Orbán Viktor tegnap az M4 Sport stúdiójában járt, ahol egy terjedelmes podcastben vesézgették a vb-selejtezős kudarc okát, illetve a magyar futball helyzetét.
Miközben a miniszterelnök megkérdőjelezhetetlen tanúbizonyságot tett arról, hogy évtizedek óta követi hazánk focijának minden rezdülését, számos olyan dolgot sugallt vagy állított, amely téves következtetések levonására ad lehetőséget a szurkoló, olvasó, néző számára. Ezeket – részben az ő egyik javaslatának eleget téve – pontokban szedtük össze, amelyeket most logikus sorrendben igyekszünk tálalni.
1. „A kluboknak nincs pénze akadémiára”
A megalakulása óta súlyos állami támogatásokat egyesek szerint felhasználó, mások szerint elnyelő magyar akadémiai rendszer létjogosultsága mellett való érvelésben Orbán egyik fő premisszája ez a mondat volt. Ebben egyébként van részigazsága a miniszterelnöknek, hiszen jelenleg biztosan jóval több olyan akadémia működik hazánkban, mint ahány olyan klub, amely önerőből üzemeltetni tudna egy ilyen intézményt. Ettől még azonban a fentebbi mondat mint egzakt kijelentés nem állja meg a helyét. Vannak ugyanis piaci ellenpéldák, amik ráadásul sikert is el tudtak érni.
Az MLSZ produktivitási rangsorának harmadik helyén álló MTK, és hatodik helyén álló Honvéd úgy rendelkezik saját akadémiával, hogy azokat az Orbán-kormányok ideje alatt kialakuló rendszer előtt alapították. Két olyan gazdag ember (MTK: Várszegi Gábor, Honvéd: George F. Hemingway) hozta létre őket, amilyeneket a miniszterelnök szerint be kell csábítani a futballba – igaz, szerinte a felnőtt futball finanszírozására.
Az egyik közös pont ebben a két projektben, hogy később mindkét klub az akadémiáján nevelkedő játékosokra épülő csapattal nyert bajnoki címet. Az MTK hét, a Honvéd tíz évvel akadémiája megalapítása után.
2. „A profi futballba nem akarok adni egy fillért se”
Ez szorosan összefügg az előző kiemelt állítással, nagyjából másfél mondattal később hangzott el. Ehhez a mondathoz Orbán hozzáfűzte, hogy a profi futballba való tőkeinjekció nem az állam, hanem a szerencsejáték és a TV dolga.
Ha a szerencsejátékot kitágítjuk szponzorokra (amik között az ilyen cégek valóban gyakran fordulnak elő), akkor ez nagyrészt igaz is, hiszen ezek a fejlett futballkultúrák klubjai számára is meghatározó pénzforrások. A magyar viszonyok viszont egyedi megvilágításba helyezik mindezt.
Az NB-s bajnokságok közvetítései jogai ugyanis az állami pénzből működő köztelevízióhoz tartozó M4 Sport kezében vannak. A csatorna jóval többet fizet a jogokért, mint a korábbi, kereskedelmi működésű jogtulajdonosok, és a váltás óta láthatunk (alapesetben) minden élvonalbeli meccset élőben. Utóbbi azért említendő, mert minimum elgondolkodtató, hogy a korábbi közvetítők ezt miért nem látták jövedelmezőnek.
Ami pedig a szerencsejátékot illeti, Magyarországon két bejegyzett, ezzel foglalkozó cég működik. Az állami kézben lévő Tippmix és a számos kormánytendert nyerő Garancsi István által tulajdonolt Vegas. És ez csak a konkrét példák cáfolata. Azaz: az Orbán által említett két tényező koránt sem áll olyan távol az állami pénz fogalmától, mint ahogy azt a miniszterelnök érvelése beállítja. Igenis megy tehát pénz az államtól a profi futballba, csak „átszállással”.
3. A sportsajtó és a kritikus hangnem
Ezt a pontot érintettként illene a végére hagyni, de logikailag ide kívánkozik. A miniszterelnök a beszélgetés vége felé odaszúrt egy kritikát a magyar sportsajtónak. „Nem tesz jót, ha nem vagyunk szakmailag kritikusak” – mondta, majd konkrét példát is hozott (erről a következő pontban).
Adódik a kérdés, hogy ennek mi köze a magyar futball állami támogatásához, ám több, mint amit elsőre gondolnánk. A helyzet az, hogy éppen az imént említett pénzekből működtet szinte minden komoly klub sok más részleg mellett saját médiacsapatot, természetesen a lehetőségeihez illő létszámban.
Mindez azt eredményezi, hogy (felturbózva a közösségi média lehetőségeivel és hatásaival) a klubok nemhogy a sajtó jóindulatára nincsenek rászorulva, de egy adott szint fölött szinte már a működésére se. Ha úgy döntenek, bármikor megszakíthatnak minden nemű együttműködést egy adott orgánummal.
Ne legyen félreértés, nem lenne ideális az sem, ha a gyeplő a média kezében lenne, ugyanakkor ez magyarázat lehet az amúgy joggal kritizált sportmédia sokszor „simogató” attitűdjére a csapatokkal, játékosokkal szemben.
Orbán Viktor tehát abban vár el jobb teljesítményt (egyébként koránt sem alap nélkül) a sportsajtótól, amelyet az általa vezetett kormány támogatásai eközben nehezítenek. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években „rossz” helyre ment lájkért, valamint a futball és a politika összefonódását kritizáló publicisztikáért is rúgtak ki riportert, illetve szakértőt sporttelevízióktól.
4. A bűnbak és a bele nem szólás
Miután Orbán Viktor kritikusabb hangvételt javasolt a sportsajtónak, rögvest céltáblát is felkínált erre Dibusz Dénes személyében. Miután több ponton hangoztatta, hogy szakmai kérdésekbe nem szól bele, annál a szimbolikus, sorsdöntő jelenetnél, amelyre egyszeri szurkolóként a legkönnyebb egyben rávarrni a kudarc okát, mégiscsak talált bűnbakot.
Érdekesség, hogy Dibusz egykori válogatottbeli poszttársa, Gulácsi Péter nyilatkozott a témában. Ő megvédte a Ferencváros kapusát, mondván az lett volna a hiba, ha a 13 méterre érkező labdára kifut a kapujából. Ha élünk is a gyanúperrel, hogy Gulácsi itt esetleg feláldozta a szakmai pontosságot a fair play és kollégája megvédése oltárán, a helyzet akkor is sokkal kevésbé egyértelmű, mint egy sor olyan téma, amibe Orbán Viktor úgy érzi, nem szól bele.
Ráadásul hardcore szakmai kérdés, edzői, elemzői feladat. A szurkolónak véleménye persze lehet. Ebben az esetben azonban a különbség egy szurkoló és Orbán között, hogy előbbi véleménye nem formálja a közbeszédet.
5. A politikát távol kell tartani a focitól
A miniszterelnök a Rossival való SMS-váltás kapcsán leszögezte: az ő dolga a sport és a futball segítése, a politikát viszont távol kell tartani a döntésektől, mint a tűztől. Márpedig a magyar futball és politika között nem egy és nem két kapocs van, de mivel Orbán állítása a szakmai döntésekre vonatkozott, szorítkozzunk erre. Bár a következő példa nem bizonyítja egyértelműen, hogy ez nem így van, aktualitása okán különösen elgondolkodtató.
Orbán Viktor márciusban volt a Trollfoci vendége, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy „az EU-s marhaságok nem teszik lehetővé”, hogy a magyar bajnokságban a játékosok fele kötelezően magyar legyen.
Az MLSZ nem sokkal ezután találta meg a módját, hogy erre ösztönözze a klubokat. A magyarszabály ugyanis nem korlátozó jellegű, azaz nem ütközik az uniós munkavállalási törvényekkel, ám az eddigi szűk fél szezon is bizonyítja, hogy olyan támogatási összeget határoztak meg, amelyért a legtöbb klub láthatóan hajlandó törni magát. Vagyis, ha nem is kötelező, de melegen ajánlott a betartása.
Muszáj hangsúlyozni, hogy ez önmagában nem bizonyítja, hogy Orbán Viktor közvetlenül részt vett volna a döntési folyamatban, az egybeesés azonban felkelti annak gyanúját, hogy a politika mégsincs olyan távol a futballszakmai döntésektől, mint a tűztől.
Megéri továbbá egy fél kört futni azon a freudi képzavaron is, amit ez a hasonlat felfest. Orbán szerint a politikát kell távol tartani a döntésektől, mint a tűztől. Bár a bevett hasonlat valóban így hangzik, ebben az esetben szembeötlő, hogy itt a döntések jelentik a tüzet, amitől a politika távol kell, hogy maradjon, nem fordítva. A tűz tehát a futball, ami pedig megéghet ebben, az a politika.
Mintha a miniszterelnök a vb-selejtezőn történtek társadalmi reakciójától akarná megóvni szegény politikát, és nem fordítva. Vajon véletlen-e, hogy egy hibást azért sikerült a politika helyett/mellé találni (lásd az előző pontot)?
6. A Puskás Akadémia kis csapat
A beszélgetés során Orbán Viktor azt is fejtegette, hogy a tradicionális nagyokkal van a gond a magyar klubfutballban, miközben a kis csapatok erőn felül teljesítenek. Utóbbiak közé sorolta az általa alapított Puskás Akadémia felnőtt csapatát is, amely kapcsán azt a költői kérdést tette fel, hogy mi keresnivalója van a dobogón.
A valóság ezzel szemben az, hogy a Puskás kerete a Transfermarkt becslései szerint 2016-os visszajutása óta csak a 2018/19-es szezonban nem fért az NB I három legértékesebbje közé.
A PAFC tehát jó ideje nem kis csapat, hanem a felfelé jócskán kilógó Ferencváros mögött az egyik legjobb játékosállománnyal bíró egyesület, amelynek korábban havi 24 millió forintos fizetés és egymillió eurós átigazolási összeg is belefért a büdzséjébe.
7. „A világ ellenünk van, így nehéz”
Orbán Viktor a beszélgetés egy pontján az ún. Nyugat felelősségéről is végigvisz egy gondolatmenetet. „Itt egy nagy disznóság történt! A nyugatiak finom gyilkosok. Az európai futballkupák rendszeréből a mi régiónkat levágták. Úgy irányítják a pénzcsatornákat, hogy a nyugatiakhoz menjenek. A világ ellenünk van, így nehéz” – mondta.
Mivel a ’90-es éveket említi, minden bizonnyal a BEK-BL átalakulási folyamatra gondol. Magát az állítást, hogy a Nyugat szándékosan tett volna be a régiónknak, legalább olyan nehéz cáfolni, mint bizonyítani. A miniszterelnök sem igazán teszi meg utóbbit. Viszont ha esetleg így is van, az körülbelül olyan, mintha mi most a magyar-ír kapcsán egy az 57. percben rosszul megítélt mezőnyfaultra kennénk a vereséget.
Ugyanis éppen a vb-selejtezős kudarc után árasztották el az internetet azok a grafikák, amelyek a vb-szereplések vagy épp a topligás játékosok számát feltüntetve, térképen mutatja be a magyar futball (és nem pedig a válogatott!) lemaradását.
Mint ezekből kiderül, ha valóban aljas nyugati szándék állna a kelet-európai régió hátrányának hátterében, akkor is adódik a kérdés, hogy a minket körülvevő országokkal ellentétben mi miért nem tudtunk még mindig felállni a pofonból.
Ha Kelet-Európát tényleg lekönyökölte a Nyugat, akkor mondjuk úgy: a csehek, románok, stb. már rég felkászálódtak a földről, és futballoznak tovább, miközben mi vagyunk az egyetlenek, akik még mindig boci szemekkel és kitárt karokkal, a földön ülve nézünk a játékvezetőre, hogy miért nem sípolt
8. A grundok hiánya
Bár a fentebbi problémát először Bognár György veti fel, később a miniszterelnökkel egyetértésben többször is visszatérnek a témára. A track egyébként nem új, már évtizedben mérhető, hogy mióta kesereg ezen a szakma egy része.
Az, hogy a grundok eltűnése valóban hátráltató tényező, nem kérdés. Ezek a terek ugyanis valóban arra voltak jók, hogy a futballra fogékony gyerekek érintésszáma minél magasabb legyen. Ezt az összefüggést Orbán is helyesen hozza elő, illetve hozzá kapcsolja a gyerekek megváltozott életmódját (a sok kütyü és a Facebook) is.
Ami itt félrevezető, hogy úgy beszélnek erről, mintha ugyanezekkel a jelenségekkel számos más országnak ne kellett volna szembenéznie. Ami még fontosabb, hogy számtalan megszólaló hangoztatta már ezt, tehát az akadémiai rendszer létrejötte előtt és közben ez már egy felismert probléma volt, vagyis éppen ez lett volna a(z egyik) megoldandó feladat az akadémiák számára.
Gondoljunk bele: mintha egy száraz éghajlaton tevékenykedő gazda beruházna egy csilivili öntözőrendszerre, majd egy-másfél évtized múlva a termelési hiány láttán széttárná a karjait, hogy „mit vártok, hisz alig esik errefelé az eső?!”.
9. Mi a mi futballunk?
Lezárásul valami, ami már inkább csak a Színes rovat, de Orbán a beszélgetés egyik pontján a következőt is felvetette: ”Mi a mi futballunk? Nevesíteni kell. Le kell írni, nem hosszan, elég pár oldalban, de szívesen olvasnám.”
Nos, mindez nemrég megtörtént két fiatal, egyébként az MLSZ-nél dolgozó szakember jóvoltából, ráadásul éppen a miniszterelnök által javasolt terjedelemben. (Munkájuk egyébként valóban kevés helyen kapta meg a kellő promót.)
A magyar válogatott vezető videóelemzője, Beregi István kollégája, László Dávid segítségével, hosszas kutatómunka után tett közzé egy bárki számára online elérhető, tizenöt oldalas anyagot A magyar futball filozófiája címmel. Ezt ezen a linken lehet megtekinteni.
