Békéscsaba – Bennmaradnának, ezért fejlesztenék a keretet.
Ahogy ilyenkor szokás, én is próbálok egy pár értelmes gondolatot megosztani olvasóimmal. A 2015/16-os NB l őszi idénye érdekes volt. Először is bejött az, amiről nyáron írtam: nem csak egy 12 csapatos bajnokságot kaptunk, hanem egy teljesen új dinamikát. A csapatok közötti különbség a multimilliárdos FTC kivételével eltűnt, és a bajnokság rendkívül szoros lett. Nálunk pedig még nagyobb változások álltak be.
Két fontos dolog történt nyáron. Akadémiánk növendékei kezdtek NB l-es szintre emelkedni, és az MLSZ egy magyar fiatalokat favorizáló pénzügyi inszentívát vezetett be. Ezek számunkra kedvező folyamatokat indítottak el, melyek reményeim szerint az elkövetkező években komoly előrelépést eredményeznek majd a Honvéd életében. A mérkőzéseinken szerepet kapó akadémisták száma 6 és 10 között mozgott az elmúlt hónapokban, és ez a jövőben sem fog csökkenni. Minden saját nevelésű játékos, akinek szerződéshosszabbítást ajánlottunk, elfogadta ajánlatunkat – a mai világban ez nem kis dolog – és egy ütőképes társaságot alakítottunk ki. Még kissé rapszodikusak vagyunk, de ez változni fog. Marco Rossi alkalmas a fiatalok beépítésére, és azonosulni tud a klub ezzel kapcsolatos elképzelésével.
A teljesítmény még nem az, amit szeretnénk. 8 ponttal kevesebbet hoztunk a tervezettnél. Ebből öt pontot nem várt egyéni hibákból buktunk, hármat pedig egy feladatára teljesen alkalmatlan játékvezető vett el tőlünk. Szurkolóink számával elégedetlenek vagyunk, és természetesen bízunk abban, hogy a jobb eredmények magasabb létszámot szülnek. Viszont ami hiányzik a számokban, azt szurkolóink behozzák hangerőben. Egy pár alkalommal tényleg nagyszerű volt hallgatni a szurkolásukat. Akik meg mindig más klubok gyalázásában gondolkodnak, kérem, ne tegyék, mert a klubnak pénzébe kerül. Ez a pénz nem lesz ott, amikor azon gondolkodunk, hogy kiket tudunk megfizetni. Szóval maradjunk a tisztességes kispesti buzdításnál. Ne majmoljuk más klubok idiótáit. Tudják, kikről beszélek…
Igazolások. Már május óta kínlódunk 2-3 pozíció megerősítésével. Ezen belül is egy befejező csatárral. Ha azt mondom, hogy a szakmai stáb száz jelöltet is megnézett, nem túlzok. Eddig nem jött össze, és általában nem a pénz miatt. Elhatározásunk a kísérleti alanyok elkerülése, és ez nagyon nehézzé teszi a feladatot. Minden követ megmozgatunk, hogy a következő átigazolási szezonban sikerrel járjunk.
A kormány által jóváhagyott új akadémiai központ építése az év elején kerül kiírásra közbeszerzési eljárás keretében. A pontos időpontot hamarosan megtudjuk. Aztán jönnek a kapák… Már alig várjuk.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és B.Ú.É.K. 2016 mindenkinek!
CSAK a Kispest! Hajrá Honvéd!
A szerdai élő televíziós futballközvetítések
Új szabályok: videóbíró, sérülés alatt csere, hosszabbításban 4. csere?
A fejberúgással megölhette volna ellenfelét. Videó, de csak erős idegzetűeknek!
Dzsudzsák szépen kapja az ívet Törökországban. Szenteste is meccse lesz a csapatának
Thomas Doll nyilatkozott a Ferencváros erősítési terveiről!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)