Budapest – Bekő Balázs érzelmek nélküli játékról is beszélt.
A Honvéd a lehető legjobbkor, a bennmaradásért folyó harc közepette győzte le 2-0-ra az NB I-ben először a Kecskeméti TE-t. A vendégcsapat honlapja segítségével idézzük a két vezetőedző értékelését.
Fotó: nb1.hu (archív)
Marco Rossi (Honvéd): – Végig koncentráltan futballoztunk, annak ellenére is, hogy elöl voltak hibák a befejezéseknél. Mindent megtett a csapat a három pontért, amire nagyon nagy szükségünk volt. Nem éreztem azt a szünetben, hogy nyertünk volna, mert akadtak hibáink, például a meg nem adott gólnál, de szerencsére ezekért nem fizettünk nagy árat. A győzelemmel javultak az esélyeink a kiesés elleni harcban.
Bekő Balázs (Kecskemét): – Nem lehet sok mindent mondani, nem a mi meccsünk volt. Az első félidőben érzelmek nélkül játszottunk, kicsit olyan érzésem volt, hogy valami elveszett a bemelegítés és a kezdés között. Olyan hibákat követtünk el, amit a hazaiak ki is használtak. A második félidő kicsit jobb volt, nagyjából látszott, mit tudunk, de ez többre nem volt elég. Ma fejben, koncentrációban éreztem gyengébbnek a csapatot, de ezek is mi vagyunk. Jobb volt ma a Honvéd, ezt el kell ismerni, gratulálok nekik!
A bajnokság jelenlegi állását itt érheti el!












