Az MTK az elmúlt három bajnoki fordulóban hullámzó teljesítményt nyújtott. Az inga, ahogy mondani szokás, nagyon kileng a kék-fehérek eredményeinek vonatkozásában. A harmadik fordulóban 5-0-s diadal a DVTK ellen, majd beleszaladtak a késbe az ETO ellen, 7-2-re kaptak ki hazai pályán. Majd a Paks ellen (2-3) próbált felállni az MTK a Győr elleni méretes pofonból, eredménytelenül. Noha sikerült ledolgozni az első félidőben összeszedett kétgólos hátrányt, Bognár György csapatának erre is volt válasza az értékesített büntetővel. Az MTK tehát kisebb gödörbe került a bajnokság kezdetén, és több szurkolónak az átigazolási híreket böngészve még déjà vu érzése is támadt. Felsejlett a kiesés réme. Mi történhet a klub háza táján? Érdemes elkezdeni már most kongatni a vészharangokat? Erre keresem a válaszokat ebben a blogban.
Három hazai meccs
A Diósgyőr ellen gáláztunk, ezt mondanom se kell. Az öt gól magáért beszél. Ultratáborunk szurkolása is méltó volt az eredményhez. Örömmámorban úsztunk. Még a legpesszimistább szurkolótársaim sem érezték, hogy ezután következhet a hidegzuhany.
A Győr jött hozzánk a Hidegkutiba, mert az MLSZ-nél kérvényezték a pályaválasztói jog felcserélését, mivel az ETO Park gyepszőnyegét gombafertőzés támadta meg. Mint ismeretes, a Győr bravúros meccsen jutott tovább azon a héten a svéd AIK ellen a Konferencia-liga selejtezőszakaszában. Ezért sokadmagammal azon az állásponton voltunk, hogy a rábapartiak szoros meccsen, de verhetőek lesznek. Borbély Balázs pihentetni fogja több kulcsjátékosát, ahogy ez lenni szokott. Gondoltuk. Ez azonban nem így történt. Pár játékosát rotálta mindössze a győriek szakvezetője, és olyan iramot diktáltak ellenünk, kifejezetten az első félidőben, hogy fel se tűnt, hogy ők hétközben nemzetközi mérkőzést játszottak. Sőt, a lábukban volt még az AIK elleni párharc irama. A helyzetet súlyosbította, hogy Horváth Dávid mester brutálisan elmeccselte magát az első félidőben. Ez ugyanúgy áll az ezt követő Paks elleni találkozó első félidejére is, de ezt majd kicsit később fogom taglalni. Továbbá óriási védelmi hibákat követtünk el. Azt a kérdést meg már csontig le fogjuk rágni, vagy már le is rágtuk mi, szurkolók, hogy Szépe Jani helyett vagy mellé miért nem lehetett magas, gyors védőt igazolni, aki képes levédekezni a rögzített helyzeteket.
Siralomvölgyben
Az ETO elleni mérkőzés szünetére, 1-4-es állásnál, már mindenki öröme evaporált. A lelátó népe jobban hasonlított gyászoló tömegre a siralomvölgyben, mint lelkes szurkolókra. Ez érthető hisz egymás után kaptuk a gólokat, a szurkoló pedig érzelmes lény, a másodperc tört része alatt képes hangulatváltozásra, ha úgy alakul a játék.
Ebben az esetben a második félidőben még úgyabbul alakult. Először visszajöttünk 2-4-re, és minimális esély mutatkozott a 60. perc környékén, hogy mentsük a menthetetlent. A jó játék és az újjáéledő szurkolói lelkesedés kemény öt percig tartott, mikor is a szünetben becserélt, ifjú titán Vitályos egy elkerülhető hiba után megkapta második sárga lapját. 20 perc játék után piros lappal távozott a pályáról. Az a Vitályos, aki a mérkőzés hetén nem mindennapi főszerepet kapott a második csapat meccsén a Pénzügyőr ellen. Az NB III-as találkozón az MTK II a futballnyilvánosságot is bejárt bedobásbotrányba keveredett. A megismételtetett bedobást Vitályos végezte el, a labdát a kapus felé dobta el, hogy visszaadja a Pénzügyőrnek, ám a kapus, Steer Bence nem kapta el rendesen a labdát, a játékszer a hálóban landolt. És mivel hozzáért, érvényes gól született. Tudni kell, hogy ezt megelőzően már a kezdő sípszótól Simon Attila, több oda nem illő megjegyzéssel illette fiataljainkat, köztük Vitályost is. Ebből én azt a konzekvenciát vontam le, hogy nem volt megfelelő mentális állapotban még a hétvégén sem. Ennek megfelelően a becserélése óriási edzői hiba lehetett, aminek meg is lett a böjtje.
Még három gól…
A kiállítással megpecsételődött a sorsunk. Masszív összezuhanás következett, amit értelemszerűen kihasznált az ellenfél, az emberelőnnyel együtt. Ezen hatványozott előnyét gólokra váltotta a Győr. Szám szerint háromra. A mélypontot akkor értük el, amikor a védősorunk a Széles, Szépe, Lehoczky, Bévárdi nyégyesből állt. Ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy NB II-es színvonalú hátvédsor. És ebből látszik, hogy a védelmünk továbbra is kártyavárként dől össze, ha Beriashvili és Varju is hiányzik egyszerre. A Bévárdi, Szépe páros jobb oldalt képtelen volt tartani Stefuljékat. A sebességkülönbséget talán azzal tudnám legjobban illusztrálni, hogy olyan, mintha valaki teveháton nevezne be az Indy 500-ra.
Az örök mumus
Ebben a vert helyzetben, sebeinket nyalogatva fogadtuk a Paksi FC csapatát. Az atomvárosiak több éves viszonylatban babrálnak ki velünk. Az elmúlt tíz évben mindössze kétszer sikerült csak őket legyőznünk. Persze, lehet mondani, hogy mindez nem számít, mert nem ugyanazok a csapatok ütköznek meg egymással évről évre. Mindig van cserélődés a játékosok között, ez a modern futballban törvényszerű. De akkor sem jó ómen, hogy pont egy Paks ellen kellene valahogy kikecmeregni, feltámadni a Győrtől elszenvedett földbe döngölő vereségből.
Most sem sikerült győzni a paksiak ellen, pedig abszolút foghatóak lettek volna ezen a mérkőzésen. Főleg a második félidőben. És itt érkeztünk el a vezetőedző újabb nagy hibájához. Az első félidőre a meccsterv teljes vakvágány volt. Négy belső védővel álltunk fel. Igen, azért írom ezt, mert Széles elsősorban nem balhátvéd, Szépe meg semmilyen szinten nem jobbhátvéd, hiába erőlteti rá Horváth Dávid azt a posztot.
Az edzői felismerés későn érkezett, hogy hiba csúszott a gépezetbe. Méghozzá a szünetben, mikor már kettővel mentek a vendégek. A fordulás után ugyan adaptív módon átálltunk három belső védőre és két szárnyvédőre, továbbá kontrákra berendezkedve, Kisbogesz üres bemozgásait és remek indításait kihasználva, kiegyenlítettünk. Ez mégsem volt elég. A sérülésből visszatérő Beriashvili, aki nem nyújtott rossz teljesítményt a meccsen, eladta a labdát a tizenhatosunkon belül a 81. percben, Széles megpróbálta visszaszerezni a labdát, ám azt csak szabálytalanul sikerült neki, ezért a játékvezető tizenegyest ítélt. Az első paksi gól is tizenegyesből született, a másodikat is berúgták, most Windecker állt oda elvégezni. 2-3 lett tehát az eredmény, erre már nem volt válaszunk.
Szakmai felelősség
Én nagy támogatója voltam kinevezése óta Horváth Dávid mesternek. Ám az utóbbi időszakban bizalmam igencsak megingott. Vezetőedzőnk sorra alkalmaz rosszul taktikai elemeket, elcseréli magát, nem jól meccsel, nem a posztjuknak megfelelően szerepeltet egyes játékosokat. Persze, van, amiért nem ő a felelős, hanem a felette állók, mint például, hogy miért nem négy védős rendszerbe beilleszthető jobbhátvédet igazoltunk. De, ha már Bévárdit hoztuk, akkor vele miért nem játszunk három védős, szárnyvédős rendszerben. Vagy ott van Szépe esete, aki belső védő, és elméletileg a padra érkezett. Ennek ellenére mégis többször a kezdőben találta magát, ráadásul jobbhátvédként. ETO-szurkolók a Netovább kocsmában meccs után mély megdöbbenéssel beszéltek arról, hogy náluk tavaly Szépe brillírozott. Itt meg keresi önmagát. Ilyen az, amikor nem a játékrendszerünkhöz igazolunk játékosokat és az megbosszulja magát. Tele a padlás az ilyen történetekkel az elmúlt hét-nyolc bajnoki szezonból. Alho, Herrerra, akik remek szárnyvédők voltak, csak pechükre négy védős felállásban kellett játszaniuk. Vagy ott van saját nevelésű játékosokból Koszy és Kovács Matyi esete, akiknek fél szezont kellett jobb oldali szárnyvédő poszton lenyomniuk. Az utóbbi években két stabil megoldás volt mindössze. A Hej, Antonov duó három védős formációban. Ők ismert okok miatt távoztak. És a Kovács Patrik, Varju kettős, akik közül előbbi mostanában teljesen dekoncentált, formán kívül játszik (ez csapattársai kétharmadáról szintén elmondható), utóbbi pedig sérült. Ők négy védős rendszerben a legjobbak. Szóval az ilyes fajta szakmai döntésekért kemény árat fizet a klub. A felelősség a mindenkori sportigazgatót és a szakmai stábot terheli. Az igazolási ablak napokon belül bezárul. Nem késő hozni egy magas, gyors belső védőt, aki tényleg tud jobbhátvédet is játszani. Nyilván ez nem fog megtörténni. A klubházban nincs pánik. Mindenki szerint minden rendben van, és reális esélyünk van a legjobb hatba való bekerülésre, talán még a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikére is odaérhetünk. Na persze. Nekem meg van esélyem a következő pápaválasztáson. 24 éves reformátusként.
„Távozik és érkezik itt mindenféle ember”
Korda György Repterének ezen sorával tudnám jellemezni az idén nyári átigazolási politikánkat. Tíz játékos érkezett eddig, ha a kölcsönből visszatérőket nem számoljuk és legalább ennyi játékos távozott is. Amivel önmagában nem lenne baj. Most elegánsan engedjük el Horváth Dávid azon nyár eleji nyilatkozatát, hogy nem számít nagy jövés-menésre a csapatnál. A baj azzal van, hogy milyen minőségű játékosok érkeztek, és amit már fentebb taglaltam, hogy a játékrendszerbe beilleszthetőek vagy sem. Az eredmények tükrében nem túlzás azt mondani, hogy ha bábúra meg is vagyunk, de van játékos, aki nem képvisel olyan minőséget, mint ami NB I-ben az MTK-nál elvárt, és van olyan játékos, aki abszolút nem a szerepkörének megfelelő poszton játszik. És erre még rájön a potenciális formakésés, amit korábbi blogomban is megénekeltem már.
Mindezek összessége nem fest jó képet a közeljövőről az MTK számára. Abba már bele se mennék, hogy tavaly az volt elvileg a klubon belüli direktíva, hogy 27-28 éves játékosoknál ne nagyon hozzunk idősebbeket, mert azok nem a jövőt jelentik. Ennek ellenére idén szerződtettünk 30 feletti játékost is. Ilyen apróságokba már nem akarom, hogy elvesszen az olvasó.
Most, pár nappal az igazolási szezon lezárulta előtt még rohamtempóban értékesíthetjük Molnár Rajmundot külföldre, akit reméltünk, hogy leggólerősebb játékosunkként még egy évet marad, de legalább egy felet. Illetve, ha már eladjuk, azt gondoltuk, hogy olyan 1,5 millió eurós összeget már kaphatunk érte. Ennek ellenére úgy néz ki, most adjuk el mindössze 1 millió euróért a lengyel Cracoviának. Briliáns üzleti-, és ütemérzéke van a klubvezetésnek.
Amit persze folyosói pletykákból össze tudtam szedni az az, hogy 3 millió eurós bevételt kell az MTK-nak elkönyvelnie idén nyáron játékoseladásból. A kiadási oldalon természetesen nulla forint áll. Mindenki ingyen érkezett. Költeni csak akkor fogunk játékosra, ha Katát is sikerül eladni, aki pár napja váltott ügynökséget. Az ő helyére ígértek az ankéton biztos pótlást, akiért fizetni fogunk.
Teória
Hetek óta nem hagy nyugodni egy gondolat, ami egyelőre csak elméleti szinten van a fejemben, tehát semmi konkrét, kézzelfogható információ birtokában nem állok. Az érzékszerveimre, intuíciómra hagyatkozom, illetve pár intő jelre.
Zakor Sándor tulajdonos úr az elmúlt időszakban nem nyilatkozott semmit az MTK Budapestről a nyilvánosságnak. Nem világos milyen koncepció mentén igazolunk, egyre kevésbé átlátható a scout tevékenység, ami tavaly még jól kivehető volt. Továbbá LinkedInensikerült egy haveromnak kiszúrnia, hogy egy fülöp-szigeteki befektető járt Zakor Sándor tulajdonos úrnál és az MTK-nál, a Hidegkutiban. Biztos kijelentést nem tehetek. Ezért inkább egy sokat sejtető kérdést teszek fel. Nem lehet, hogy velünk is valami hasonló fog történni, mint idén a Zetével, a Lokival és a Vidivel? Más a három klub helyzete, de tulajdonosváltás közös mindhárom esetben, a Loki esetében csak részlegesen. A Zeténél tulajdonosváltás történt pénzért, a Lokinál új befektető érkezett. Fehérváron pedig a legrosszabb forgatókönyv zajlott le. Garancsi István egy forintért adta el a fehérvári focit az önkormányzatnak, hogy az mentse meg a másodosztályba kiesett klubot. Őszintén remélem, hogyha beigazolódik ezen megérzésem, akkor a lehető legkorrektebb módon fog ez a procedúra lezajlani, és a klub profitálhat ebből, mi szurkolók meg készülhetünk egy új kezdetre.
