Győr - Keményen üzentek az U20-as vb hősének.
Egyetlen fillér nevelési költséget se kap az ETO az U20-as vb-ezüstcipős Mervó Bence eladásából. A támadót az MTK adta el a Sionnak – ott nem is játszott. A 20 éves csatár négy esztendőre írt alá a svájci klubhoz, ahol Vanczák Vilmos csapattársa lesz. Új csapatában csak jövő januártól léphet pályára, mert az átigazolási szezon lezárása után vették meg az MTK-tól, addig az ígéretek szerint a svájciak felépítik őt. Habár Mervónak spanyol megkeresései is voltak, korábbi súlyos sérülései miatt nem szerződtették. Az MTK a győri focicsapat csődje után nyáron ingyen szerezte meg Mervót, akit Domonyai László klubigazgató bevallása szerint annak ellenére is jó pénzért tudtak értékesíteni, hogy kék-fehérben egyetlen percet sem játszott. A győri focicsapat jelenlegi működtetője, az ETO Futsal Club egyetlen fillér nevelési költségtérítést sem kap a futballista után. – Sok sikert kívánunk Bencének, de reméljük, a lelkiismeretével el tud majd számolni – magyarázta dr. Drucskó Zoltán ügyvezető elnök a kisalfold.hu-nak. – A vb után a negyvenfokos melegben Preszeller Tamás szakmai igazgató heteken keresztül külön foglalkozásokat tartott neki, aztán amikor szerződtetni szerettük volna, a menedzserei egy középkategóriás autó árának megfelelő összeget kínáltak nekünk arra az esetre, ha összejön a külföldi szerződtetése. Ebbe nem mentünk bele. A költségtérítést a Győri ETO csődje miatt az MLSZ kapja. Lehet, hogy az MTK jól járt, de gyanítom, legjobban a menedzserek zsebe dagad.
Németh Krisztián vs. David Mateos: remek gól vs. piros lap kiharcolása. VIDEÓ!
A hétfői élő televíziós futballközvetítések
Huntelaar megdönti a legcikibb rekordot?
Senki nem kíváncsi Xavira Katarban?
Így nyerte meg az Inter a milánói rangadót. VIDEÓ!
Szalai Ádám továbbra is mellőzve van
A Ferencváros 20 évvel ezelőtt győzte le a Grasshopperst
Böde Dániel: „Örülök, hogy legenda lettem" – VIDEÓ
Újpest-Fradi: szurkolás az utcán és a stadionban – VIDEÓ
Újpest-Fradi: Hú, ezt nem kellett volna – Sebők Vilmos
Újpest-FTC: "Böde cipeli a hátán a Fradit" – VIDEÓ
Összefoglalók: Böde győztes gólja a legszebb – VIDEÓ
Újpest-Fradi: nyolc szurkolót állított elő a rendőrség
Edzői értékelések az NB I 8. fordulójából
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)