Nem bírt egymással az NB II-es szereplésért zajló osztályozó első mérkőzésén a BVSC és a Szentlőrinc. A Szőnyi úti nézők nem láthattak gólt és látványos játékot. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Urbán Flórián, a hazaiak vezetőedzője nem hazudtolta meg önmagát az NB1.hu kérdésére válaszolva.
AZ ÁLMAIM
Kisdrazsé koromban, mint szerintem minden fiúnak, az volt az egyik legnagyobb álmom, hogy kukás legyek. Később ez tovább alakult katonává, majd idővel rádöbbentem, hogy sokkal jobban állna nekem, ha télen síugrásban megnyerném a Négysáncversenyt, nyáron meg a Tour de France-t.
Egyelőre még egyik álmomat sem sikerült valóra váltanom, mert az előbb említettek között félúton, Diego Armando Maradona és a nála is sokkal jobb Galaschek Péter hatására kitaláltam, hogy inkább a világbajnok magyar válogatott csapatkapitányaként írnám be magam a történelembe.
VASUTASKÉNT
Ehhez el kellett kezdenem versenyszerűen is fociznom, ha már egyébként állandóan azt csináltam, naná, hogy a házi feladat rovására. Abba a csapatba, ahová a szívem húzott, apám jogos intelme miatt nem mehettem, mert ott dolgozott, így egy kerülettel arrébb, Zuglóban, a BVSC-nél jelentkeztem edzésre nagyjából 35 évvel ezelőtt.
„A BVSC a legjobb utánpótlás-nevelő központ, belőled is világbajnok csapatkapitányt csinálnak” – ígérte meg fater. Ezért az óbudai suliban az osztálytársaim közül a Gasparik Ákost és a Gálos Zolit is rábeszéltem arra, hogy tartsanak velem. Természetesen már az első edzésre menet összevesztünk azon, hogy melyikünk lesz majd az, akinek a bicepszén ott feszít majd a világ legszebb csapatkapitányi karszalagja, amikor a döntőben 3-0-ra legyőzzük Brazíliát.
Argentína ellen nem akartam döntőt játszani, de még csak egy sima meccset sem a vb-n, mert annyira tiszteltem, szerettem és imádtam Maradonát (egyébként a mai napig is). De ha a sors úgy hozta volna, kész lettem volna az Albiceleste ellen is megtenni mindent Magyarországért.
STOPLIS CSUKÁBAN
Óbudáról az első edzésre a legendás 55-ös busszal mentünk (innen is gratulálok továbbra is mindenkinek azért, hogy megszüntették a világ legfontosabb és legnosztalgikusabb járatát), de utána volt, hogy a HÉV-1-es villamos kombinációját vettük igénybe.
Az iskolába is stoplis cipőben (kizárólag feketében) és futballistának öltözve jártunk. Mi értelme lett volna más szerkóba bújni, ha a szünetben mindig focizni mentünk? Nyilvánvalóan a betonra.
AZ ELSŐ
A legendás edző, Simonyi Ferenc csapatához, a serdülő V-höz csatlakoztunk a Szőnyi úton. Ámultuk és bámultuk a Szőnyi úti stadiont, aminek annak rendje és módja szerint ütött-kopott (értsd: csodálatos) volt az állóhelyekkel teletűzdelt arénája, futópályával.
Sajnos nem ott edzettünk, hanem a hátsó pályán. Igazi felüdülés volt az óbudai gettó lakótelep, a kaszásdűlői iskolájának betonborítású pályája után, hogy földes-kavicsos pályán, ráadásul igazi, nagy méretűen edzhettünk.
Addig az osztályok és az iskolák közötti meccseken (kézilabda-pályán játszottuk őket) csatár voltam. Az első edzéseken a BVSC-ben ezen a poszton igyekeztem bebizonyítani, hogy Maradonánál és Galascheknél is nagyobb tehetség vagyok. Mivel viszont Simonyi Feri bácsi szerint jól olvastam a játékot (ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ez mit jelent), hátrébb rendelt középső védőnek. Amibe elsőre belehaltam, utána viszont imádtam.
Az edzésekre mi még akkor felszerelést és labdát sem kaptunk (nem azért, mert nem akart adni a BVSC), fűtés és melegvíz meg gyakorlatilag soha nem volt. Ennek ellenére imádtuk minden pillanatát, és a világon a legbüszkébbek voltunk, amikor a Csepel ellen idegenben, villanyfényes meccsen (!) először ölthettük magunkra a BVSC szent mezét. Életemben akkor játszottam először füvesnek mondott pályán. Nyertünk is 3-0-ra.
NÉZZÉL MÁR KÖRÜL!
Ezek a pillanatok jutottak eszembe vasárnap délután, amikor Angyalföldről átsétálva a Rákosrendezői vasútállomásnál megpillantottam a BVSC reflektorait. Kezdésnek majdnem elütött egy cangás, mert a nekik kijelölt helyen sétáltam. Utána meg majdnem egy tehervonat, mert a nosztalgia miatt nem vettem észre, hogy le van eresztve a sorompó.
Miután felfogtam, hogy megint túléltem azt, amit nem kellett volna, örömmel vettem szemügyre, hogy nagyon sokan igyekeznek a mérkőzésre. Utána viszont ledöbbentem. Mert a cangással és a tehervonattal ellentétben azt azonnal észrevettem, hogy a BVSC arénája már teljesen más, mint amire emlékeztem. Ekkor még nem voltam benn a létesítményben. De a főbejárathoz közeledve, ahol át kellett vennem az akkreditációmat, szembeötlő volt kívülről is, hogy a kapu mögötti lelátókat elbontották.
MEGBÁNÁS
Egyből értettem én, hogy az elévülhetetlen fejlesztések érdekében lépte ezt meg a nevelőegyesületem. De ezt akkor és ott, abban a pillanatban, az ultrák elleni szisztematikus támadásnak véltem. Ezért férfiasan bevallom, azt kívántam, hogy a Szentlőrinc már az első mérkőzésen döntse el a párharc kimenetelét.
A következőben viszont elszégyelltem magam. Egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy nem érdemlem meg, hogy visszatérjek a Szőnyi útra. De a BVSC iránt érzett szeretetem továbbhajtott, így bementem.
FLÓRI
A jegyekért hosszú sorban kígyóztak a szurkolók. Az akkreditáció átvétele előtt nyilván a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendájával, az egyik legjobb barátommal, a vasutasok vezetőedzőjével, Urbán Flóriánnal találkoztam. Ő naná, hogy lila tollal osztogatta az aláírásokat.
A sajtóhelyre körbe kellett mennünk. Ugyanazon az útvonalon, ahol odamentem az átvételi pontra. A megmaradt lelátók szerintem ugyanolyan állapotban voltak, mint amikor legutóbb láttam őket. Én ezt imádtam. A környezete viszont teljesen átalakult.
Belehaltam, de a földes pálya és a rozzant öltözőépületünk már nem volt a helyén. Helyette, igaz kicsit arrébb, modern edzőpálya volt.
Olyannak kinéző épülettel, amilyen Telkiben van, a magyar válogatott edzőtáborában. Ahol majd egyszer csapatkapitányként fogok felkészülni arra, hogy világbajnoki címre vezessem Magyarországot.
A LÉDERER ÁKOS
A hangosbemondó Léderer Ákos volt, akitől a kedvenc közvetítésem az volt, amikor szívből és lélekből leközvetített egy jó kis bunyót az egyik hokimeccsről. Kár, hogy ezt az egyik bulvár tévé alcsatornáján kellett megtennie. Amiért, ha jól emlékszem, el is tiltották. Mert annál a csatornánál fogalmuk nem volt arról, hogy miről szól a jégkorong. Ezért arról sem, hogy Léderer teljesítményét Finnországban és Kanadában is állva tapsolták volna meg a fanatikusok.
Tegnap is ő volt a mezőny legjobbja. Ráadásul normális zenéket dübörögtek a hangszórókból. Nem olyan általam nyálasnak gondolt divatslágerek, amikkel ki lehet kergetni a világból.
Léderer szintjére csak a bicskeiekkel alaposan megerősített BVSC szurkolótábora nőtt fel. Akik végig űzték és hajtották a kedvenceiket, miközben jóízűen söröztek is.
SZAKMAI TERVEK
A szentlőrinciek terve az előzetes nyilatkozatok alapján az volt, hogy a két meccs alatt kiütközik majd, hogy az NB II-ben nagyobb iramú, több párharcot hozó mérkőzéseket játszottak. Ám ennek az első mérkőzésen semmilyen nyoma nem volt.
„Azzal nem lehet vádolni a csapatokat, hogy egymásnak estek volna” – mondta Léderer az éterbe az első félidő végeztével. És teljes mértékben igaza volt.
A 13. percben a „vasutas” Májer közeli, szorongatott helyzetből megeresztett stukkolását védte magabiztosan Prokop. Aki később Kelemen bombáját is magabiztosan hárította.
NAPSÜTÉSBEN
A második félidőre átmentünk a „napos oldalra”. Ahonnan azt láthattuk, hogy a vendégek is szerezhettek volna gólt. De Kelemen fölé fejelt, majd a legvégén Tóth megszerezhette volna a győztes gólt a hazaiaknak. De ígéretes helyzetből csúnyán fölé lőtt.
A BVSC 101 gólt lőve és 102 pontot szerezve nyerte meg az NB III Keleti-csoportját. Míg a Szentlőrinc három edzőváltás után is osztályozós helyre kényszerült az NB II-ben. De az első meccsen nem látszott, hogy osztálykülönbség volt a két csapat között. És ezt 1200 szurkoló is tanúsíthatja.
FLÓRI ÚJABB IGAZSÁGA
A lefújás után a BVSC élvonalbeli sajtótájékoztatót rendezett. Urbán Flórián azzal kezdte, hogy megilletődötten kezdtek a játékosai. Ami annak volt köszönhető, hogy szerinte más ritmussal találkoztak, mint az NB III-ban. Bevallotta, hogy a második félidő elején bajban voltak. Amiért magára vállalta a felelősséget (még mindig igazmondó!!), mert rosszul váltottak szerkezetet. Majd az NB1.hu kérésre válaszolva arról is beszélt, hogy a meccs helyzeténél Tóth a háló helyett a buszmegállóba lőtte a labdát.
Arról is értekezett válaszában, hogy a tudományoskodást és az esélylatolgatást meghagyja azoknak, akik életükben nem foglalkoztak a labdarúgással. Ekkor nagyot mosolyogtam, mert teljes mértékben egyetértettem vele.
Arról is beszélt, hogy a játékosai megérezhették, hogy mit követel meg egy ilyen párharc. Mert az íróasztal mögött ülő emberek arra kötelezték őket, hogy osztályozót játszanak.
Én teszem hozzá, hogy egyedüli a világon, hogy egy adott osztályt megnyerő csapatnak nem jár automatikusan a feljutás…
MEGBÍZOTTKÉNT
A Szentlőrincet megbízott vezetőedzőként Pichler Gábor irányította. Aki elmondta, hogy a korai sérülések és betegségek nehezítették a dolgukat. Az NB1.hu kérdésre válaszolva megerősítette, hogy ez leginkább a támadójátékukban ütközött ki. Ami döntő jelentőségűnek bizonyult az odavágón.
Ő azt mondta, hogy gyenge volt a meccs színvonala. A játékosai csak 30-40%-ot vittek ki a pályára a tudásukból. Egyetlen pozitívum a számukra, hogy nem kaptak gólt. De hozzátette, hogy a visszavágón sokkal többet kell nyújtaniuk ahhoz, hogy meghosszabbítsák az NB II-es tagságukat.
FELJUTUNK!
A sajtótájékoztató után a sporttelep szépen lassan kiürült. A büfében viszont még a mérkőzésről beszélgettek a drukkerek.
Amikor hazaérkeztem, Tóth lövésén gondolkoztam. Majd eszembe jutott, hogy az egyik Újpest elleni meccsünkön a serdülő IV-ben középső védőként sokkal gyatrábban találtam el a labdát, mint ő. Gólt kaptunk belőle. Az akkori edzőm dühében felgyújtotta az igazolásomat. Annak ellenére, hogy több góllal győztünk.
A játékjogosultságomat igazoló dokumentum hamuvá változott.
A BVSC iránti tiszteletem és rajongásom viszont továbbra is elolthatatlan tűzként ég!
A visszavágó a vasárnap lesz!
Tóth góljával győzünk majd 1-0-ra!
És ez nem tudományoskodás vagy esélylatolgatás, hanem csak szívből jövő jóslás.
Mindenki eldöntheti, hogy az előbbiek vagy az utóbbi-e a fontosabb!
EMLÉKEZTETŐ
BVSC–SZENTLŐRINC 0–0
BVSC:
Kovács B. – Fisli, Balogh M., Benkő-Bíró – Májer, Tamási Zs. (Nagy J., 77.), Szilágyi M. (Vernes R., 68.), Király Á. – Szalánszki, Horváth R. (Gergely P., 68.), Kelemen P. (Tóth M., 77.).
Vezetőedző:
Urbán Flórián
SZENTLŐRINC:
Prokop – Erdélyi B., Keresztes B., Tamás L., Kiss-Szemán – Havas (Radosevics, 72.), Kesztyűs M. – László D. (Novák Zs., 11.), Múcska (Jancsó, 88.), Rétyi – Grumics (Lénárt G., a szünetben).
Megbízott edző:
Pichler Gábor
