Budapest – A Honvéd tulajdonosa a játékvezetők pártján áll, de…
Honlapunk bloggere, George F. Hemingway új bejegyzéssel jelentkezett, amelyben a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának (FB) a döntését járta körbe, miszerint a Honvéd klubtulajdonosát megrótta a szövetség, mert a Haladás elleni mérkőzés után tett nyilatkozatában az FB szerint a mérkőzés játékvezetőjének tevékenységét súlyosan sértően minősítette.
George F. Hemingway „Sportszakember” című bejegyzése itt olvasható!
Az Instgram sztárfotójáról is beszélgettünk a Ferencváros válogatottjával
Thomas Doll az nb1.hu-nak elmondta, több volt a szerdai siker, mint egyszerű győzelem
FIFA-világranglista: a magyar válogatott a 19. helyen
Dárdai Pál: két különböző félidő, igazi munkás siker
MK-sorsolás: csak a döntőben találkozhat a Fradi és az Újpest
Az egyik liverpooli újság arra kéri a drukkereket, hogy szavazzanak Bogdán Ádám sorsáról. Ha nektek is van kedvetek voksolni, akkor a linkre kattintva megtaláltok minden tudnivalót
Edzői nyilatkozatok a Magyar Kupa szerdai meccseiről! Jár(t) az elismerés a kiesett, NB III-as csapatnak!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)