Szombathely – Kuttor elismerte, hogy jobbak voltak a vendégek.
Mint jeleztük: balhé is volt a Haladás-Dunaújváros mérkőzésen, amelyet a vendégek nyertek meg 4-1-re. Meleg volt a helyzet a vasi klub tulajdonosának, akit megtaláltak azok a szurkolók, akik többször is éltették Artner Tamást, az újvárosiak trénerét. A hazai drukkerek ugyanis még mindig nem értik és nem fogadják el, hogy nem Artner még mindig a Hali vezetőedzője. A lefújás után hosszasan éltették is a trénert, annak ellenére, hogy a csapata, a sikerével, nagyon nagy bajt okozott a szombathelyi alakulatnak. A szakember, a haladasfc.nyugat.hu jelentése szerint, köszönetet mondott a drukkereknek. Kuttor Attila (haladás): – Gratulálok ellenfelünknek, jobban futballozott a Dunaújváros. A 0–3 után történtekből építkezhetünk csak. Az addig történtekért én is felelős vagyok, a kitalált játékrendszerünk ugyanis nem működött. 0–3-at követően voltak csak értékelhető momentumaink, igaz, a Dunaújváros ekkor már másfajta játékot produkált. A párharcokban nem tudtunk felülkerekedni. Artner Tamás (Dunaújváros): – Köszönöm a szombathelyi szurkolók fogadtatást és a mérkőzés utáni reakciójukat: ez életem egyik legszebb pillanata. Bennünk volt már ez a siker! Elfogadtak bennünket a játékosok, az elmúlt hat hétben jó volt együtt dolgozni. Tudtuk, hogy mit játszik a Hali. Helyzeteink voltak, gólokat rúgtunk, tudtunk, hogy hol vannak a gyenge pontok. Maximálisan fegyelmezettek voltunk, megemelem a kalapom a fiúk előtt. Van még négy mérkőzés hátra, mindent elkövetünk a bennmaradásért. Köszönöm a szombathelyieknek, hogy nem felejtették az öt éves edzőségemet és azt a 16 évet, amit az utánpótlásban dolgoztam – vannak azonban, akik ezt nem értékelték…
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)