Budapest – Az utolsó másodpercekben egy pontot mentett a Loki.
Előzmények:
Az OTP bank Liga 3. fordulójának záró összecsapásán a Debrecen a Budapest Honvéd vendége lesz. A kispesti gárda nagyon jól kezdte a szezont, eddigi két mérkőzésén a tavalyi bajnokot és bronzérmest, azaz a Videotont és az MTK-t is legyőzte 1-0, illetve 2-1 arányban. A Loki sem kezdett rosszul, hiszen Békéscsabán sikerült nyerni az utolsó pillanatokban 3-2-re, a múlt héten viszont hazai pályán csak döntetlen játszott a Puskás Akadémia ellen.
Marco Rossi szerint fontos, hogy mindannyian két lábbal a földön járjanak, míg Kondás Elemér győzelmet vár, annak ellenére, hogy a Lokinak nem volt sok ideje készülni a kispesti csapatra.
(fotó:honvedfc.hu)
OTP Bank Liga, 3. forduló
Budapest Honvéd FC – Debreceni VSC 3-3 (2-1)
G.: Zsidai (12., öngól), Botka (40.), Holender (48.), ill. Castillion (43.), Balogh N. (63.), Tisza (93.)
V: Andó Szabó (Viszokai, Lémon)
Honvéd: Kemenes – Botka, Ignjatovics, Bobál D., Baráth – Kamber, Hidi – Nagy G. (Gazdag 59.), Vécsei, Holender (Délczeg 81.) – Youla (Vernes 66.)
DVSC: Verpecz – Nagy Z. (Sidibe 76.), Brkovics, Mészáros, Jovanovic – Horváth Zs. (Bódi 46.), Zsidai, Varga J., Szakály P. (Tisza 44.) – Castillion, Balogh N.
Élő közvetítés:
94. perc: Véget ért az összecsapás.
93. perc: Egyenlített a Loki! Jovanovic jobb oldali beadása után Sidibe és Botka harcolta Tisza Tibor elé a labdát, aki 13 méterről a bal alsóba tekert. (3-3).
90. perc: Három perc lesz a ráadás.
85. perc: A Debrecen hosszú labdákkal próbálja feltörni a kispesti védelmet, amely azonban jól áll a lábán.
75. perc: Az urolsó 15 perchez érkezett a mérkőzés, Kondás Elemér védő helyett támadót hozott – Nagy-Sidibe csere -, a Loki még nem adta fel az egyenlítés lehetőségét.
69. perc: Tisza végzett el újabb szabadrúgást, a labda centikkel ment el a jobb kapufa mellett a 21 méterről leadott próbálkozás után.
69. perc: Gazdag Dániel sem úszta meg sárga lap nélkül a mai meccset.
63. perc: Tisza 30 méteres szabadrúgása megint megpattant Kemenes előtt, aki nem tudta fogni a labdát, a kipattanóra Balogh Norbert érkezett, és hat méterről a kapuba lőtt. (3-2).
62. perc: Tisza kapott sárga lapot reklamálásért.
60. perc: Tisza ezúttal 22 méterről lőtt, Kemenes most a bal oldalra ért le.
58. perc: Castillion vágta a földhöz a labdát mérgében, sárgát kapott érte.
57. perc: Tisza 30 méteres szabadrúgása éppen Kemenes előtt pattant fel, de védeni tudott a Honvéd kapusa.
55. perc: Jovanovic hibája után Vécsei lőtt 22 méteről. a középre tartó labdát Verpecz védte.
50. perc: Vécsei fejelt öt méterről, Verpecz nagy bravúrral védte a bal alsóba tartó labdát.
48. perc: Növelte az előnyét a Honvéd! Holender Filip 28 méterről tökéletesen tekert szabadrúgásból a bal alsóba. (3-1).
46. perc: Elkezdődött a második játékrész.
45. perc: Vége az első félidőnek.
43. perc: Szépített a Loki! Ignjatovics szabadított fel röviden, a labda Geoffrey Castillion elé került, aki 15 méterről a bal oldalról kilőtte a hosszú sarkot. (2-1).
40. perc: Youla készítette le szépen a jobb oldalon érkező Botka Endrének, aki 15 méterről állítgatás nélkül kilőtt a hosszú sarkot a kapufa segítségével. (2-0).
39. perc: Hidi 28 méterről bődületes kapufát lőtt.
37. perc: Előbb Youla bal oldali beadását mentette a debreceni védelem, a labda Kamber elé került, aki 15 méterről eltörte azt, de így lehetett volna jó középen Vécseinek, viszont nem találta el a játékszert, így kimaradt a nagy helyzet.
34. perc: Balogh indított a Szakályt, aki a jobb oldalról a tizenhatoson belül jól passzolt Horváthnak, aki az ötösön rosszul ért a labdához, így oda lett a helyzet.
26. perc: Zsidai buktatta Botkát, sárga lap a jutalma.
24. perc: Zsidai löbbölte volna Balogh elé a labdát a tizenhatoson belülre, de Ignjatovics fejjel szögletre mentett.
19. perc: Holender rúgott a kapu elé egy bal oldali szabadrúgást, a hosszún két támadó is érkezett, de Brkovics az utolsó pillanatban menteni tudott.
17. perc: Holender tört be középre két debreceni védő között a bal oldalon, majd 15 méterről a bal kapufa mmellé tekert.
12. perc: Vezet a Honvéd! Holender adta középre a Kamberről lecsorgó labdát, a menteni igyekvő Zsidai László a saját kapujának a bal felső sarkába csúsztatott hat méterről. (1-0).
7. perc: Szakály bal oldali szabadrúgására Brkovics érkezett a hosszún, a Loki védője 3 méterről kapu fölé fejelt.
5. perc: Egyelőre helyzetek nélkül teltek a percek, a mezőnyben gyűrik egymást a csapatok.
1. perc: Andó-Szabó Sándor sípjelére vette kezdetét a mérkőzés. A Honvéd piros-feketében, míg a DVSC tiszta fehérben lépett pályára. Az összecsapást a hazai csapat kezdte.