Spanyolország - A Spanyol Játékosok Szövetsége volt az ellkenfél.
Péntek délután csapatunk 1-0-ra nyert a Spanyol Játékosok Szövetségének hivatalos csapata ellen a spanyolországi edzőtábor harmadik napján. Ebben az egyesületben olyan profi spanyol játékosok szerepelnek, akiknek jelenleg nincs klubjuk. Talán emiatt is nagy érdeklődés övezte az összecsapást, a lelátón nagyon sok játékos-menedzser foglalt helyet, és szorgalmasan jegyzeteltek, míg a játékosok kettőzött erővel harcoltak, hiszen mindenki szeretne még ebben az átigazolási szezonban csapatot találni magának – írta a vidi.hu.
A Videoton az alábbi felállásban lépett pályára: Danilovics – Szolnoki, Szekeres, Lang, Stopira – Heffler, Simon – Paudits, Kovács, Rudolf – Feczesin. Az első 45 perc nagy küzdelmet hozott, gólt azonban nem láthattunk. A második félidőben a Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Fejes – Kiprich, Pátkai – Sejben, Géresi, Suljic – Feczesin (Paudits 65') tizenegyet küldte pályára Horváth Ferenc vezetőedző. Ebben a játékrészben jóval több támadást vezettünk, és az 59. percben egy tetszetős akció végén Sejben hozta játékba a támadást végig kísérő Negot, aki két szép csel után, a kapus lábai közt lőtt a kapuba. Ez a gól később döntőnek bizonyult, hiszen újabb találatot már egyik csapat sem ért el.
Felcsútról igazolhat magyar gólvágót a Videoton!
A Vidi legközelebb vasárnap a német FC Union Berlin ellen játszik edzőmérkőzést!
Horváth Ferenc így értékelte a látottakat: „Nem játszunk majd szerintem soha ilyen összeállításban, ahogyan ma álltunk fel a félidők elején, nem is az eredmény volt most a legfontosabb. A védekezésünk végig nagyon jól nézett ki, a második félidőben pedig mondhatom, hogy szervezetten is játszottunk. Mindenki beletette az összes energiáját a meccsbe, a szülinapos Loic Nego góljával pedig végül nyertünk is, jól szolgálta a felkészülést a mai meccs“
Beindul a nagyüzem, 9 NB I-es is edzőmeccset játszik! Teljes program, NB I-es rangadó is lesz, Megfagyunk-e?
Nem kellett a Fradi kapusa a Nyíregyházának. A Szpari élvonalbeli múlttal rendelkező játékost is igazolna!
Németh Krisztiánnak vitája van a klubjával, Amerikát is elhagyhatja!
Loki: marad a kapus, szerb középpályás érkezett. Hamarosan újra pöröghetnek az események!
Stieber Zoltánt már ma bejelenti új csapata? A Bild szerint havi 55 ezer eurót kap majd havonta
Charlton: Vignjevicset esélyesként emlegette az angol sajtó, hogy a klub edzője lehet. Pár órával később az Újpest cáfolt, most meg az angolok jelentették be, hogy ki lett végül a szakmai munka irányítója!
A pénteki élő televíziós futballközvetítések
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)