nb1.hu

21 érkező és óriási változások Szentlőrincen, a Szolnok megállíthatatlan

Visszatérők Csákváron.

 

SZENTLŐRINC

 

"Az átigazolási időszaknak vége, nincs több jövés-menés az NB II-es csapatoknál. Itt a lehetőség arra, hogy összegezzük, miért is volt nálunk hatalmas játékosmozgás, kiket és milyen szempontok alapján választottunk ki. 

 

Az előző szezonban újoncként kóstoltunk bele a másodosztályba, csapatunk tele volt olyan játékossal, akik akkor mutatkoztak be ebben a ligában, ráadásul miután az anyagi lehetőségeink alapján a mezőny leghátsó feléhez tartoztunk, nem lehetett más a célunk, mint a bentmaradás kiharcolása. A küldetést teljesítettük, ami kétségtelenül nagy siker volt!

 

A folytatást illetően a legegyszerűbb, legkönnyebb út nyilvánvalóan az lett volna, hogy a keret nagy részét együtt tartjuk, és csak néhány poszton változtatunk, erősítünk. Nem ezt az utat választottuk, s a 2021/2022-es szezonból eltelt időszak azt jelzi, hogy jól döntöttünk! Megdöbbentő kimondani, de így van: 19 játékos távozott tőlünk a nyári szünetben, és 19 érkezett (ketten pedig az utánpótlásból kerültek fel)! Ennek ellenére jelenleg a Szentlőrinc is tagja annak az ötösfogatnak, amely a húszas mezőnyben elmondhatja magáról, hogy hat forduló után is veretlen, 8 pontunkkal a középmezőnyhöz tartozunk, a 11. helyen állunk.

 

– Totális újratervezést hajtottunk végre, egyrészt kényszerből, másrészt abszolút tudatosan – fogalmazott sportszakmai igazgatónk, Fekete Tivadar. – Miután továbbra is a mi anyagi lehetőségeink a legszerényebbek a mezőnyben, azokat a játékosokat, akik az előző szezonban felhívták magukra a figyelmet, nem tudtuk itt tartani. Olyan ajánlatokat kaptak más csapatoktól, amelyekkel egész egyszerűen nem tudtunk és nem is akartunk versenyezni. Néhány játékos kölcsönben szerepelt nálunk, őket pedig az anyaegyesületük hívta vissza: büszkék vagyunk rá, hogy azóta Nagy Barnabás egyre markánsabb szerepet kap az MTK NB I-es csapatában! Természetesen voltak olyan futballisták is, akikre nem tartottunk igényt, ezért távoztak tőlünk, így végül mindössze hatan-heten maradtak az előző idény együtteséből. Ne feledjük, ők viszont egy év tapasztalattal a hátuk mögött készülhettek a következő NB II-es szezonra! A 2020/2021-es idényben „becsekkoltunk” a másodosztályba, letettük a névjegyünket, s most már az a célunk, hogy hosszú távon megragadjunk ebben a ligában!

 

Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, tudatosan válogattuk össze a játékosokat az új szezonra. Ahogy eddig, úgy most is olyanokat kerestünk, akiknek a motivációs szintje az egekben van, esetleg dacosak amiatt, mert valamiért félrecsúszott a karrierjük, vagy még be sem indult, bizonyítani és fejlődni akarnak.

 

– Nagyon sokat jelentett, hogy a Szentlőrinc hiteles klub! Mindenkinek elmondtam, hogy nálunk nincs hibrid pálya, nincs multifunkcionális öltöző, ennek ellenére senkit sem kellett győzködni. Tisztában voltak vele a kiszemelt játékosok, hogy mi vár rájuk, hogy mi a klubfilozófiánk, és ezzel gyakorlatilag azonnal azonosulni tudtak.

 

És hogy kik érkeztek hozzánk, és miért pont rájuk esett a választás? Összefoglaltuk!


Grumics Miroszláv

„Régóta megvan vele a személyes kapcsolat, gyakorlatilag amióta Magyarországon játszik, ismerjük egymást. 2010-ben került hazánkba szakosztályvezetőnk, Kovácsevics Csaba által, aki azóta is folyamatosan segítette az itteni pályafutását. Óriási tapasztalattal rendelkező, kiváló hozzáállású játékos. Úgy éreztük, hogy nekünk 37 évesen is tud segíteni, bíztunk benne, s bár még csak a bajnokság elején vagyunk, az eddigi hat mérkőzésen tőle látottak igazolják a döntésünk helyességét: szerzett három gólt és adott két gólpasszt. Nem mellesleg szinte végig a pályán volt minden meccsen, nagyon jó fizikális állapotban van” – fogalmazott Fekete Tivadar.
 

Jancsó András

„A Haladásban nevelkedett, s ha rajta múlt volna, az anyaegyesületében töltötte volna a teljes játékospályafutását. Ritka manapság az ilyen gondolkodású futballista, mindig nagyon becsültem őket! Amikor kiderült, hogy nem számolnak vele Szombathelyen, mi rögtön jeleztük, hogy szükségünk lenne rá. Fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal rendelkezik, játszott az NB I-ben és az NB II-ben is, ráadásul dacos, bizonyítani akar. Nekünk pont ilyen játékosokra van szükségünk! Az eltelt hat meccsünk során mindig a legjobbak között volt, sokat játszott, nem mellesleg a III. Ker. TVE ellen ő szerezte az első gólunkat!” – fogalmazott Fekete Tivadar.


Biben Barnabás

„Korosztályos válogatott játékos, aki még csak tizenhét éves, ennek ellenére az előző szezonban többször is pályára lépett az MTK NB I-es csapatában. A szakma fényes jövőt jósol neki! Annak érdekében, hogy befussa azt a pályát, amire a tehetsége predesztinálja, anyaegyesülete úgy érezte jónak, hogy kölcsönadja: gyakorlatilag bárhova mehetett volna az NB II-ben, de ő hozzánk akart kerülni. Köszönhetően annak, mert hitelesek vagyunk, s az olyan játékosok, mint Nagy Barnabás, aki Biben klubtársa, viszik a jó hírünket! Örömmel látjuk, hogy nagyon hamar beilleszkedett, száz százalékban profi a hozzáállása, dolgozni és fejlődni akar, óriási a belső motivációja. A III. Ker. TVE elleni mérkőzésen kezdő volt, s a harmadik találatunknál ő adta a gólpasszt Harsányinak” – fogalmazott Fekete Tivadar.


Tamás László

Korábban is játszott nálunk, gyakorlatilag hazatért. Nagy tapasztalattal rendelkezik, az emberi kvalitásai miatt is nagyon örülünk az érkezésének, a védelem vezére lesz.


Bányai Péter

Különleges játékos, akit az NB III-as Rákosmentétől igazoltunk. Olyanokat tud a futballból, amit nem igazán lehet tanítani, ösztönös spíler.


Mervó Bence

A tavaszi szezont kölcsönben nálunk töltötte, ezalatt bizonyította, hogy gólerős, kiváló csatár, aki nem mellesleg nagyon jól beilleszkedett a csapatunkba. A felkészülést a Budafoknál kezdte, de most visszatért hozzánk, mert bízik benne, hogy nálunk továbbra is megkapja a bizalmat, a játéklehetőséget. Máshonnan is voltak ajánlatai, külföldről is, de inkább minket választott a 2015-ben az U20-as világbajnokságon ezüstcipős támadó.


Török László, Nagy Zsombor

Mindketten tehetséges újpesti fiatalok, akiket a lilák NB III-as csapatától hoztunk el.


Erdélyi Botond

Egy rendkívül jó szellemiségű játékos, akinek fiatal kora ellenére közel hatvan NB II-es meccse van a Honvéd színeiben.


Prokop Rostislav és Rátkai Zsolt

Két kapust kellett igazolnunk az új szezonra, mindkettőt az NB III-ból szerződtettük. Prokop a harmadik fordulótól megkapta a lehetőséget, magabiztos teljesítményt nyújt, Győrben büntetőt is hárított.


Szinanovics Sinan

Közel egyéves kihagyás után, komoly sérülésből tért vissza. Nem sokan hittek benne, lelkileg nagyon mélyen volt. Mentőövet dobtunk neki, lehetőséget kínáltunk, hogy visszatérjen arra a szintre, ahol volt.


Németh Márk

Korábban évekig futballozott nálunk az NB III-ban, visszatért hozzánk. Az elmúlt szezonban nagyon kevés lehetőséget kapott, nálunk újra régi önmagát idézi, ismét örömet szerez neki a futball, kivirult!


Kiss-Szemán Péter és Marius Maduka

Két olyan 18 éves fiatal, akikben van perspektíva. Mindketten jó helyen nevelkedtek, Kiss-Szemán a Vasasnál, Maduka Győrben, így jó alapokat kaptak. Kiss-Szemán a győri mérkőzésünkön remek egyéni teljesítménnyel bizonyította, hogy jó döntés volt kiválasztani.


Hajnal Gergő

A 20 éves Honvéd-nevelés rendkívül dinamikus, átlag feletti sebességgel rendelkezik.


Petró Balázs

Tipikus 10-es, magas játékintelligenciával rendelkező játékos, aki Budaörsről érkezett hozzánk. Ő lehet az új Fröhlich Rolandunk.


Kovács Máté

Végigjárta a korosztályos válogatottakat, a tavalyi szezonban négy gólig jutott az NB II-ben. Az MTK-tól érkezett hozzánk.


Farkas Marcell

A DVTK-ban korán profi szerződést kapott, ám lemondtak róla. A 20 éves jobb oldali védő végigjárta a korosztályos válogatottakat, a belső motivációja az egekben van.


Tóth Máté és Slavonics Bálint

Kezd beérni az öt éve elkezdett munka, immár a saját utánpótlásunkból is tudunk meríteni: Tóth Máté és Slavonics Bálint az első fecskék, akik felkerültek a felnőtt kerethez.

 

Nyári játékosmozgás az NB II-es csapatunknál:

Érkezők: Erdélyi Botond (Bp. Honvéd-MFA), Bányai Péter (Rákosmente), Biben Barnabás (MTK – kölcsönbe), Farkas Marcell (DVTK), Grumics Miroszláv (szerb-magyar, Szeged), Kiss-Szemán Péter (Vasas – kölcsönbe), Kovács Máté (MTK – kölcsönbe), Mervó Bence (Budafok – ismét kölcsönbe), Nagy Zsombor (Újpest), Németh Márk (PMFC), Oniugbo Maduka Marius (nigériai, ETO Akadémia), Petró Balázs (Budaörs), Prokop Rostislav (szlovák-magyar, Iváncsa), Rátkai Zsolt (SC Sopron), Szinanovics Szinan (Nyíregyháza), Tamás László (Szolnok), Török László (Újpest), Jancsó András (Szombathelyi Haladás), Hajnal Gergely (Siófok – kölcsönbe)
 

Utánpótlásból felkerült: Tóth Máté, Slavonics Bálint
 

Távozók: Babinszky Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Kelen SC), Czuczi Péter (Kaposvár – kölcsönbe), Dulló Martin (Csákvár), Forgács Dávid (Paks – kölcsönből vissza, onnan ETO FC Győr), Fröhlich Roland (BVSC), Hleba Tamás (Nyíregyháza),Kapronczai Gergő (MTK – kölcsönből vissza, onnan Budaörs, kölcsönbe), Kovács Dávid Szilveszter (Kazincbarcika), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Nemanja Nikics (szerb-magyar, Nagykanizsa), Sili Luka (szerb-magyar, III. Kerületi TVE  – kölcsönből vissza), Srdjan Matics (szerb-magyar, ?), Molnár Róbert (Szolnok), Pacéka Norbert (Dombóvár), Slakta Balázs (?), Torvund Alexander (Mezőkövesd, kölcsönből vissza, onnan Csákvár kölcsönbe), Tóth Márk (Lovászhetény), Aszalós András (Szekszárd), Abdourazakou Gamil (francia, ?)"

 

SZOLNOK

 

"Szombat délelőtt az „osztálytárs” Budaörs vendégeként lépett pályára csapatunk, ezúttal felkészülési mérkőzésen. Augusztus 8-án a Merkantil Bank Liga NB II. keretében találkozott legutóbb a két csapat, s akkor kétgólos hátrányból sikerült fordítanunk és 3-2-re nyertünk. Most nem játszottak ilyen fordulatos mérkőzést a felek.

 

Az első lehetőség a gólszerzésre a hazaiak előtt adódott a 16. percben, azonban a 21. percben Tömösvári remekül eltalált szabadrúgásából mi szereztük meg a vezetést. A második félidő elején a hazaiak az 53. percben Halmai találatával kiegyenlítettek. Az 55. percben Gohér szabadrúgását hárította bravúrral a hazaiak hálóőre, ám a 73. percben már ő is tehetetlennek bizonyult. Ekkor Kurdics egy jó ütemben kapott labdával elindult a bal oldalon, majd centerezését Antic helyezte a kapuba. Mint később kiderült ezzel a góllal nem csak a vezetést, hanem a győzelmet is megszereztük.

 

Budaörs SC – Szolnoki MÁV 1-2 (0-1)

Szolnok: Csáki (Bánhegyi, 60.) – Molnár, Tisza, Szabó A. (Tóth B., 46.), Gohér, Lakatos Cs. (Kurdics, 46.) – Tömösvári (Sipos, 67.), Berdó, Rokszin (Kónya, 46., Antal, 75.) – Vólent (Antic, 60.), Lakatos I. (Irmes, 46.). Vezetőedző: Csábi József.

Gólszerző: Tömösvári (21.), Halmai (53.), Antic (73.)"

 

CSÁKVÁR
 

"A bajnoki szünet alatt a múlt héten más ritmusban készült csapatunk, mint az szezon közben megszokott. A hétvégén viszont már újra tétmeccsen, pontokért lépnek pályára az NB II-es együttesek, így játékosaink számára is visszatér az élet a rendes kerékvágásba.

 

– Pénteken egy kimondottan hasznos felkészülési meccset játszottunk a Soroksár ellen – felelte érdeklődésünkre vezetőedzőnk, Mónos Tamás. – Hosszú kihagyás után pályára lépő játékosaink is kipróbálhatták magukat, hol is tartanak a visszatérés felé vezető úton. Szerencsére egyiküknek sem volt panasza a meccs után, így reménykedhetünk, hogy hamarosan tétmeccsen is számolhatok velük. A keret tagjai közül most már csak Baranyai Ádám hiányzik, ő talán októberben térhet vissza.

 

Vasárnap a Baranyai megyeszékhelyen lesz jelenésünk …

 

– A heti programot a bajnoki ritmusnak megfelelően alakítottuk ki, annyi módosítással, hogy már szombaton este elutazunk Pécsre. Bár utolsó három meccsünkön csak egy pontot szereztünk, továbbra is bátor játékot várok csapatomtól, függetlenül attól, hogy itthon vagy idegenben lépünk pályára. Ezt a taktikát próbáljuk meg minél jobban elsajátítani az edzéseken.

 

Csapatunk Pécs elleni vasárnapi találkozója 17 órakor kezdődik a PMFC-stadionban."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC