Az MTK Budapest gyors egymásutánban két vereséget is szenvedett, a 17 meccses veretlenségi széria ezzel megszakadt. Szurkolótársaim elégedetlenek. Megnézzük eddig honnan-hova jutottunk, értelemszerűen értékelem az elmúlt két mérkőzést is. Igyekszem artikulálni a szurkolók álláspontjait és nem utolsósorban kísérletet teszek arra, hogy megvizsgáljam a lehetséges jövőt, avagy merre van felfelé. És megtudtam azt is, hogy hova került a Hidegkuti Stadion elől Sándor ‘Csikar’ szobra.
AZ EDDIGIEK
Horváth Dávid mesterrel a kupakiesését leszámítva még nem kaptunk ki. Ez tény. Az is tény, hogy a csapatunk nem játszik látványosan, gólgazdagon és gördülékenyen. Kivéve pár találkozót, mint például a DVTK elleni párharc, ami a legremekebb volt mind közül. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a vezetőedző stabilizálta a védelmünket, amely Bognár György távozása után egy ideig gödörben volt.
Horváth Dávid abból főzött, amit Bognár György maga után hagyott. Azokból a játékosokból kellett egy feljutásra alkalmas brigádot összetákolnia, akiket elődje kért a nyáron a vezetőségtől. Ami Bognár érkezése előtt történt (kiesés), és ami utána történik abban hatványozott felelőssége van a vezetésnek és a jelenlegi vezetőedzőnek.
Többek között például az, amit én is szóvá tettem egy korábbi írásomban: nem igazoltunk középcsatárt. Háromból kettő középcsatárunk sérült, Némó pedig a Siófok elleni meccsen sárgát kapott, ami nem lenne gond, ha nem most tért volna vissza az eltiltásából.
A téli szünetben a szurkolói ankéton azt mondták, hogy kellően bő és minőségi a keretünk. Sajnos a sok sérültünk miatt folyamatos az izgulás, hogy épp ki dől ki és ki nem.
Ennek tükrében akár bravúrnak is lehet nevezni, amit Horváth Dávid meccsről meccsre művel a csapattal. Nem biztos, hogy ezzel az állománnyal akármelyik edző képes lenne 17 meccses veretlenségi szériát produkálni. Ezt az eredménysort nem lehet elvenni tőle. És technikai konklávé ide, klubigazgatói munka oda, ami a pályán történik, az a vezetőedzőn és a játékosainkon áll vagy bukik. Ezért ez az ő érdemük és nem másoké – szerintem.
A HALADÁS ELLEN
Április 13-án a Szombathelyi Haladás volt
az ellenfelünk. A szervezetem már előre jelezte, hogy baj lehet. Nem voltam a
legjobb állapotban a bajnokin, de láthatóan a játékosok sem.
Reggel kiderült, hogy Bobál vírusfertőzést kapott el, így nem léphetett pályára.
Az első félidőben még volt kezdeményezőkészség a játékunkban. Többféleképpen próbálkoztunk az ellenfél kapuja elé kerülni. Volt, hogy gyors passzokkal, volt hogy lassan felépített támadással. A szombathelyi védők viszont egytől egyig résen voltak, és nem sikerült a nyomásunkat gólra váltanunk.
Ennek ellenére a Haladás szerezte meg rögzített helyzetből a vezető gólt a 15. percben, méghozzá Bolla révén, 0-1! Jelezném, hogy ígéret volt, hogy fogunk készülni az ilyen szituációk levédekezésére. Ez mostanáig sem a legtökéletesebb. Jellemzően kapunk így gólokat, ahogy ezen a meccsen és a Siófok ellenin is.
A második félidőre nem jött be az a taktika, ami eddig. A Haladás, noha kezdett a 60. percre elfáradni, a cseréi felfrissítették és tartotta magát. A szombathelyiek lekövették a játékunkat, amiből egy idő után a koncepció is hiányzott. Folyamatosan a széleken próbáltak elmenni a gyors játékosaink, de a beadásokra vagy nem volt érkező, vagy pontatlan volt.
Ha próbálkoztunk lövéssel, akkor az levágódott a blokkról. Minden ellenünk dolgozott. Még a játékvezetés sem volt a legobjektívebb, és akkor még enyhén fogalmaztam. Ezt a meccset a végére láthatóan el is engedtük, csak legyünk túl rajta alapon. A 75. percben teljes kavalkád alakult ki a védelemben egy szombathelyi kontra végén, így a vendégcsapat előnye kétgólosra nőtt, ezzel eldöntve a találkozót, 0-2!
Meg kell mondjam, nem ezért az eredményért szurkolt a tábor.
Horváth Dáviddal a veretlenségi szériánk ezzel lezárult. Nem tudtunk visszavágni az őszi vereségért.
CSIKAR SZOBRA NYOMÁBAN
Már korábban feltűnt pár szurkolótársamnak, hogy mégis hova kerülhetett a Csikar szobor a stadion elől. Talán ellopták?
Viccet félretéve, kiderült, hogy az épülő Sándor Károly Akadémiához lett átszállítva, és most ott figyeli az utánpótlás-játékosainkat, no meg a munkálatokat, mert az akadémiánk új központot kap.
Szurkolótársaim nevében is mondhatom, hogy örülnénk annak, ha a szobor helyére kerülne valami, mondjuk egy Hidegkuti-szobor, annál a bebetonozott ürességnél, ami helyette van. Mert a semminél minden jobb…
A SIÓFOK ELLEN
Nos akciógól született, csak nem a mi részünkről, hanem a Siófok révén. Az eredmény ismert, 2-1-es vereséget szenvedett a csapatunk. Az egyik gólt szögletből kaptuk, a másikat meg Stieber fatális hibája után. Gyakorlatilag gólpasszt adott a siófoki támadónak. Valamennyire sikerült ezt a hibáját jóvá tennie, egy szépségdíjas távoli lövéssel. Gyakorlatilag álló helyzetből bombázott a kapuba a 80. percben, de ez sem volt elég még az egy pontra sem. A Siófok a Balatonnál tartotta a három pontot. Mi meg ballaghattunk haza üres kézzel.
A játékunk nem indult kilátástalanul. Úgy tudnám jellemezni, hogy közepes kezdés után erős visszaesés érkezett. Az első félidő nagy részében végig mi domináltunk és dolgoztuk ki a helyzeteket. Nagy teret hagyott nekünk a Siófok, ezzel a lehetőséggel nem tudtunk élni. A próbálkozásaink rendre elhaltak az ellenfél tizenhatosán belül.
Stieber kulcsszereplője volt támadásinknak, noha gólt már csak a második félidőben szerzett, amikor egyébként már elhalt a támadókedv. Azt gondolom, nem helyeztünk kellő nyomást a siófoki védőkre annak érdekében, hogy megszerezzük a vezető gólt, amelynek meg is lett a böjtje.
A második játékrészben a kék-sárga mezes csapat erőre kapott, kitört a bunkeréből és átvette tőlünk a kezdeményezést. Így szereztek gyors egymásutánban két gólt.
PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOK
Több szurkolótársam kétségbeesett, ugyanakkor voltak akik teljesen feleslegesen elkezdték magyarázni a bizonyítványt. Ez a ló túloldala. Próbálok valami józan álláspontot képviselni, de hogy mondjam, roppant nehezen megy, mikor az ember a saját csapatáról beszél, aminek évek óta töretlenül szurkol. Az ember olyan szinten elfogult lesz negatív és pozitív irányba, mint mikor a saját szerelméről, a családjáról vagy a szűk baráti köréről van szó.
Nélkülünk, szurkolók nélkül nincs MTK, még akkor is, ha a vezetőség minket csak egy körülményként, megoldandó problémahalmazként kezel. Nos nem. A szurkolók igényeit ki kell elégíteni, és ha igaz a pesti pletyka, és a klubházban valóban elégedettség honol az gond, mert a szurkolók viszont teljes mértékben elégedetlenek. Páran (szerintem túlzóan) attól félnek, hogy fel sem jutunk.
Ilyenkor adódik bennem a kérdés: hogyan létezhetnek ekkora párhuzamos valóságok? Mert ez egyben valóságértelmezési kérdés is. Ha soha nem látott szakadék van a kék-fehér szurkolók és a vezetőség között, akkor kinek a valósága igaz és helyes? Egyértelműen a szurkolókét tartom annak, miként magam is fanatikus vagyok, még ha egyes esetekben eltúlzottnak tartom az összeomlástól való félelmet a különböző fórumokon. De még ezt is megértem, hisz annyi minden rosszat átéltünk már az elmúlt tíz évben, hogy az NB II feljutó helyét sikernek egyáltalán nem lehet mondani. Felröppennek gondolatok arról, hogy mi van akkor, ha talán a játékosok se akarnak feljutni az NB I-be?
A baj itt szerintem az, hogy nemhogy megnyugtatást nem kapnak a szurkolók, de ezek a kérdések napirenden sincsenek. Nem csak ezek, más kérdések sem.
LEHETSÉGES JÖVŐ
Azt gondolom, hogy ez a két mérkőzés mindenkit hidegzuhanyként ért. A félelem a negatív spiráltól mindenkit átjár, könnyen izgalmassá teheti a csapat itt az utolsó kanyarokat. És azt gondolom, hogy aki MTK-érzelmű az nem akarhatja, hogy az Ajka elleni meccsnek bárminemű tétje legyen.
Utolsó biztos pontjai a szurkolóknak a csapat és Horváth Dávid, akiben eddig is bíztunk és bízni fogunk.
A jövőre vonatkozóan lenne pár gondolatom. Nem nagy igazság jellegűek, mert nem vagyok hatdanos szakértője a labdarúgásnak, de valamennyire én is látom a folyamatokat, próbálom a taktikák értelmezni és átlátni. Ha ez se menne, akkor nem blogolnék most itt.
Szóval ami biztos: ebben az idényben két olyan csapat ellen játszottunk, amelyek megütik az NB I mércéjét. Az egyik az DVTK, akiktől kikaptunk, majd megvertük őket, a másik pedig a most is NB I-es Mezőkövesd, amely gárda ellen a kupában estünk ki.
Olyan kerettel kell nekivágni az NB I-nek, amellyel tartósan ott is tudunk maradni. Ne feledjük, hogy ebben a keretben velünk vannak azok a játékosok, akikkel kiestünk tavaly.
Szükség lesz egy NB I-es szintű irányítóra, középcsatárra, 2 balhátvédre, 1 jobbhátvédre és védekező középpályásra is. Ez kapásból már 5 játékos. Az is kérdés ki megy, ki marad, mennyi és milyen minőségű légiós fog hozzánk érkezni. Szóval van rengeteg tisztázatlan kérdés, de reménykedjünk a legjobban.
Mert a remény mindig velünk lesz!
