Budapest – Csak Blum Zoltán és Dr. Lakat Károly előzi meg.
Thomas Doll 30 bajnoki mérkőzés óta veretlen a Ferencvárossal. Ennél jobb sorozatra mindössze két Fradi-edző volt képes.
A klub 116 éves története során nem sokszor fordult elő, hogy legalább 30 bajnoki mérkőzésen veretlen maradt a Fradi. Olyan pedig még ritkábban történt, hogy ezt a kiváló menetelést egyetlen vezetőedző érte el.
Thomas Doll jelenleg 30 összecsapásnál tart. Legutóbb a 2014/15-ös szezon 10. fordulójában szenvedett vereséget, még Diósgyőrben kapott ki az FTC 2-1-re. Azt az idényt 20 veretlen találkozóval zárta, amelyre idén újabb nagy lapáttal tettek rá a játékosok, hiszen eddigi tíz NB I-es összecsapásukon továbbra sem találtak legyőzőre. Kilenc győzelmük mellett egy döntetlen árválkodik.
(fotó:nb1.hu)
Ennél hosszabb menetelésre eddig csak két Fradi-edző volt képes. Blum Zoltánnal 1931 áprilisa és 1932 novembere között 36 mérkőzésen át volt veretlen a Ferencváros. Ebben a sorozatban benne volt az 1932-ben, 100 százalékosan megszerzett bajnoki cím – írja a fradi.hu.
Több mint három évtizedet kellett várni arra, hogy valaki legalább meg tudja közelíteni ezt. Dr. Lakat Károly legendás együttese 1968 áprilisától 1969 májusáig nem kapott ki – 34 bajnoki mérkőzésen át. 1968-ban szintén bajnok lett a Ferencváros.
Thomas Doll tehát egyre közelebb kerül ahhoz, hogy legendás Fradi-edzőket és klasszikussá vált csapatokat érjen utol.
Hogyan jutnak be szurkolók a Groupamába? Betartják a rendezőség kérését vagy nem? Szombaton kiderül…
NB I: miért járnak ennyire kevesen a meccsekre? A sportközgazdász levezette, mi a baj a termékkel
Rég kezdett ilyen rosszul a címvédő az NB I-ben. Érdekességek a 10. forduló összes meccséről
Melyik meccset vezeti a BL-ben Kassai?
Meccs közben fenyegették meg a saját kapusukat a pécsi ultrák!
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)