Magyarország-Szovjetunió (0-6): a Mexico City Times is állítja, kiderült az igazság!

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programja által támogatott könyv a napra pontosan 37 évvel ezelőtti, 1986. június 2-án játszott Magyarország–Szovjetunió (0–6) világbajnoki csoportmérkőzés máig köztünk élő mítoszait idézi meg és misztifikálja újra. A remekmű Bodnár Zalán, a Nemzeti Sport munkatársának az alkotása. Nagyon fontos tudni, hogy a műfaja regény.

AZ ELSŐ KÖNNYCSEPPEK

37 évvel ezelőtt sírtam először a labdarúgás miatt. Pontosan annak a meccsnek köszönhetően, amiről a szakmánkból az egyik legjobb haverom, Zalán zseniális regényt írt. Róla tudni kell, hogy 85%-ban tökéletesen választotta meg a kedvenc futballcsapatait.

A lakótelepen, ahol felnőttem, de szerintem az egész országban úgy tudta (és tényleg nem hitte, hanem tudta) mindenki, hogy világbajnokok leszünk. Egész egyszerűen azért, mert megint a mi válogatottunk volt a legjobb a világon.

ADDIG

Szent meggyőződésem, hogy 1986-ig az összes vb előtt így volt ez. Nekem viszont ez volt az első olyan világbajnokságom, amivel kapcsolatban kezdtem képben lenni, hiszen akkor már 8 éves voltam.

Hogy miért nem lettünk hivatalosan is a világ legjobbjai, az máig rejtély. De lehet, hogy már csak rejtély volt. A Szerelem és halál Irapuatóban című könyv hivatalos bemutatóján, a minap Pécsett megrendezett sportújságíró kongresszuson részt vett Sallai Sándor, az 86-os csapatunk egyik játékosa is, aki akkor a következőket mondta a szovjetek elleni kudarcról: „Rosszul sikerült a felkészülés, és túl korai volt, hogy már egy hónappal a vb rajtja előtt kiutaztunk Mexikóba. Nem volt szerencsés az sem, hogy minden nap délben, csaknem 50 fokos melegben edzettünk, mert az sok erőt kivett belőlünk. A sokat emlegetett tésztaprogramnak nem volt szerepe az eredménytelenségben. Ha nem a szovjetekkel kezdünk, akkor továbbjutottunk volna a csoportból.”

HÁTTÉRBESZÉLGETÉS

Szerda délben, stílszerűen a mexikói ételeket kínáló Iguana Bárban került sor egy sajtóbeszélgetésre, melyen Zalán mellett két díszvendég is részt vett, Disztl Péter kapus és a középpályás, Dajka László személyében, akik a szerző balján ültek.

Szerintem a sajtó részéről történt felhozatal is nagyon erős volt, hogy ne legyen sértődés, a szerző jobb oldala felől kezdődően sorolom fel a résztvevőket. Szilágyi László (Magyar Nemzet – újságíró), Ághassi Attila (Telex – újságíró), Lantos Gábor (Origo – sportrovatvezető, SportRádió – szerkesztő-műsorvezető). L. Pap István (Nemzeti Sport – vezető szerkesztő) és Ch. Gáll András (Index – főmunkatárs).

TITKOK

A háttérbeszélgetések átka, hogy az ott elhangzott válaszokat nem illik nyilvánosságra hozni. Pedig Disztl és Dajka számolatlanul kapta a kérdéseket, mindegyikre őszintén feleltek is, annak ellenére, hogy a résztvevők nagyon régóta és nagyon jól ismerik egymást és már „százezerszer” érintették a szovjetek elleni örökké fájó kudarcot.

És az a legkeményebb, hogy magáról a regényről is nagyon nehéz mit írnom, mert ha belekezdenék, akkor nem tudnék spoilermentes lenni.

NEM MINDEN TITOK

Pár dolgot viszont azért elárulhatok róla. A műfaja egészen pontosan romantikus tényfeltáró kalandregény. És ez fontos, egy pillanatra sem szabad elfelejtenie senkinek sem, mert Zalán elmesélte, hogy volt olyan 86-os játékos, aki felhívta őt és megkérdezte tőle, tényleg igaz-e, hogy az egyik társának kígyóval haraptatták meg a nyelvét…

A történet szerint „A Magyarország–Szovjetunió vb-csoportmérkőzés a fiktív történet központi témájaként jelenik meg az egyes szám első személyű elbeszélő, Pákozdi Géza, a lyukóvölgyi bányász révén, aki egy rejtvénysorozat (Füles Magazin – a szerk.) éves fődíjának győzteseként utazhat ki Mexikóba a világbajnokságra. Az egyszerű szurkoló élete gyökeres fordulatot vesz, miután életveszélyesen belekeveredik az irapuatói mérkőzés manipulálása körüli nagyhatalmi bonyodalmakba.”

MIKET HALLHATOTT Ő IS?

Zalán egyébként a mű megjelenésekor is elmondta, hogy nem akart újabb dokumentumkönyvet írni a magyar labdarúgás egyik legnagyobb tragédiájáról, mert ha minden olyat el akar mesélni, amit hallott, akkor annak a regény műfaja a legmegfelelőbb.

Zalánnak igaza lett. Első könyve zseniális, lebilincselő és olyan megvilágításba helyezte az eseményeket, amit a benne lévő csavarok még érdekfeszítőbbé tesznek.

DÉL-AFRIKA

A Diairo de Irapuato egyenesen azt állítja róla, hogy „Igaz mese a lyukóvölgyi vájárról, aki egyedül szállt szembe egy világbirodalommal”, míg a Mexico City Times szerint „Nagyon sokat vártunk az igazságra, de megérte. Hihetetlen, hogy mindez itt Mexikóban történt a szemünk előtt, és semmit sem tudtunk róla”.

Az előbb jelzetteket nem én találtam ki, hanem a könyv hátsó borítóján szerepelnek az ajánlók között.

Fontos elmesélnem, hogy minden megkérdezett és meghívott pontosan tisztában van azzal, hogy Zalán úgy robbant be a szakmánkba, hogy képzelt riportokat írt a Four Four Two magazinnak a 2010-es világbajnokságról, csak éppen nem Dél-Afrikából, hanem a budapesti albérletéből.

AZ IGAZSÁG

A könyv ugyanolyan fain, mint amilyen hangulata volt a szerdai ebédnek. A választáskor Disztl Péterre és Dajka Lászlóra hallgattam, akik csak annyit mondtak nekem, hogy „Oldalast egyél, az a legjobb!”

Igazuk van.

Mint ahogyan L. Papp Pistinek is, aki az előbb említett ajánlóban leírta a legfontosabb lényeget: „Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk”!