nb1.hu

23 év után 700. meccséhez ért a paksi legenda, Böde is üzent neki

A Kisvárda ellen 1-0-ra megnyert bajnokin ült 700. alkalommal technikai vezetőként a Paks kispadján Karszt József.

A tolnaiaknál csak Jozsó bá’-nak becézett szakember a legrégebb óta regnáló technikai vezető a magyar labdarúgásban – 2001, azaz immár 23 éve óta szolgálja a paksiakat, és tisztán emlékszik az első meccsére.

„2001. augusztus 11-én Boly-PAKSI SE mérkőzést rendeztek, ahol 4-1-re kikaptunk, pedig nálunk volt az előny, vezetőedzőnk Klement István volt, gólszerzőnk Prantner Attila. Hobbinak indult, komoly foglalkozás lett belőle, hiszen egészen a kezdetektől rendre olyan csapatunk van, akikhez az ember nap mint nap szeretettel megy be az öltözőbe. Úgy érzem, a srácok és az edzők is elfogadnak, legyen szó a jelenről, vagy akár az első évekről. Mindenkivel a lehető legjobb viszony kialakítására törekedtem és törekszem. Rengeteg sportbarátot szereztem és nagyszerű labdarúgókat, kiváló embereket, kollégákat ismerhettem meg az immáron több mint két évtized alatt, továbbá kellemes élményként élem meg a városi és megyei elismeréseket is, amikben részesülhettem.”

A 700. meccs kapcsán többek között Böde Dániel is üzent neki a klubhonlapnak adott nyilatkozatában.

„Jozsó bá’-nak már régóta mondom, addig nem mehet nyugdíjba, míg én is futballozom, így egészen biztos, fog még párat gyűjtögetni ehhez a számhoz. Hihetetlen gyorsan elrepült ez a több mint húsz év, és a mai napig minden egyes mérkőzésünket megbeszéljük, sőt, nemcsak a mérkőzéseinket… Szinte apa-fia kapcsolat a miénk, ez a megfogalmazás pedig mindent elmond. További sok-sok egészséget kívánok számára!”

A Paks vasárnap az MTK-hoz látogat az NB I-ben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC