Budapest – A Fradi német játékosa javulást vár a csapattól.
Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kupa negyeddöntőjének az első mérkőzésén a Videoton a Ferencváros otthonában tudott egygólos előnyt szerezni egy védelmi hibát kihasználva, így a Fradi nagyon nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt. A zöld-fehét csapat új igazolása, Florian Trinks első tétmérkőzésén lépett pályára a Fradi mezében. A német játékos elsősorban az ütközések számát emelte ki a mai, Videoton elleni találkozóból, és pontosan tudja, hogy a jövőben veszélyesebb játék kell a győzelemhez.
(fotó: nb1.hu/Farkas Zsolt)
– Lendületes mérkőzés volt, sok ütközéssel, első benyomásra is láttam, hogy két jó csapat találkozott egymással – nyilatkozta Trinks a fradi.hu-nak. – Továbbra is úgy gondolom, hogy a Fradi fantasztikus klub, a csapatba sikerült teljesen beilleszkednem. Sajnos, egy szerencsétlen góllal ma vereséget szenvedtünk, de hiszem, hogy ennél sokkal jobbak leszünk a jövőben. A visszavágón két gólra szükségünk van a biztos továbbjutáshoz, ezért veszélyesebben kell futballoznunk. Remélem, minél hamarabb sikerül kijavítani a mai hibát.
Vége az átigazolási időszaknak, jöhetnek a meccsek: A téli játékosmozgás klubonként összegezve
Egyre közelebb a Dárdai-csapat a történelmi sikerhez
Kupaszerda: bajnok vert bajnokot! Újpesti őrület, izzadó csabaiak. Minden a mai meccsekről
Kupaszerda: így értékelték a szakvezetők a szerdai meccseket!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)