Vízválasztó este
A meccs előtt arról beszélgettünk egy focihoz értő barátommal, hogy az MTK elleni találkozó vízválasztó lesz. Megmutatja, hogy hol tart a csapat. Azt mondta, hogy „ha tudunk dominálni, akkor nyerni fogunk, ha az MTK dominál, akkor ő nyer.” Igaza lett.
Piscitelli – Joao Nunes, Duarte, Fiola – Bese (Simon, 36.), Mucsányi, Lacoux (Onovo, 71.), Tamás (Dénes, 71.) – Ljujic – Brodic (Dékei, 77.), Horváth K. (Geiger, 77.) összeállításban kezdtünk. Ebben egy jelentős változás érzékelhető. Hogy az edző egy védekezőbb típusú középpályás játékost támadóbb szelleműre cserélt, mintegy meghallgatva többek óhaját. Ha bejön a húzása, akkor Horváth-tal jobban tudjuk dominálni a támadójátékot.
Szint felett
Hatalmas iramban kezdődött a meccs, mintha nem is NB I-et néztem volna. Ami a szép volt, hogy az első percekben (a korábbiakkal ellentétben) a mi letámadásunk is működött. Vagyis valóban nagyon szorosan kísértük az ellenfelet. Ezért kellett a grúz georgiai játékosnak tökölnie, és ezért tudta Brodic szerelni. Nagyon hamar megjött a vezetés, és én örültem, mert azt láttam, hogy dominálunk. A gól után is hatalmas az iram, az egész MTK letámad, döbbenetes sebességgel. Egyszerűen nincsenek lukak, rések, lemaradó emberek. Folyamatos a presszing. Nagyjából a 10. percben fogalmaztam meg, hogy az lesz a döntő, hogy az MTK-s fiúk lába, vagy az újpesti srácok koncentrációja fogy el előbb. Az eredményt már ismerjük. A 15. percben mi hozzuk fel a labdát, amikor Lacoux a saját térfele közepén rosszul passzol. Itt kétszer is belehibázott. Egyrészt, mert nem hátrafele kellett volna passzolnia, hanem az üresen álló Tamásnak, másrészt sokkal pontosabb labda kellett volna Fiola felé. De ekkor még nem volt veszve semmi, mert a védelmünk zárt, és jött is a blokkolás. Ezután viszont csak ki kellett volna rúgni a mezőnybe, de Fiolának nem sikerült, mert már megint ott voltak a nyakunkon. Visszaszerezték a labdát, és jól is adták keresztbe. Itt Nunes még elrúghatta volna, de nem sikerült. 1-1. Továbbra is hatalmas az iram. Igaz, a félidő végére kezd fáradni az MTK, így megint mi dominálunk. A 30. perc után van egy szöglet utáni Duarte fejesünk, egy Horváth átlövésünk 20-ról. Egállal megyünk a szünetre.
Peches gólok, de miért?
A második félidőt is mi kezdjük jobban. Sorra vezetjük a támadásokat. Az 50. percben Simonnak van egy jó próbálkozása jobbról, aztán Horváthnak, egy betörése lövéssel a végén. Annyi a változás az első félidőhöz képest, hogy az MTK letámadása már közel sem olyan intenzív, így nyugodtabban építgethetjük a támadásainkat. Ugyanakkor a kék-fehérek szervezettsége továbbra is magas fokú. Az 55. percben ismét a szélen húzza meg az ellenfél. Molnár Á. egy-egyben megveri Tamást, a beadását pedig a menteni igyekvő Duarte fejeli a saját kapunkba. 2-1 oda, de ez egy elég szerencsétlen gól volt. A 60. percben Fiola tökéletesen szolgálja ki Brodicsot, aki tökéletesen átveszi, és kapura is lövi. Sajnos eléggé középre ment, így Demjén hárítani tudott. A 65. percben Tamás veszíti el a labdát a félpályánál, lekontráznak bennünket, de a végén a lövés elsuhan a jobb kapufa mellett. Két perccel később a kényszerítőre nem jön senki, így megint az MTK szerez labdát a térfelünkön, és végig is játsszák. Már 3-1 oda. A 70. percben jön egy bal oldali beadás, amit Duarte éppen elér fejjel. Így nem tudja kifejelni, csak továbbcsúsztatni, amit az MTK-s gyerek köszönettel bever. 4-1.
Azért írtam le a gólokat, mert az utolsó góltól eltekintve, mindegyiket újpesti labdavesztés előzte meg. Míg az első félidőben nagyon intenzív volt az MTK letámadása, addig a második félidőben inkább ki nem kényszerített hibák voltak. Dekoncentrált volt a csapat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy immár sokadszorra is ők szerezték meg a lecsorgó labdákat (gyorsaság, frissesség, koncentráció, akarat mint tényezők), akkor láthatjuk, hogy mekkora a nyomás a védelmen. Nincs ütköző ember a középpályán. Így ott nem sok labdát szerzünk. Az a csoda, hogy ennyi pontot összeszedtünk.
Összefoglalva az MTK semmi különlegeset nem mutatott, ugyanakkor sokkal intenzívebben játszott. Sokkal de nagyon sokkal szervezettebb volt, és óriási fizikális fölényben volt a hazai csapat. Nálunk jobb spílerek vannak, mint az ellenfélnél, ugyanakkor ez nem tudott kijönni, mert az MTK célfutballja és sebességbeli fölénye felülírt mindent.
Az első kör tanulságai
És akkor most, tizenegy forduló után próbálok néhány konzekvenciát levonni.
Grzelaknak sikerült összerakni egy szervezett védelmet, amely mindössze egy meccsen mondott csődöt, az utolsón. Igaz, ezért a stabil védelemért feláldozta a támadásokat.
A legnagyobb problémánk a belső középpályán van. Hiába van Onovo, Tajti, Geiger, Helmich és Lacoux személyében öt játékosunk is a két posztra, nem sikerült megtalálni az ideális belső kettőst. További problémának látom, hogy az a Lacoux szerepel a legtöbbet ezen a poszton, aki messze nem a leghatékonyabb. Védekezni nem tud, első szándékból továbbpasszolt labdája nincs, amivel tovább lassítja az amúgy sem gyors játékunkat, a támadóharmadig pedig szinte soha nem merészkedik. Bár, ez lehet, hogy edzői utasítás, nem tudhatom. Onovóról az a hír járja, hogy nem elég jó a lába, de amikor beáll, akkor jobban játszik és jobban szűr, mint előtte bárki a mieinktől. Geiger egyre érettebben focizik, de a teljesítménye hullámzó, mint a legtöbb fiatalnak. Ráadásul fizikumánál fogva ő sem elég párharcerős a védekezésben. Helmichban van lendület, tőle azt hiszem, méltán várunk sokat. Ugyanakkor eddig kevés lehetőséget kapott, és nem tudom milyen a védekezése. A végére hagytam Tajtit, aki amikor játszott, kapott itt hideget és meleget egyaránt. Szerintem Tajti játéka az első fordulók után nagyon feljavult, tette a dolgát védekezésben is, és ő felért a támadásokhoz is. Nálam a belső kettes az Onovo, Tajti duó lenne, csereként pedig jöhetne Geiger és Helmich. De ide nagyon kéne egy jó hatos.
Szintén problémás lehet, hogy a két szárnyjátékos, akiknek egyformán kéne érteni a támadást és a védekezést, nem elég erősek az előbbiben. Némileg árnyalja a képet, hogy Tamás Krisztián folyamatosan elmegy a vonal mellett, onnan belövi a labdákat, és az nem az ő hibája, hogy belül kevesen érkeznek. Ugyanakkor ő nem ér oda az ellenfél tizenhatosának az előterébe. Illetve a túloldalon tetszik, hogy Bese rendszeresen bejön a center mellé fejelni, de onnan elég nehéz utána visszazárni jobb védőbe. Nála az a probléma, hogy nem megy le a vonalig és adja be onnan jól a labdát. Ide is kellene játékos.
Ki kell emelni Ljujic szerepét is. Ljujic egy kiváló tízes. Vagyis nagyon hasznosan tud játszani a center mögött. De csak akkor, ha odaérkeznek a labdák. De mivel nincs belső középpályánk, ezért hátrébb kell jönnie. Így viszont messzebb a kaputól közel sem annyira hatékony a játéka, mint a bajnokság elején, amikor elérőbb játszott. Brodic megítélése elég vegyes. Végig hajt és küzd. A mutatói nem rosszak. Ugyanakkor van sok bántóan rossz első labdaérintése, és az, hogy nem nyer légi csatát, az kivesz egy taktikai elemet a játékunkból. Egyszerűen nincs értelme felívelni a labdát, így marad a passzjáték, amely olyan intenzív letámadásnál, mint az MTK-é, baromi veszélyes. Brodic játéka akkor érvényesülne, ha pozíciós játékot játszanánk, és egy meccsen kapna öt-nyolc labdát a boxon belül. Így viszont nem az igazi. Nagyon kéne egy másik típusú center, aki lehetett volna Karamokó. De ő úgy tűnik, hogy nem vált be. (Hol vagy Ambrose?)
Amit érdemes megfontolni
El kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e tovább erőltetni ezt a három belső védős játékrendszert, vagy érdemes lenne átváltani a négy védős felállásra. A lehetséges felállások 4-2-3-1 vagy 4-1-4-1. Ebben a rendszerben kevesebb támadó feladata lenne a két szélső védőnek, ergo tökéletesen megfelelnének a mostani játékosaink. Ha a két belső középpályás közül az egyik védekezésben erősebb, a másik támadásban, akkor nagyobb lehet az egyensúly. Mondok az elsőre egy felállást:
Piscitelli – Bese (ha sérült Fiola), Fiola (Nunes), Duarte, Tamás (Gergényi) – Onovo (Geiger), Tajti (Helmich) – Mucsányi, Ljujic, Horvát – Brodic. Ebben csak annyi a probléma, hogy sem Mucsányi sem Horváth nem igazi szélső.
Abban biztos vagyok, hogy Grzelak (nagyon helyesen) nem fog a hátralévő meccsekre felállást változtatni. És persze sok függ attól, hogy kiket tudunk igazolni a télen. De akkor a jelenlegi rendszert kéne úgy megújítani a hátralévő meccsekre, hogy hatékonyabb legyen a játékunk. Azt hiszem, a kulcs a belső középpálya, oda kéne nagyon gyorsan kitalálni valamit vagy valakit. Súgok: Lacoux nem megoldás.
Hajrá, Lilák!
Ui. 1.: Tamás Krisztián nem futóbolond, hanem egy harcos és energikus vonaljátékos. Amit tudnia kell a poszton, azt tudja. Se többet, se kevesebbet.
Ui 2.: A minden szar, menjen az edző, menjen a fél csapat, menjek én is, az nem egy előremutató gondolat. Ha 11 meccsenként edzőt váltunk, vele taktikát, játékosokat stb, akkor soha nem lesz kész csapatunk. Szerintem valami elkezdődött. És az hogy ez az út göröngyös, azt sejteni lehetett.
Borítókép forrása: Újpest FC
