Székesfehérvár – Danilovics akkor is edzésen van, ha nem edz.
A tervezettnél hamarabb is elkezdheti a rehabilitációs munka következő fázisát Braniszlav Danilovics A kapus állapotáról dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta a Vidi honlapját.
– Danilovics a műtét után néhány napot otthon lábadozott, majd ezt követően csatlakozott a csapathoz – természetesen nem abban az értelemben, hogy együtt edz a többiekkel, de a csapat ritmusát elkezdte felvenni, ami azt jelenti, hogy amikor edzése van a Vidinek, akkor ő kijön a stadionba. A rehabilitáció első fázisa elkezdődött, a sebe pedig nagyon szépen gyógyul. Elképzelhetőnek tartom, hogy a tervezettnél hamarabb is elkezdheti a rehabilitációs munka következő fázisát" – nyilatkozta dr. Kovács Tibor csapatorvos.
– Nagyon jó a közérzetem, jól érzem magam, és örülök, hogy nap mint nap együtt lehetek a csapattal. Nem nézek már visszafelé, a sérülésem már a múlté, csak előre tekintek, és optimistán várom, hogy elkezdhessem a komolyabb rehabilitációs munkát – árulta el honlapunknak Danilovics.
Bernd Storck kihirdette a válogatott keretét. A Ferencvárosba postázta az MLSZ a legtöbb behívót
MK: tartalékosak lesznek a csabaiak Újpesten
NB II: láttam, hogy kinn áll a kapus – a kövesdi a félpályás gólról
Hétvégén bajnok lehet a Ferencváros
Gólösszefoglaló az NB I 25. fordulójának a meccseiről
Fradista invázió az NB III-ban – VIDEÓK + GALÉRIA
Így szerepeltek légiósaink a vasárnapi meccseken
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)