Jó hangulatban telt a 2024-es év utolsó idegenbeli túrája az MTK-fanatikusai számára, az eredmény ellenére is. A hétközi fordulóban aratott hazai sikert követően a budapesti kék-fehérek nem tudtak három ponttal távozni Paksról. Bognár György, jól ismerve az MTK Budapest játékstílusát, hatékony ellenszerrel rukkolt elő a mérkőzés második félidejében, ennek köszönhetően nyert csapata 4-2-re. Élménybeszámolómat és értékelésemet olvashatjátok a meccsről.
Odaút
Szokás szerint a Hidegkuti Nándor Stadionnal szemben lévő kultikus műintézménytől, a Netovább sörözőtől indult útnak szurkolói buszunk Paksra. Az útra nagyon jó kék-fehér brigád gyűlt össze. Jó hangulatú beszélgetéseket folytattunk a csapatról, de érintettünk komolyabb témákat is, például a nagyvilág aktuális eseményeit.
Többeknek eszébe jutott, hogy rendelhetnénk pizzát a vendégszektorba, mint ahogy azt már korábban más helyszíneken megtettük. Erre végül nem került sor. Trasi barátom élelmes volt, és a paksi stadion információs telefonszámán érdeklődött, hogy kapható-e étel a vendégszektorban. Így tudtuk meg, hogy lesz hotdog, ami sokak aggodalmát eloszlatta.
Érkezés
Technikai okok miatt kissé késtünk, így az első paksi találatról pont lemaradtunk. A küzdelem minden percét azonban éles szemmel követtük, és közben buzdítottuk csapatunkat klasszikus MTK-szurkolói dalainkkal.
A fordítással nem várt sokat csapatunk. A 15. percben Antonov pontos beadását fejelte Molnár Rajmund Jurina elé, aki fél fordulattal durrantotta rá a labdát a kapura, ezzel kiegyenlítve az állást. Még az első félidőben, a 39. percben ismét Jurina talált be, az asszisztot ezúttal is Rajmi jegyezte. A csapatok 1-2-es állással vonultak szünetre.
Gyenge pontok
A második játékrészt látva most Horváth Dávid mondhatta el valószínűleg, hogy visszasírta az elsőt, mert a Paks ledarált minket. Mind Stieber, mind Polievka előtt adódott ziccer a félidő elején, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem tudtunk élni ezekkel a lehetőségekkel.
Bognár György felkészült ránk. Elképzelhető, hogy már a hétközi meccsen is erre készült: középpályásait és szélsőit tartalékolta a hétvégére. Windeckerék, kiegészülve Győrfivel, lefutottak minket.
Antonovra és Kovács Patrikra is a bal szélen jelentős előnyt tudtak kidolgozni a paksi játékosok, így mindig tiszta beadásokat küldhettek be. Böde Dani ezekből rutinosan és erejével élve könnyedén oldotta meg a helyzeteket, főleg úgy, hogy nálunk Beriashvili hiányzott a védelemből. Jegyzem meg, ezért tartottam fatális hibának Kocsis Geri elengedését, mert az ilyen szituációkban nagyon hiányzik. Ha igaz a folyosói pletyka, Bobálra még mindig nem számíthatunk, hiába ült most is a cserepadon. Horváth Dávid nem is küldte pályára.
Újra bebizonyosodott, hogy a csapatvédekezésünk még mindig az egyik leglassabb a mezőnyben.
Horváth Dávid és Bognár György párharca: az első meccs tanulságai és a visszavágó esélyei
Teljesítmények
Ez már szinte közhely, de ha Kisbogesznek nincs jó napja, akkor elöl is nehezen boldogulunk. Az általa elvesztett 21 labda sokat elárul az aznapi teljesítményéről.
Böde Dani dugójához pedig mindannyian csak gratulálni tudunk. Közel 40 évesen, ilyen fizikummal és teljesítménnyel gyakorlatilag földöntúli, amit nyújtott.
Ez vitán felül áll: Jurina és Molnár Rajmund voltak csapatunk legjobbjai ezen a mérkőzésen. Mindkét gólunk az ő nevükhöz fűződik, láthatóan érzik egymást a pályán. Összeszokott párosuk még sok örömet okozhat a szurkolóknak.
A téli szezon utolsó megpróbáltatása
Szombaton a jó ebédhez nem nóta, hanem a Vidi elleni mérkőzés fog szólni. Utolsó idei összecsapásunk pontban délben kezdődik.
Amit én várok a csapattól: ne döntetlenre játsszunk, ne akarjuk megúszni a mérkőzést! Ha a Fehérvár megérzi, hogy nekünk jó az egy pont, azonnal keresztülmennek rajtunk, hiszen számukra csak a győzelem elfogadható.
Nem lesz könnyű a helyzetünk, mert Kata sárga lapok miatt nem léphet pályára, Kisbogesz pedig kisebb sérülést szedett össze, ami őszintén szólva nem meglepő. Erre fogadni mertem volna már a paksi mérkőzés előtt: ennyi meccsterhelés után várható volt ez.
Nyilvánvalóan a vezetőedző dönt a kezdőcsapatról, de szerintem egy védekezőbb felfogású 4-5-1-es felállás lenne célszerű. Bal oldalon akár úgy, hogy Antonov és Kovács Patrik is kezd, a jobb szélen pedig Hej és Varju. A megerősített középpályán Szőkének megadnám a sanszot szűrőként, míg Kosznovszky jobb oldali, Horváth Artúr pedig bal oldali nyolcas lehetne. A védelem tengelyét értelemszerűen Beriashvili és Kádár alkothatná. Így a padról a második félidőben be lehetne hozni támadóbb szellemű játékosokat, például Polievkát, Molnárékat vagy Stiebert, hogy megnyomjuk a hajrát.
Egy biztos: a szurkolást, mint mindig, most is meg fogjuk nyomni, hiszen az MTK MI VAGYUNK!