Az megvan, hogy ha az előző két meccset behúztuk volna a Siófok és a Hali ellen – amire egyébként minden esélyünk megvolt -, most mi vezetnénk a tabellát? Meg persze, ha nagyanyámnak …ke lett volna, ő lenne a nagyapám. Tehát szimplán semmi értelme nincs az ilyen „mi lett volna, ha…?” találgatásoknak. De azért érdekességképpen jó rá gondolni… Még akkor is, ha nem az a realitás, hiszen voltak olyan meccseink, amiken szinte momentumaink sem voltak. Viszont megy a nagy körbeveregetés és sok az iksz is, így nem szakadt le senki. Így mi sem kerültünk behozhatatlan hátrányba.
Az előző hetekben még bíztam a csapatban és hétről-hétre reménykedtem, hogy nyerünk, de valahogy ma ezt nem éreztem, hogy benne lenne a pakliban. Sőt! Féltem, hogy beleszaladunk akár egy megalázó ötösbe is. Ezzel szemben valami olyat láthattunk a mai 90 perc alatt, ami homlokegyenest szembement az eddigi produkcióinknak.
Nézzük részletesen. Eddig képtelenek voltunk földön kihozni a labdát, rendszerint a körbepasszolás második vagy harmadik fázisát már elrontottuk, ma pedig ugyanezzel a technikával vagy 15-20 alkalommal szinte akadálytalanul jöttünk előre az oldalvonalak mentén. Oké, ehhez kellett egy iszonyatosan nagyképű Győr is, de nem szeretném csak erre fogni a pontosságunkat. Jó volt nézni a fiúkat, ahogy élvezettel cicázták ki a szituációkat és a kiugratások is nagy számban pontosak voltak. Az első gól is egy nagyszerű Alex-szerelésből és felpasszból alakult ki. Azért elbeszélgetnék egy kicsit azzal az idióta vezetővel, aki Siófokon jegeltette Kerezsit az előző szezon nagy részében, miközben Jónssonok meg Enninek kergettek minket az idegösszeroppanásba…
Korábban a középpályánk csapnivaló volt, kilométeres távolságban voltak a védők a csatároktól, így képtelenek voltunk támadásokat szervezni. Ma meg! Kérem szépen, négy középpályással próbáltuk megoldani a feladatot, ha Holmant is inkább idevesszük. S mily megdöbbentő, egész jól megszálltuk a középső harmadot, aminek eredményeként szakmányban vezettük három a kettőben vagy három a háromban a győri védőkre a labdát. Ha az első félidőben lövünk ötöt, egy szavuk sem lehetett volna a Rába-partiaknak. De nem lőttünk, mert a helyzetkihasználásunk csapnivaló volt. Kocka lábfeje továbbra is lötyög – vajon ebben a korban lehet ezzel még valamit kezdeni??? -, Holman pedig körbelőtte a kapu környékét rendesen, mint vak a céllövöldében a hárompálcás plüssállatot.
Feltűnő volt, hogy milyen nagy arányban szedtük fel a második labdákat, és hát ez sem volt korábban jellemző. A lepattanók is rendszerint hozzánk kerültek. Ezt egyszerű koncentrációval tudtuk elérni.
Öröm volt nézni a fiúkat, hogy milyen módon biztosítottak egymás mögött, így legalább húsz labdát szereztünk a győri támadásokból. Ezt a csapatrészek pontosabb és összehangoltabb mozgása eredményeként tudtuk elérni.
A párharcok terén pedig olyan fölényt harcoltunk ki, ami szinte elképzelhetetlen volt korábban. Néha olyat csattogtak labdával együtt a bokák, hogy öröm volt hallgatni. Bocskay egyszer olyat oda..szott a labdára, ami mögött az egyik győri lába volt, hogy szerintem még mindig zúg az érintett füle.
Mindeközben Dúzs továbbra is olyan magabiztosan állt a kapuban, ami nagyon komoly tartást adott a srácoknak. Az első félidőben megint bemutatott egy olyan extra lábbal való hárítást, amire csak a legnagyobbak képesek. A szemünk előtt lesz Dúzs a Kispest történetének egyik legmeghatározóbb kapusa? Na jó, nem akarom elkiabálni. Bár ismerve Gela már zavarbaejtő, szinte kisfiús szerénységét, az elbizakodottságra közel sem hajlamos.
És mindehhez hozzájött Máté kiváló taktikája. Niko eltiltása miatt Kocsis Gergőt állította a csapatba, aki olyan érett játékot produkált, mintha már a sokadik szezonját gyűrné a másodosztályban. Csak így tovább, Gergő!!! Sokkal hasznosabb volt, mint Adorján…
A zöldek a széleken egyszerűen nem tudtak mit kezdeni Kerezsi és Kocka gyorsaságával, rengeteg alkalommal kerültek a védők mögé és már csak a helyzeteket kellett volna értékesíteni…
Így mentünk egygólos vezetéssel szünetre és félő volt, hogy a második 45 percben egy teljesen más ETO-t fogunk látni, és megfordítják a meccset. És majdnem így is lett… Rögtön két cserével kezdtek a vendégek, gyorsan egyenlítettek, majd tíz percenként jöttek újabb frissítések. Amire Máté nem húzott semmit és félő volt, hogy összeroppanunk, mert az erőnkkel már teljesen elkészültünk.
S miközben vártuk a szokásos összeomlást, akkor jött valami csoda, ami eddig nem volt jellemző ránk az előző hat fordulóban. Iván kiállítása után bejött Pekár Pisti, aki hihetetlen szerencsétlen volt az elmúlt két évben. Keresztszalagszakadásából nagyon nehezen jött vissza. Ünnep volt számára, hogy pályára léphetett, még ha csak néhány perc erejére is. Nem is gondolta, hogy néhány pillanat múlva a mennyekben érezheti majd magát. Az utolsó percekre sem álltunk vissza, a szívünk vitt előre minket. Bocskay harcosságának köszönhetően pedig szabadrúgáshoz jutottunk. Láttam, Peki valamit nagyon magyarázott Alexnek, ők helyezkedtek a hosszúra. Feszülten várta mindenki, hogy kisülhet-e ebből még valami. Berci beívelte a labdát, valaki eltakarított egy győri védőt, Pisti pedig kiváló helyezkedés után teljesen üresen fejelhetett a hosszúba. Döbbenetes volt ez a gól! Peki nagyon megérdemelte. Szívből gratulálok neki!
És akkor most jöhet a kérdés: „Ha így is tudunk játszani, hajtani, küzdeni, ütközni, akkor mi volt a korábbi hetekben?” Tényleg nem tudom. Hogy beérett a játékunk? Hááát? Még nem kiabálnám el.
Beszéltem a meccs után Kálnokival, Kambival és Kun Gergővel. Elmondásuk szerint el kellett beszélgetni a héten a játékosokkal és ők is magukra zárták egyszer az ajtót, hogy egymás közt tudják rendezni a gondjaikat. Néhányuknak el kellett magyarázni hol vannak, mik a célok és jöjjenek le a földre, mert kissé elszálltak maguktól. Úgy tetszik, hatásos volt. Egyelőre. Hogy meddig fog kitartani? A következő hetekben kiderül majd. Három hét bajnoki szünet jön, egy kupameccsel fűszerezve, amit aztán hét napon belül a Soroksár-Budafok-Szeged hárompróba fog követni. Na, akkor fogjuk igazán beárazni magunkat. Egy hónap múlva pontosan láthatjuk, hogy a ma tapasztalt úton megyünk tovább, vagy továbbra is komoly gondokkal fogunk küzdeni.
Találkoztam ma Bobál Gerivel… Nagyon vártunk már egy igazi góllövő csatárt. Ő gyárilag az, de hogy jelenleg milyen erőállapotban van, az számomra kétséges. Jó, ha október elejére utoléri önmagát…
Kundrák combhajlító izma az érintett állítása szerint rendbejött, rá már számíthatunk, mint ahogy Kálnoki is lassan már kijön a tüdőgyulladásából. És ha még Lőrinczy Attilával is meg tudunk egyezni!… Na az már akár komolyabb előrelépést is jelenthet.
Millió kérdés, megannyi kétely. A válasz a következő hetekben lévő munkában rejlik.
És persze bízzunk abban, hogy fiaink ugyanolyan egészségesen fognak visszatérni a válogatottól, mint ahogy oda elindultak…
Jó érzés volt ma megint Kispest szurkolónak lenni! Jó munkát kívánok a következő hetekre!
HAJRÁ HONVÉD! CSAK A KISPEST!
Borítókép: 1909foto
