nb1.hu

ZTE: újabb hosszabbítás

Hivatalos bejelentés.

Íme, a ZTE bejelentése:
 
"Babati Benjamin és Kocsis Gergő után újabb alapemberünkkel állapodtunk meg.
 
Két alapemberünk, a csapatkapitány Babati Benjamin és Kocsis Gergő után újabb meghatározó játékosunkkal állapodott meg a folytatásról Végh Gábor tulajdonos: a tél óta csapatunkat erősítő középpályás, Grumic Miroslav kék-fehérben folytatja az NB I-ben is, új szerződése 2020 nyaráig szól. 
 
– A feljutás után egyértelmű volt, hogy maradni szeretnék, és az NB I-ben is a Zalaegerszeg színeiért akarok küzdeni – mondta Grumic a szerződéshosszabbítás után. – Az élvonalban is jó játékkal és győzelmekkel szeretnénk majd megörvendeztetni szurkolóinkat, amihez természetesen én is minél jobb játékkal szeretnék hozzájárulni.
 
Középpályásunk a tavasz folyamán 14 bajnokin lépett pályára kezdőként, ezeken két gólt szerzett és két gólpasszt adott. Legfontosabb találatát a Gyirmót elleni, idegenbeli rangadón szerezte, ahol az ő góljával szereztünk vezetést az első félidőben, ezen kívül a bajnoki címünket matematikailag is bebiztosítő, Budafok elleni 4-1-es siker alkalmával vette be az ellenfél kapuját.
 
Grumának sok sikert kívánunk a folytatásban is!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC