Debrecen - Félelmetesen kezd(ett) otthon a DVSC!
A Loki magabiztosan, a paksiak izgulva készülhettek a meccsre. A hazaiak az első tavaszi fordulóban könnyed játékkal lépték le a Vasast, míg a paksiaknál rejtélyes kór miatt volt riadalom, de az is kérdéses volt, hogy ez mennyire nyomhatta rá a bélyegét annak a csapatnak a felkészülésére, amelyik a múlt héten – érthető okokból – nem tudott bekapcsolódni a bajnoki küzdelmekbe.
Ez viszont kiéheztette a tolnaiakat, legalábbis erre a megállapításra is lehetett abból következtetni, ahogyan belevetették magukat a küzdelembe. Nem húzódtak vissza a kapujuk elé, hanem próbáltak focizni. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, a Szakály buktatásért megítélt tizenegyest Sidibe értékesítette.
A kapott gól után ismét próbálta rendezni a sorait a Paks, Koltai lövése volt a játékrész egyik legszebb jelenete, de Radosevic bravúrja is kellett ahhoz, hogy ezt lehessen hárítani róla. Már majdnem mindenki elkönyvelte, hogy egygólos előnnyel vonulhat pihenőre a DVSC, amikor Holman megduplázta az előnyt.
Fordulás után már nem változott az állás, a DVSC két hazai bajnokijából mindkettőt megnyerte, mindkettőt az első félidei remeklésének köszönhetően.
DVSC-Paks 2-0 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható
Erőt adó, győztes gólt szerző edzőről és okos védőről is nyilatkozhatott a szakvezetőként az első magyarországi győzelmét megszerző Vasas-edző. Michael Oenning segítségével eredtünk a Ferenczi-rejtély és a Korcsmár-visszatérés nyomába!
Edzői értékelések az NB 21. fordulójából
Lencse gólpassza ezúttal csak egy pontot ért a liláknak
Egervári Sándor megszerezte első győzelmét a DVTK élén
A pályaedző tartotta életben a Vasas NB I-es esélyeit
Böde visszatért: gól, gólpassz, a Fradi legyőzte a PAFC-ot
A Vidi nem bírt Felcsúton a Békéscsabával
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)