Debrecen – A Loki edzője senkit nem akart megbántani.
A DVSC edzője, Kondás Elemér eddig kitért a szurkolókkal való viszonyáról szóló kérdések elől, most azonban azt kéri, ne haragudjanak rá.
„A szurkoló olyan, amilyen, láttunk már olyat is, aki teljesen mindegy, hogy mi történik, szurkol a saját csapatának, tudjuk, hogy itt nem ez a trendi. Itt ha jól játszol, az természetes, ha nem játszol jól, akkor meg gyenge vagy” – ezzel a nyilatkozatával haragította magára a Loki-drukkereket Kondás Elemér három hete.
A DVSC mestere a Haladás elleni elveszített meccs után nyilatkozott így a sajtótájékoztatón, amikor arról kérdezték, mit szól a drukkerek lelátóról érkező kritikájához.
A nyilatkozaton nem vették jó néven a debreceni drukkerek. Egy héttel később a diósgyőri meccsen az ultrák saját csapatuk edzőjét támadták lelátói molinójukon. Kondás Elemért azóta többször kérdezték a szurkolókkal való viszonyáról (legutóbb vasárnap, a Videoton ellen elveszített meccs után), de mindeddig kitért a kérdés megválaszolása elől.
Hétfőn délelőtt a Debrecen Televízió Hajrá! sportműsorának stábja kérdezte a Loki mesterét a Videoton elleni meccsről, s természetesen szóba kerültek a szurkolók is.
„Én úgy gondolom, hogy mindenkinek megadtam és megadom a tiszteletet, amit visszafelé is elvárok természetesen. Amit mondtam, én szerintem nem volt abban semmi sértő, nem is állt szándékomban megsérteni senkit, szó sincs erről, hogy akarattal valakit megsértettem volna, ha valaki mégis ezt sértésnek vette volna, őt arra kérem, hogy ne haragudjon” – idézte Kondás Elemér szavait a dehir.hu.
Cseréljen szemüveget – Dárdai kiakadt a riportertnőre
NB I-es átigazolási hajrá, ma zárul a piac – élő
Izraelbe igazolhat a DVSC szlovén légiósa, René Mihelic.
Szanyó a játékosainak és a szurkolóknak is üzent – VIDEÓ
Ingadozás: a 7. fordulóban pozitív nézőcsúcs született
NB I: nagy hajrák, egygólos meccsek – gólösszefoglaló
Már megérte, szarozás, küzdelem a meleggel – edzőik
Kibővítve az otthon játszókkal – a 24 fős román keret
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)