Miskolc - A klub volt spanyol játékosa lehet az edző.
A hírek szerint, ha a Diósgyőr nem nyer szombaton a Videoton ellen, annak következményei lesznek – írta a rangado.hu. Az NB I 14. fordulójában a Diósgyőr a bajnoki címvédő Videoton vendége lesz. Mindkét csapat pocsékul kezdte a bajnokságot, ennek a székesfehérváriaknál már volt következménye egy edzőcsere formájában, a DVTK-nál eddig csak a pénzbüntetésig mentek el. Most viszont elképzelhető, hogy egy fehérvári vereséggel a kispadon is lesz változás. Erről ír a DVTK Szurkolói oldal nevű Facebook-oldal.
„Információnk szerint amennyiben szombaton kikapunk a Videoton ellen, akkor Bekő Balázsnak mennie kell Diósgyőrből. A vezetőedzői pozíciót Fernando Fernández veszi át!” – írják.
A spanyol utánpótlás-válogatottban is szereplő Fernando Fernández a 2012–2013-as évet töltötte a miskolciaknál, 36 találkozón 6 gólt szerzett, mielőtt visszavonult. A DVTK előtt szerepelt a Real Madridban, a Betisben és a Málagában, ám a 36 éves korábbi középpályásnak komolyabb szakmai tapasztalata még nincs edzőként.
Börtönbe kerülhet, aki elütötte a Loki-vezérszurkolót
Ma már egyszer utána eredtünk a Kozármisleny csodájának a vezetőedző segítségével, most viszont annak jártunk utána, miért büntette meg az MLSZ 50 ezerre az NB III-as csapatot mérkőzés szereléssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért
Várhidi Péter elfáradt, távozik a posztjáról!
Elviszi a Juventus az Újpest legjobb góllövőjét?
Pár csapatot feltőkésítenek az európai kupaszereplés miatt. Az FTC 4 milliárdból gazdálkodhat majd
U17: a 82.percig továbbjutásra álltunk, majd utolsók lettünk a csoportban
Így készül a Ferencváros a Vasas elleni bajnokira
Utána eredtünk a kozármislenyi csodának. Mi a titok? Meddig menetelnek még a Magyar Kupában?
Lázár Bencét hazaengedték a kórházból!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)