Budapest – FTC–DVTK 2-2. Az elején és a végén jöttek a gólok.
Az NB I 23. fordulójának rangadóján az FTC fogadja a DVTK-t.
Thomas Doll, a Fradi vezetőedzője a klub honlapján arról beszélt, hogy a korábbi sorozatos győzelmek miatt játékosai közül néhányan azt hihették, a további sikerekért nem kell tenni, azok majd maguktól jönnek.
Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője szintén saját klubjának a honlapján szólalt meg. A korábbi szövetségi kapitány állítja, nem feltett kézzel mennek az Üllői útra játékosaival, és szerencsés esetben akár pontot is szerezhet csapata.
A mérkőzés legfontosabb eseményeiről élő, szöveges tudósításban számolunk be. Tartsatok velünk!
Az MTK-nak két helyzet elég volt a győzelemhez az Újpest ellen
Élő közvetítés a DVSC–Puskás Akadémia mérkőzésről Élő közvetítés a Paks–Békéscsaba mérkőzésről Élő közvetítés a Videoton-Haladás mérkőzésről Élő közvetítés a Honvéd-Vasas mérkőzésről
OTP Bank Liga, 23. forduló
FTC–DVTK 2–2
Budapest, Groupama Aréna, – néző
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor
FTC: Dibusz – Leandro, Nalepa, Pintér Á., Ramírez – Gera Z., Nagy Á. – Varga R. (Radó 41.), Trinks, Lamah – Böde. Vezetőedző: Thomas DollDVTK: Rados – Okuka, Lipták, Tamás M., Nemes – Koman, Egerszegi, Elek Á., Barczi (Manjekar 54.) – Bognár I., Bacsa. Vezetőedző: Egervári Sándor
Gólszerző: Gera (10. – 11-esből), Pintér (85.) ill., Bognár I. (17.)
Sárga lap: Nagy Do. (70.), Ramírez (81.), ill., Bacsa (23.), Egerszegi (26.), Okuka (54.), Manjekar (60.)
Piros lap:
92.p.: Nincs több fordulat, vége a mérkőzésnek.
88.p.. Ismét egyenlít a DVTK! A frissen beállt Novothny Nemes passzát ballal csavarta be Dibusz kapujának bal oldalába 13 méterről. 2-2
85.p.: Ismét Rados-bravúr Lamah fejese után, de a kipattanót Pintér közelről bevágta. 2-1
83.p.: Most fejjel veszélyeztett Böde, de Rados bravúrral mentett. Ahogy egy távoli lövés után ismét.
80.p.. Szép lett volna, ha…,de Böde sarkazása nem jött be, a támadó így próbálta bevenni Rados kapuját.
73.p.. Gera hajszálpontos szabadrúgása után Pintér bólinthatott volna hét méterről, de nem találta el a labdát, pedig már mindenki gólt kiáltott, helyette mindenki fogta a fejét a komikus jelenetsor után…
67.p.: Gera bal oldali szabadrúgását Rados tolta szögletre a léc alól.
65.p.: Helyzetet egyik csapat sem tud kialakítani, vihar előtti csend….
59.p.: Thomas Doll majd felrobbant a Fradi-kispad előterében, egyelőre nagyon nem tud mit kezdeni a csapata a szervezett DVTK-val.
54.p.: Okuka sárgult be, közben pedig Barczi helyett Manjekar a pályán.
47.p.: A szünetben Nagy Dominik váltotta a német légióst, Trinkset.
46.p.: Folytatódik a találkozó!
45.p.: Vége az első félidőnek.
43.p.: Szép kontrákkal próbál operálni a DVTK, de a végjátékba rendre hiba csúszik.
41.p.: Thomas Doll cserél, Varga Roland helyett Radó András. A leballagó szélső nem tűnik sérültnek…
37.p.: Lamah nyargalt el a bal oldalon, majd centerezett, Böde érkezett és 14-ről fölé lőtt.
32.p.: Leandro passza után Trinks passzolgatott Bödével, majd jobbal 20-ról mellé lőtt.
26.p.: Az elmúlt időszakban kissé leült a mérkőzés, a DVTK két sárgalappal gazdagodott.
19.p.: A DVTK-gól után újabb két távoli lövéssel veszélyeztettek a vendégek, de azok nem találtak kaput.
17.p.: Egyenlített a DVTK! Első valamirevaló helyzetét vezette a borsodi együttes, melynek végén Bognár István 20-ról kilőtte Dibusz kapujának jobb alsó sarkát. 1-1
10.p.: Böde harcolt ki 11-est Tamással szemben, jogosan ítélte meg a büntetőt a játékvezető, Gera pedig higgadtan értékesítette azt. 1-0
7.p.: Kisebb kakaskodás a felezőpályánál, Lamah választja szét a feleket, okosan.
5.p.: Fradi-szöglet után Gera került ziccerbe, de a veterán középpályás nem tudott gólt szerezni néhány méterre a DVTK-kapujától.
1. p.: A Fradi kezdte a mérkőzést.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)