Magyarország – Harcok a kiesés ellen, bizonyíthat a Ferencváros.
Újabb fordulójához érkezett az OTP Bank Liga, ezúttal a 17. forduló mérkőzéseit rendezik meg, érdekesnek és élesnek tűnő meccsekre lehet számítani. Az nb1.hu, szokásához híven, valamennyi mérkőzést élőben közvetíti majd.
Vasas-Puskás Akadémia
Az utolsó helyezett angyalföldieknek már győzelmeket kellene szállítaniuk. Eddig inkább esélytelenként léptek pályára a piros-kékek, most viszont eredménykényszer alatt kell teljesíteniük. A felcsútiak is bajba kerülhetnek, ha nem szereznek pontot, pontokat a helyosztóikon.
Budapest Honvéd-Békéscsaba
A kispestiekre ugyanaz igaz, mint a felcsútiakra, a vendégekre meg az, amit előbb írtunk az angyalföldiekről.
Haladás-Újpest
A Hali a bajnokság egyik kellemes meglepetése, otthon (de idegenben is) bárkire veszélyes a vasi gárda. Az Újpestnek két arca van, ha jó napjuk van a lila-fehéreknek, bármire képesek, de akkor is, ha rossz napot fognak ki… Viszont három meccset nyertek egymás után, ha ismét diadalmaskodnak, beérik a szombathelyieket.
Diósgyőr-Paks
A hazaiak az elvártaktól gyengébben teljesítenek, a tolnaiak viszont szárnyalnak. A miskolciak három zakón, a vendégek öt győzelmen vannak túl.
Videoton-MTK
Megjósolhatatlan végkimenetelű párosítás. A Vidi izomból tör előre a tabellán, az MTK viszont, a Békéscsaba elleni kupakudarc után, elsőként verte meg a Ferencvárost. Éles csata, nagy harc várható.
Ferencváros-DVSC
Már tudott, hogy ultrák nélküli lesz a meccs. Szakmailag hatalmas csata prognosztizálható. A Fradinak bizonyítania kell, hogy csak kisiklás volt az MTK elleni vereség, a hajdúságiaknak meg kell a pont, hogy tovább harcoljanak a dobogóért.
S. Z.
OTP Bank Liga, 17. forduló
Vasas-Puskás Akadémia 15.30, v.: Vad II.
Budapest Honvéd-Békéscsaba 1912 Előre 15.30, v.: Szabó Zs.
Szombathelyi-Swietelsky Haladás – Újpest FC 15.30, v.: Solymosi
Diósgyőri VTK-Paksi FC 15.30, v.: Farkas Á.
Videoton FC-MTK Budapest 15.30, v.: Bognár
Ferencváros – DVSC-TEVA 18.00, v.: Kassai
A bajnokság állása a linkre kattintva nézhető meg
Győzelemre játszik a Loki a Fradi otthonában
Kötelező a Honvédnak megvernie a Békéscsabát Az életéért küzdhet a Vasas és a Puskás Akadémia Mészöly reméli, hogy a Hali-tábor mellettük lesz Csertői szerint katlanban játszanak majd Miskolcon Az éllovas után a címvédő ellen bizonyíthat az MTK
Döntött az UEFA, marad a zárt kapu! De lehetnek-e nézők az első vb-selejtezőn?
Sorsoltak a Magyar Kupában! Érdekes helyzetben a Szpari, a Loki, a Fradi és a Vidi!
Visszatérnek-e az Újpest ikonjai a Haladás ellen?
Berki Krisztián olimpiai bajnoknak nem tetszik, hogy nagy prémiumot kapnak a válogatott játékosai. A sportközgazdász szerint van a foci és a többi!
A pénteki élő televíziós futballközvetítések
A Fradi nemzetközi kupával ugrana „kategóriát”
Hemingway: A huligánok nem lesznek a stadionok urai
Böde a divatról: felveszek valami göncöt, oszt ennyi – VIDEÓ
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)