Paks – A zöld-fehérek a Vasas ellen javíthatnak hétvégén.
Gévay Zsolt, a Paksi FC csapatkapitánya elmondta a teol.hu-nak, hogy Iványi Zoltán játékvezető rosszul döntött, amikor tizenegyest ítélt a Debrecennek. A vereség miatt csalódott, de a Vasas ellen mindenképpen javítani szeretnének.
– Tizenegyes volt?
– Semmiképpen sem volt büntető! – felelte Gévay Zsolt, a Paksi FC csapatkapitánya. – A meccsen is tudtam, hogy nem ért büntetőt az eset, s a videofelvételek is megerősítettek abban, hogy nem járt volna tizenegyes a Debrecennek. Beálltam Szakály Péter elé, aki átesett a lábamon, nem értem, hogy a játékvezető hogyan látta tizenegyesnek az esetet, nem tudom, hogy mi játszódott le benne abban a pillanatban.
– Azt szokták mondani, hogy mindenki hibázhat…
– Ez kétségtelen, de nekünk nagyon nem jött jól, hogy a játékvezető rosszul döntött. Nulla nulla volt az állás, s a debreceniek annyira nem is helyeztek nyomás alá bennünket, egyáltalán nem éreztem, hogy bármi bajunk lehet, szerintem partnerei voltunk a Lokinak. Aztán a büntetővel megváltozott minden, nekünk kellett kijönnünk, és a félidő hajrájában egy butaságunk miatt megduplázta az előnyét a Debrecen.
– A szavaiból, a keserűségéből azt veszem ki, hogy többet remélt.
– Egyértelműen többet! Tudom, hogy a futballban nincs ilyen, hogy ha…, de szerintem egy döntetlenre minimum jók lettünk volna. Nekünk is voltak lehetőségeink, igaz nem olyan nagyok, de ha nem szúrjuk el az utolsó passzokat, akkor nagyok is lehettek volna. Tanulságos meccs volt, ilyen hibákat a jövőben semmiképpen sem szabad elkövetnünk. Úgy éreztem, hogy a játékunkkal nincs gond, de a helyzetkihasználásoknál sokkal élesebbnek kell lennünk. Már most hétvégén a Vasas ellen is.
fotó: dvsc.hu
– Az angyalföldiek legyőzték a Haladást, így önbizalommal telve érkezhetnek Paksra. Mit vár?
– Ha a tabella első felében akarunk maradni, akkor nincs más lehetőségünk, nyernünk kell! Higgye el, az sem érdekel, ha nem játszunk jól, csak legyen meg a három pont! Persze a legjobb az lenne, ha látványos, jó futballal rukkolnánk elő, mert szeretnénk kiszolgálni a közönségünket.
– Nem kezdték jól a tavaszt, az őszi negyedik helyről a hetedikre csúsztak vissza, igaz, még nincs veszve semmi!
– Éppen ideje lesz elkezdeni gyűjtögetni a pontokat, mert az a célunk, hogy minél előkelőbb helyen zárjuk a bajnokságot! Sűrű lesz a tavaszi programunk, szombaton fogadjuk a Vasast, jövő héten kedden pedig az MTK elleni, az első fordulóból elhalasztott meccsünket pótoljuk. A következő szombaton a Békéscsabát látjuk vendégül, azután szerdán pedig a Puskás Akadémiához látogatunk. Minden meccset szeretnénk megnyerni, mert egy-egy sikerrel nagyokat lehet előre lépni a tabellán.
Időpontváltozások az OTP Bank Liga 23. fordulójában
Nemanja Andrics önbizalmának jót tett a gól – VIDEÓ
BL: Az Atlético szeretné megtörni a holland átkot
MLSZ: az Újpest, a DVTK és a Vidi is a zsebébe nyúlhat
Interjú Windecker Józseffel, akinek az „érkezésével” stabilabb lett az Újpest
Válogatott: Storck elégedett volt a keddi meccsel
Tőzsér Dániel szép gólja pontot ért a QPR-nek – VIDEÓ
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)