Budapest – A német ma bemutatkozhat a Mezőkövesd ellen.
Hétfőn már jeleztük, hogy újabb külföldi játékost szerződtet a Vasas, ezt az angyalföldi klub honlapja ma hivatalosan is megerősítette.
Christian Müller 1984. február 28-án született Berlinben. A 182 centiméter magas támadó középpályás, a Bundesliga II-ben játszó Arminia Bielefeldből érkezett Angyalföldre.
Müller labdarúgó pályafutását hatévesen kezdte az SV Tasmania-Gropiusstadt 1973-nál. 2001-ben csatlakozott a Hertha BSC együtteséhez.
2007 februárjában játszotta első Bundesliga mérkőzését a Hertha színeiben a Hamburg ellen.
fotó: vasasfc.hu
2008-ban az Energie Cottbushoz igazolt, majd 2009-ben a TuS Koblenz játékosa lett. 2010-ben a Bielefeldbe igazolt, majd egy év múlva ismét a Cottbus játékosa lett, amit 2012-ben ismét a Bielefeld követett, ahol 80 mérkőzésen 15 gólt szerzett. 2004-ben tagja volt Németország U21-es válogatottjának.
– Nagy jelentőségűnek tartom, hogy a Bundesliga II-ből meg tudtunk nyerni egy kiváló játékost, hogy segítse céljainkat. Egyelőre idén nyárig szól a megállapodás, de természetesen mindkét fél ennél tovább gondolkodik ennél – értékelte a német játékos leigazolását Vancsa Miklós ügyvezető igazgató a klub honlapjának.
Christian Müller várhatóan ott lesz szerdán a csapattal Mezőkövesden, ám, hogy sor kerül-e bemutatkozására a Vasas FC színeiben, az Michael Oenning vezetőedző döntésén múlik.
Átigazolási hírek: bejelentések, tények, pletykák és nyilatkozatok egy helyen
Beszámolók a szerdai felkészülési mérkőzésekről
Értékelések a szerdai felkészülési mérkőzésekről
László Csaba távozott az MTK kispadjáról
Stieber Zoltan az Allianz Arénában debütálhat
Az NB I-es csapatok szerdai felkészülési meccsei
Nemzetközi program: kupameccsek és Serie A forduló
A szerdai élő televíziós futballközvetítések
Vermes a Németh-ügyről: az egész a pénzről szólt
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)