nb1.hu

A Fradi az ezüstért, a Honvéd a bennmaradásért küzd

Budapest – Doll: tiszta fejjel, Rossi: minden pontra szükségünk van.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának a záró összecsapásán a kiesés ellen menekülő Budapest Honvéd látogat a fővárosi rangadón a friss Magyar Kupa győztes Ferencváros otthonába. A Fradi egy esetleges sikerrel biztosan a második helyen végezne a bajnokságban egy körrel a vége előtt, míg a kispesti gárda már egy ponttal biztos bennmaradó lenne, amennyiben kikap, az utolsó fordulóban még izgulhat egy kicsit, mivel ha akkor is kikapna, és nyerne a Haladás és a Dunaújváros, akkor a kevesebb győzelme miatt jövőre az NB II-ben indulhatna.

 

Thomas Doll nem számít könnyű mérkőzésre, azonban egy győzelemmel a Fradi bebiztosíthatja a második helyet a bajnokságban.

 

„Szép győzelmen vagyunk túl, eufórikus érzés volt megnyerni a Magyar Kupát, tagadhatatlanul ez volt számunkra az év mérkőzése – mondta Thomas Doll a fradi.hu-nak. – Azonban nem szabad, hogy elvigye a fejeket a hév, hisz a Honvéd ellen egy győzelemmel bebiztosíthatjuk a bajnokságban eddig elért második helyezésünket. Nehéz mérkőzésre számítok, Marco Rossi jó edző, jól tudja motiválni a játékosait és elég csak megnéznünk, hogy a Videoton ellen is pontot tudtak rabolni. A sors fura szeszélye folytán a Ligakupában és a bajnokságban rövid időn belül háromszor játszunk a Honvéd csapata ellen, az is igaz, hogy egyszer már sikerült győznünk a Ligakupa során. Azonban úgy gondolom, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, a csodálatos stadionunkban ismét szeretnénk egy szép győzelemmel megörvendeztetni a szurkolóinkat.”

 

(fotó:mti)

 

Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, minden pontra szüksége van a csapatának.

 

„Hihetetlenül jó formában lévő és sikeres csapat otthonába látogatunk. A szerda kupagyőzelem még erősebbé tette a Ferencvárost. Tudjuk, hogy jelenleg a legnehezebb feladat a Groupama Arénában pontot szerezni, de nekünk szükségünk van minden pontra, és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni.”

 

OTP Bank Liga, 29. forduló

Ferencváros-Bp. Honvéd

Groupama Aréna, vasárnap, 18.30 (tv: Sport 2)

Játékvezető: Erdős József

 

A mérkőzést élőben közvetítjük!

 

 

Az OTP Bank Liga jelenlegi állása itt érhető el!

 

Felcsúti góleső, keleti csata – a 29. kör eddigi találatai!

 

Így látták az edzők a 29. forduló eddigi találkozóit!

 

A Fradi és a rendőrség irányítja a Kispest-tábort?

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC