Miskolc – Nem lett meg a Paks sorozatban hatodik sikere.
A DVTK az elvártak alatt teljesített, míg a szárnyaló Paks a hatodik győzelmére hajtott Miskolcon az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
A szemerkélő esőben kezdődő találkozón mindkét fél támadólag lépett fel, mind a Diósgyőr, mind a Paks előtt adódtak jó lehetőségek, de a kapusok kiválóan álltak a lábukon. Szűk fél óra elteltével a DVTK előtt adódtak nagy lehetőségek, de a hazaiak nem tudtak élni vele, pár perccel később a Paks viszont már jól sáfárkodott a helyzetével. Koltai szép beadása után Balázs Zsolt nem hibázott tíz méterről, így vendég előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második félidő elején Bekő Balázs kettős cserével próbált változtatni a csapatán, amely helyzetekben meg is mutatkozott, ment előre becsülettel a Diósgyőr, ám a 65. percben Grumic kiállítása miatt még nehezebb helyzetbe került. Az emberhátrány ellenére nem adta fel a pontszerzés lehetőségét a Diósgyőr, amelynek meg is lett az eredménye a hajrában: a csereként beálló Georges Griffiths Molnár kapus hibáját kihasználva egyenlíteni tudott, így nem lett meg a Paks sorozatban hatodik sikere.
DVTK-Paks 1-1. Az élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!
Ferencváros: Ezért volt lila a Groupama Aréna
Ezúttal győzelmet ért Rossi merész húzása
Nagy pofont adott az Újpest a Halinak Szombathelyen
Még nagyobb bajba került az utolsó Vasas
A taktikus Videoton legyőzte a Fradit verő MTK-t
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)