Budapest – Sokak által keresett középpályás érkezett.
A Dunaújvárosból érkező támadó középpályás, Jakab Dávid 2018. december 31-ig írt alá az élvonalban szereplő MTK-hoz – adta hírül a fővárosi klub honlapja.
Az 1993-a születésű Jakab Dávid 178 cm magas, súlya 73 kg és mindkét lábával jól bánik a labdával. A játékos 2013-tól szerepelt a Dunaújváros PASE együttesében, ahová a Maglódi TC együtteséből került. 51 alkalommal lépett pályára, nyolc gólt szerzett, ebből egyet az OTP Bank Ligában (Szombathelyen talált be a Haladás ellen, 2015. májusában), a többit az NB II-ben.
Az elmúlt három évben 2584 percet töltött a pályán, bajnoki mérkőzéseken, ezalatt 27-szer szerepelt a kezdőcsapatban, tízszer le-, huszonnégyszer becserélték. A meccseken tíz sárga és egy piros lapot kapott.
(fotó:mtkbudapest.hu)
Az új igazolással kapcsolatban Domonyai László, klubigazgató elmondta, hogy Jakab Dávid, az NB II egyik legkeresettebb játékosa volt, a téli átigazolási időszakban. Több első- és a másodosztály élvonalába tartozó egyesület is kereste, de az MTK-nak sikerült leigazolnia.
– Dávid olyat tud a futballból, amire születni kell – folytatta a szakember. – Ám tisztában van azzal, hogy sokat kell még elsajátítania a játék tanulható elemeiből. Ha olyan lelkesedéssel végzi majd a munkát, amilyennel hozzánk érkezett, akkor nagy értéke lehet a klubnak – zárta szavait Domonyai László.
Jakab már pályára is lépett az egyik előkészületi mérkőzésen. Az RKSK elleni találkozón, a második félidő hajrájában gólt is szerzett.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
Végrehajtás alatt a DVSC, 33 ezer forintról van szó?
Honvéd: új arcok, célkitűzések, stadionhelyzet – évadnyitó
Újpest: csúszik a stadionfelújítás, rongálások miatt jegyáremelés
Exkluzív videókról állítják, Varga és Busai baleseténél készültek – VIDEÓ
Hétfőn hét edzőmeccset nyert a Honvéd? De mi a véleménye Rossinak a Panenka-tizenegyesről? És kezdő lesz-e az új ifjú, kispesti titán?
Hamarosan véget ér az átigazolási időszak. Cikkünkből megtudhatjátok, meddig lehet izgulni amiatt, hogy kiket szerződtetnek még a klubvezetők
Dárdai Pál tudja, hogy győzhették volna le a BVB-t
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)