Magyarország – A Vidi és a Puskás Akadémia is lecsúszhat róla.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a télen hazaszerződik Kínából Elek Ákos, a kínai Csangcsun Jatajtól. Eleket még egy évig szerződés köti a klubjához, ám az ázsiaiak, a jelek szerint, elengednék. Eleket, az nb1.hu információi szerint. a Videoton, a Puskás Akadémia és a DVTK is szerződtetné.
Az nso. reggeli jelentése szerint a középpályás már megállapodott a DVTK vezetőivel, az egyezség akkor is életbe lép, ha valami csodán folytán nem Egervári Sándor lenne a diósgyőri szakmai munka vezetője, akinek az esetleges kinevezéséről elsőként számoltunk be. pár napja meg azt jelezhettük, még közelebb került az ügy rendezéshez. Elek Egervárinál is rendszeresen játszott a válogatottban.
S. Z.
A fejberúgással megölhette volna ellenfelét. Videó, de csak erős idegzetűeknek!
Dzsudzsák szépen kapja az ívet Törökországban. Szenteste is meccse lesz a csapatának
Dárdai Pál értékelte a csodálatos őszüket! Vallja: az egyszerű labdarúgás a legjobb labdarúgás!
Thomas Doll nyilatkozott a Ferencváros erősítési terveiről!
Összefogtak Verebes József megsegítéséért. Fülöp Marcit is támogatta a szervezet
Szalai csapatot váltana, hogy játszhasson az Eb-n!
Dárdai különleges fogadalmat teljesít, ha kupát nyernek. Az egyik tévés műsorvezetővel fogadott élő adásban
Nikolics állítja, ez élete legjobb szezonja!
Blatter bokszzsáknak érzi magát, és fellebbezni fog
Blatter és Platini is nagyon komoly büntetést kapott! Nagyjából be is fellegzett nekik!
Segélyre szorul Verebes József, a Mágus! Pintér Attila is támogatja a legendás edzőt
Mourinho és az MU tárgyalásban vannak egymással!
Aranycipő: Nikolics Európa második legjobb góllövője!
Messit leköpték az argentin drukkerek. River-nevelt társa mentette meg Argentína haragjától
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)