ZTE: magyar játékosokkal számolnak – a tervek

Megszólalt a sportigazgató.

Forrás: ZTE

Tét nélküli mérkőzésen lép pályára szombat este a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest elleni utolsó bajnokin a ZTE, mert már mindkét gárda kiharcolta a bennmaradást. Ráadásul a tavasszal kinevezett Waltner Róbert vezetőedző szerződését is meghosszabbította már a klubvezetés.

A további tervekről Sallói István sportigazgató a következőket nyilatkozta a zaol.hu-nak:

„Folyamatban vannak azok az egyeztetések, melyek szükségesek, így például a kölcsönben nálunk szereplő játékosok klubjaival is felvettük a kapcsolatot a hogyan továbbról. Annyit azért szeretnék elmondani, hogy a vezetőedzővel szembeni elvárások is magasabbak lesznek. Előrelépést tervezünk és azt, hogy újabb fiatalt építsen be a csapatba, a honi futball számára. Elsősorban magyar játékosokkal számolunk, és nem is várható akkora mozgás a keretben, mint tavaly, hiszen az együttes gerince kialakult.

Legfrissebb híreink