Sokat futva játszottunk egy jó iramú mérkőzést a horvát bajnokság listavezetőjével, azonban ez kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz. Több helyzetünk volt, mint idegenben és szebben is játszottunk, így azt hiszem, elfogultság nélkül állíthatom azt, hogy nem érdemelt vereséget a ZTE.
Szabálytalan gól?
Leginkább azért nem érdemelt vereséget Boér Gábor együttese, mivel az eszékiek véleményem szerint egy lesgóllal szereztek vezetést. Egyébként is nagyon balszerencsés módon került a hálóba a labda Gergényi Bencéről, de vezetőedzőnk is úgy gondolja, hogy érvényteleníteni kellett volna a találatot.
Boér Gábor így vélekedett a mérkőzést követően: „A szerencse is mellettük volt, gondolok itt az öngólra, ami szerintem les volt, de ez mellékes.”
Kapuskérdés
A lehetőségeink megvoltak, azonban az eszéki hálóőr, Marko Malenica – aki korábban játszott a Diósgyőr színeiben is – többször is nagyot tudott hárítani.
A ZTE kapuskérdése pedig továbbra sem dőlt még el, ugyanis a fiatal Senkó Zsombor helyett most Gyurján Márton kapta meg a lehetőséget a bizonyításra, amivel élni is tudott.
Senkó betegség miatt hiányzott a keretből, azonban kijelenthető, hogy jelenleg két olyan kapusunk van, akik nincsenek játékban, mindkettejük számára szükségesek lennének a játékpercek.
Ugyan Gyurján már nem mondható rutintalannak, túl nagy tapasztalata mégsincs tétmérkőzéseken. Ez Senkóról pedig még inkább elmondható, hiszen pályafutása alatt csupán még csak hat felnőtt tétmeccsen lépett pályára.
A szurkolók többsége talán szívesebben látná Gyurján Mártont a kapuban, azt nehezen tartanám elképzelhetőnek, hogy Senkó a kispadra kerül, és ezzel „kiszállnánk” a fiatalszabályból. A ZTE szlogenje a „jövő klubja”, mivel fiatal magyaroknak ad lehetőséget. Ennek ellenére Senkó mellett csak Németh Dániel és Klausz Milán lehet az, akivel teljesíteni lehetne a fiatalszabályt, és megdöbbentő lenne, ha pont mi nem tennénk eleget ennek.
Újabb hiányzók és sérültek
Senkó Zsombor mellett a Kisvárda ellen remekül játszó Mim Gergely is hiányzott a keretből.
Egyik játékos állapotáról sincs egyelőre információ, de remélhetőleg akár már az MTK elleni bajnoki mérkőzésre bevethető állapotban lesznek.
Sokkal inkább aggasztó lehet Meshack helyzete, aki a mérkőzés során szedett össze egy sérülést. Végül a saját lábán hagyta el a játékteret, elképzelhető, hogy nagyobb kihagyás is várhat nigériai szélsőnkre.
Huszti András pedig a mérkőzés lefújását követően terült el, és szorult orvosi kezelésre. Már a mérkőzés hajrájában látszódott rajta a fáradtság, ennek ellenére igazi harcosként ment a labdákért még az utolsó percekben is.
Ismerős arcok büntettek
A kegyelemdöfést két korábban Zalaegerszegen játszó játékos adta meg, ugyanis Grzan passzából Josip Spoljaric talált be, aki nagyon sportszerűen nem ünnepelt a gólszerzését követően.
A mérkőzés legjobbja a Sofascore adatai szerint egyébként pont Sime Grzan lett, aki kitűnően játszott szélsőhátvádként.
Távozhat a házi gólkirály?
Ikoba ugyan veszélyesen játszott és talán újra az őszi formáját láthattuk, góljához mégis nagy szerencsére volt szükség.
A hírek szerint az egyiptomi Al-Ahly élénken érdeklődik iránta, és nem kizárt, hogy megvásárolja az amerikai csatárunkat.
A ZTE azonban nem tud erről, a hírek szerint nem érkezett egyelőre hivatalos ajánlat a leggólerősebb játékosunkért.
Korábban viszont érkezett, méghozzá a dél-koreai Szuvon Bluewingstől, akiknek az ajánlatuk elutasításra került.
Várakozások a jövőre tekintve
4774 nap után rendeztek újra nemzetközi kupameccset Zalaegerszegen, azonban reméljük, a következőre nem kell már ennyit várniuk a zalai szurkolóknak.
A mérkőzésen jól hajrázott a csapat. Amennyiben képesek lesznek a jövőben is így játszani a játékosok, akkor a bajnokságban sem lesz nagy gondja az együttesnek.
A gólszerzéssel viszont még mindig akadnak problémák. A kialakított helyzetek ugyan megvannak, de ezeket nem tudjuk gólra váltani.
Ugyancsak nem néz ki jól a három mérkőzésünkön kialakuló 1-5 -ös gólkülönbség sem, de védelmünk úgy tűnik, hogy nem áll rossz lábakon.
Felröppent a hír, miszerint Nikola Szerafimov visszatérhet Zalaegerszegre, amiről a zte_1920 szurkolói oldal számolt be elsőként. Ezt azonban fenntartásokkal kell kezelni. De a legnagyobb kérdés az lehet, hogy távozik-e valaki a Konferencia-Liga kiesés után, és ha igen akkor kivel pótolják az illetőt? Az átigazolási időszak szeptember 6-ig fog tartani, utána már csak szabadon igazolható játékosok idehozataláról lehetne szó.
Vasárnap, az MTK ellen hazai pályán lehet javítani a rossz kezdésen. A játékosok mellett a szurkolóknak is nagy szükségük lenne a sikerre, azonban nem lesz könnyű dolgunk Demjén Patrikék ellen.