Ott vagyunk a legjobb 32 csapat között a MOL Magyar Kupában, a múlt szombati Hódmezővásárhely elleni kétgólos sikert követően. Az öröm a kék-fehér szurkolók körében mégsem felhőtlen. Tényleg az elvileg rossz pálya miatt játszott gyengén a csapat? Sikerül összerázódni a formációváltást követően a csapatnak az Örökrangadóra? És mekkora volt a nagy pálinka a hódmezővásárhelyi pálya büféjében? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az olvasó ebben az írásomban.
IDŐJÁRÁS
Élménybeszámolómat először egy rövid időjárás-jelentéssel kezdeném. Hódmezővásárhelyen is, ahogy szerte az országban ezen a napon javában tombolt Borisz, a mediterrán ciklon. Nem meglepő módon tehát, nyirkos, szemerkélő esős idő fogadott bennünket, mikor megérkeztünk a dél-alföldi mezővárosba.
A PÁLYA
Amikor megérkeztünk a lelátóra, szurkolótársaimmal szemügyre vettük a focipályát, és láthatóak voltak párhuzamos csíkok a gyepszőnyegen, ahol kevésbé nőtt a fű. A sávok eredetét próbáltuk megfejteni, volt aki humorosan megjegyezte, hogy biztos nemrég szedték ki onnan a répákat, más arra asszociált a sávokból, mintha korábban amerikai foci meccset rendeztek volna a hódmezővásárhelyi pályán.
Mint utólag megtudtam, a pesti pletkya szerint azért lehet ilyen egy gyepszőnyeg, mint Hódmezővásárhelyen, mert mikor nyírták nyáron, akkor a fűnyíró nyoma megmaradt és ott kiszáradhatott, vagy kitépte a fűnyírő és valószínűleg nem telepítették újra azokon a részeken a füvet. Mindenesetre a pályát játékra alkalmasnak találták, éppen úgy mint előző szezonban a Kecskemétét.
Ezt az egészet azért szeretném, csak rögzíteni, mert többek szerint, köztük klubközeli emberek szerint is, azért mutatott gyengébb teljesítményt az MTK a vártnál, mert nem volt megfelelő a talaj. Valószínűleg, ha nem jutottunk volna tovább, akkor ez lett volna a hivatalos magyarázat is. Szerencsére nem így történt.
Szokás mondani, hogy a rossz pálya a gyengébb csapatnak kedvez. Ez most is elhangzott páraktól, én azt gondolom, hogy a hazai csapat játékosainak ugyanúgy nehéz lehetett kihozni a labdát, az ellenfél kapusának ugyanúgy nehezebb volt jól kirúgni a labdát. Külön vicces, hogy emberek ezt úgy fejtegetik különféle platformokon, hogy ott sem voltak a helyszínen.
TELJESÍTMÉNY, TAKTIKA
Röviden megfogalmaznám álláspontomat a téren, hogy minek volt köszönhető a visszafogott teljesítmény a csapat részéről, ami meglátásom szerint reálisabb, mint a pályára fogni az egészet.
A helyzet az úgy áll, hogy játékrendszert váltott a csapat, amelyről írtam az előző blogomban ugyanitt, továbbá tárgyaltuk az Illés Béla előretör, avagy a károgó libák című MTK-szurkolói podcast legutóbbi adásában, ahol meghívott vendégként szerepeltem.
Ötvédős rendszerről visszaálltunk a négyvédősre, amely formáció (4-2-3-1) sokkal közelebb áll a klasszikus MTK-s játékstílushoz, amelyről csapatom mindig felismerhető volt.
Érezhetően még nem szokott át erre a taktikára a játékoskeret. Szerencsére volt rá egy felkészülési mérkőzés a Budafok ellen, és egy kupameccs is, hogy vezetőedzőnk lepróbálja ezt a taktikát a csapattal és nem az Örökrangadón kell ezzel rizikózni.
Horváth Dávid, ahogy sejtettem le is próbálta az új taktikát mérsékelt sikerrel. Amit feltétlenül hiányoltam a kupameccsen, hogy fiatalok nem kaptak lehetőséget, pedig most lett volna rá lehetőség. Azt hiszem Kenesei Zoltán is ezt remélhette a lelátón állva nem messze tőlünk, hogy fia Noel is szóhoz juthat ezen a találkozón. Nem így történt. Sem őt, vagy éppen Szőke Gergőt, sem a sokunk által nagy tehetségnek tartott Anokyét nem cserélte be a mester.
Az összképre ha ránéztünk, főleg akik ott voltunk, mindannyian úgy értékeltük, hogy a továbbjutáshoz ez a játék elég volt, és rendkívül szép támadásokból született mindkét gól, de ez a Szeged ellen a következő kupameccsen elégtelen lesz, az eheti Örökrangadóról nem is beszélve.
Ezt Horváth Dávid is tudhatja, nem véletlenül nyilatkozott úgy a kupameccset követően, hogy csak kifogástalan teljesítménnyel érhetünk el sikert a magyar bajnok ellen.
GÓLOK TÖRTÉNETE
Látszott, hogy a pressinget próbálta erőltetni a csapat az egész párharc folyamán. Illetve az ezekből a labdaszerzésekből való gyors támadásépítést. Az első gólunk ennek megfelelően kevés passzos támadásból jött össze. Molnár Ádint játszották meg jobboldalt, majd az ő bepasszából Polievka volt eredményes, így szlovák válogatott csatárunk megszerezte első MTK-s gólját tétmeccsen. Ennek mindannyian örültünk, kicsit megkésve, mert először azt hittük, hogy az ellenfél kapusa kivédte a lövést.
A második, mérkőzést is lezáró találatot, Molnár Rajmi szerezte, nagyszerű szóló után egy gyors kontrából. Lelkiállapotunkat tükrözte, hogy már össze-vissza kiabáltunk, mert nem sikerült az utolsó percig megszerezni a megnyugtató második gólt, ráadásul az ellenfél is nagyon nyomott az összecsapás hajrájában. Tíz perccel a csata vége előtt, azt hittük, ki fog egyenlíteni harmadosztályú ellenfelünk. Végül nem így lett. Rajmi gólja előtt Borisz szurkolótársam, (akit úgy hívnak, mint a már elvonult ciklont, vagy mint korábbi edzőnket, következő kupaellenfelünk jelenlegi szakvezetőjét Michel Borist, csak neki a vezetékneve a Borisz), abszolút állapotban ordította Rajminak, hogy passzolja le a labdát, ebben a pillanatban Rajmi nem lepasszolta a labdát, hanem belőtte a hálóba. Jó döntést hozott!
PÁLINKA?
Nem meglepő módon meccs közben megtekintettük milyen a felhozatal a büfében. Ez is mindig foglalkoztat bennünket. Háromfajta sör közül lehetett válogatni, többséget a Kőbányai meggyőzte. Én ugyan nem ittam alkoholt, de szemügyre vettem, hogy vodkás üvegből mérik a büfében a szilvódiumot. És nem viccelek, a nagy pálinka két deci volt!
A gesztelyi kiskocsmás élménnyel ellentétben, most nem próbálkoztunk elmerülni az ilyesfajta ivászatban.
A második félidő derekán elkezdték a szurkolást a hazaiak is, látván, hogy helytáll a csapatuk, párakkal közülük Marci barátom le is haverkodott a büfé előtt.
A hazaiak egy ponton még hangosabbak lettek, ekkor állapítottuk meg, hogy leérhetett a nagyon nagy pálinka…
