nb1.hu

A PMFC-től szerezte meg a Paks az első igazolását

Paks - Tolnai megyei játékos megy Csertőiékhez.

A PMFC volt játékosa, Fröhlich Roland három évre szóló szerződést írt alá szerdán délután a Pakssal. Személyében egy újabb olyan játékos erősíti a tolnaiakat, aki sok szállal kötődik a megyéhez. Ugyan Dunaújvárosban született 1988 augusztus 8-án, de Dunaföldváron élt. A 178 centiméter magas támadó 72 NBI-es mérkőzésen eddig 6 gólt szerzett. A játékossal a klub honlapja készített interjút. – Több ajánlatot is kaptál. Miért a Paksot választottad?– Igen többen is bejelentkeztek, de végül úgy döntöttem, hogy itt folytatom. Úgy gondolom, hogy az én stílusom illeszkedik a paksi focihoz, és így nem lesz nehéz a beilleszkedés. Ráadásul Tolna megyei vagyok, és mindig figyelemmel kísértem a Paks helyzetét az élvonalban. Ha tehettem kijártam a mérkőzésekre is. Szóval úgy érzem jó döntést hoztam.  – Ezek szerint nem egy ismeretlen közegbe csöppensz bele.– Egyáltalán nem, a játékosok nyolcvan százalékát ismerem. Pont ezért állíthatom, hogy remek társaságba érkeztem. – Mennyire lehet nehéz jó eredményt elérni a tizenkét csapatos élvonalban?– Mindenképp nehezebb lesz, mint korábban. Koncentráltabban fognak megjelenni a jó játékosok, így az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket kell tenni egy győzelem érdekében. Ugyanakkor a Paks egy olyan jó minőségű gerinccel rendelkezik, ami játssza a focit. Nem volt véletlen az elmúlt szezonban megszerzett ötödik helyezés. Szerintem ez az alap, és néhány új játékos érkezése biztosíték lehet egy újabb jó szezon elérésére. – Volt olyan esztendő, amikor te lőtted az év gólját. Itt mi a terved?– Ha lehet választani, akkor inkább a sok kis gól mellett tenném le a voksomat. Inkább sok apró találatom legyen, amivel segíteni tudom a csapatot, tehát igyekszem a mennyiségi mutatóra ráhajtani. – Hogy érzed, milyen állapotban vagy?– Az elmúlt hetekben otthon edzettem, és ma volt az első hivatalos tréningem. Szerintem nincs semmi különösebb probléma az erőnlétemmel. A csütörtöki felkészülési mérkőzésen a Limassol ellen még nem, de szombaton a Honvéd ellen már pályára fogok lépni. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC