ZTE-Honvéd: egészségügyi stáb szól bele az összeállításba

Csak az egyik fél örülne, ha ma lenne vége a bajnokságnak.

Forrás: ZTE FC/Facebook

A ZTE, újoncként, jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, és lehet, hogy a szakmai vezetés benne lenne, hogy akkor most legyen is vége a bajnokságnak, mert ugye meglenne a bennmaradás.

Ebben az esetben a Honvéd is megúszná a kiesést, ám a bajnokság előtt a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását célul tűző klubnál aligha lennének büszkék a 10. hely megszerzésére. 

A hazai pálya mellett az is a zalaiak mellett szólhat, hogy eddig 4-gyel lőttek több gólt és 3-mal kaptak kevesebbet, mint a kispestiek, igaz, egymás ellen most játszanak majd először a felek a bajnokságban. És, hát ugye, amennyi csapat, annyi stílus és rendszer. Arról nem beszélve, hogy voltak bőven hátráltató tényezők a zalaiaknál.

A két szakvezető így tekint a mérkőzésre.

Dobos Barna (ZTE): „A szombati mérkőzésre való felkészülésünk nem volt ideális, hiszen sérülések és eltiltások is nehezítik a helyzetünket. Folyamatosan egyeztetek az egészségügyi stábbal, hogy kikre számíthatok a Honvéd ellen. Az U21-es válogatottban szereplő játékosaink is csak szerdán csatlakoztak ismét a csapatunkhoz. A nehézségek ellenére nagyon hasznos mérkőzést tudtunk játszani a Slaven Belupo ellen múlt pénteken, ahol a 2-1-es győzelmünknek is kicsit nagyobb lett az értéke a szokottnál a három hétvégi magyar-horvát párharc tükrében. Ahogy várható volt, a Honvéd a kezdeti nehézségek után magára talált, az elmúlt két meccsükön hozzánk hasonlóan négy pontot szereztek. Hazai pályán játszunk, ahol mindig pontokra van szükségünk, bízom benne, hogy sokan kilátogatnak a ZTE Arénába és remek lesz a hangulat, nagy szükségünk van szurkolóink támogatására, ami plusz erőket mozgósít a csapatban.”

Giuseppe Sannino 8Honvéd): „Bár a válogatott mérkőzések miatt szünetelt a bajnokság, szeretnénk ott folytatni, ahol abbahagytuk, hiszen a legutóbbi három meccsünkön veretlenek maradtunk, és két győzelem mellett a listavezető Ferencvárossal játszottunk döntetlent .A Zalaegerszeg újonc csapat, de ez nem számít, mert erős riválisról van szó, viszont tudjuk, hogy mire van szükség ahhoz, hogy szombaton győzni tudjunk. Azért utazunk Zalaegerszegre, hogy elhozzuk a három pontot, ehhez legalább olyan küzdőszellemre lesz szükség, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. A bajnokság eddigi részében egyedül a Paks ellen játszottunk igazán rosszul, és szeretnénk továbbra is fejlődni, javulni, még jobb futballt mutatni, de valójában nem az érdekel, hogy milyen játékot nyújtunk, hanem az, hogy megszerezzük a győzelmet.”

A mérkőzésen remek hangulatra van kilátás, mert a Honvéd fanatikusai is szép számban lesznek jelen a mérkőzésen.

Legfrissebb híreink