőség dolgát, mert a tréner konkrétan héthónapos projektre szerződött a klubhoz – tette hozzá.
A sportigazgató megerősítette, hogy a nemzetközi kupaindulás és a Magyar Kupa-győzelem a Videoton célja, de a "Fradit sem fogják békén" hagyni, még akkor sem, ha 19 ponttal áll előttük a táblázaton.
Kovács Zoltán közölte, hogy az eddigi megbízott vezetőedző, Pető Tamás marad a klubnál és Szamosi Tamással közösen lesz Horváth Ferenc pályaedzője.
Garancsi: közel volt a megállapodás Pintérrel, de…
FTC: Nagyecsedre is kell a szurkolói kártya
A Puskás-stadion, ahogy még nem láttuk – VIDEÓ
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)