Székesfehérvár – Nem érdekli az edzőmeccsek eredménye.
Az OTP Bank Liga 3. helyén álló Videoton jelenleg Spanyolországban, Olivában edzőtáborozik. A piros-kékek vezetőedzője, Horváth Ferenc elmondta, hogy egyelőre az erőnlét megszerzése a legfontosabb, ezt követik a taktikai simítások.
– A Magyarországon megszokottnál korábban, már február 10-én elkezdődik a tavaszi idény, így kevesebb idő maradt a téli felkészülésre. Mennyiben befolyásolta ez a csapat év eleji programját?
– Befolyással volt rá, hiszen nem tudtunk annyi pihenőt adni a játékosoknak, amennyit eredetileg szerettünk volna – mondta Horváth Ferenc a vidi.hu-nak. – Az év elején a vizsgálatok, tesztek miatt is elment pár nap, így kicsit gyorsabban kell rátérnünk olyan dolgokra, amikre még kellett volna idő, de most ehhez a programhoz kell alkalmazkodni. Itt az edzőtáborban nagyon jók a körülmények, kifogástalan minőségűek a pályák, rendben van a szálloda, szóval nincs okunk panaszkodni a felkészüléssel kapcsolatban.
– Mi az edzőtábor legfőbb célja?
– Egyelőre az erőnlét megszerzésén van a hangsúly, az a cél, hogy olyan erőbe kerüljön a csapat, amivel tudunk az eddigitől eltérő játékot is játszani. Szép lassan persze lépkedünk majd a taktikai elemek irányába, valamint afelé, hogy az idény kezdetére frissek legyenek a játékosok.
– Napokon belül sor kerül az első edzőmérkőzésekre is, többek között a Kaiserslautern és az Union Berlin ellen is. Mit vár ezektől a találkozóktól?
– Korábban is mondtam, nem vagyok nagy „edzőmeccs-menő“. A felkészülés elején nem azt nézem, hogy milyen formát mutatnak a játékosok, általánosságban az a terv, hogy ilyenkor egy-egy félidőt kapnak majd a srácok. Komoly edzésmunkát végzünk, nem elsősorban az eredményt tartom fontosak, inkább azt figyelem majd, hogy mennyire tartják be azokat a dolgokat, amiket kérek tőlük.
fotó: vidi.hu
– A Vidi vezetőedzőjeként először van Spanyolországban, azonban ha a reptérről a csapatbusz továbbgurul dél felé a tengerparti autópályán, akkor akár Almeríában is leszállhatott volna. Szeretett játékos-pályafutása alatt ott élni?
– Érdekes dolog ez, a fények, az illatok például sok emléket előhoznak. Nagyon jó helynek tartom Spanyolországot, szerettem itt lenni és van is némi nosztalgiahangulatom, de most más feladattal jöttem, szóval inkább azokra koncentrálok.
– Tavaly Sejben Viktor és Géresi Krisztián csatlakozott az NB III-as csapatból az első kerethez, most Juhász Rolandékkal utazott a Vidi II-ből Paudits Patrik, Kiprich Dávid és Gyánó József is. Mi vár a fiatalokra a következő napokban?
– Jó hozzáállású srácok csatlakoztak hozzánk, ez már most is látszik. Az ilyen edzőtáborok szerintem remek lehetőséget adnak arra, hogy a fiatalok kapjanak egy fontos lökést ahhoz, hogy jó játékosokká váljanak. Most velünk készülnek és a saját bőrükön érezhetik azt, hogy mi szükséges ahhoz, hogy elérjék a céljaikat.
– Az edzéseken és a mérkőzéseken kívül vár-e esetleg valamilyen pályán kívüli program a játékosokra az edzőtáborban?
– A kohézió ugyanolyan fontos, mint az edzés és a pihenés, tervezek is valamilyen csapatépítő-programot. Először felmérjük, hogy milyen lehetőségeink vannak és utána eldöntjük, hogy mit tudunk megvalósítani az edzőtábor ideje alatt.
Balogh Norbert első edzése Palermóban – VIDEÓ
NB1.HU Magyar Aranylabda: az abszolút kategória győztese
Újabb magyar játékos igazolt a lengyel élvonalba
Rohammentővel vitték kórházba Nyilasi Tibort
Bogdán nem kell a Liverpoolnak, eladják
NB I-es bombaigazolásokkal erősít a Szpari
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)